Délmagyar logó

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Bocsánatot kértek a robbantásos videóért

Csak feltételezés, hogy a Magyarok Nyilai néven elhíresült szervezet próbarobbantása látható a napokban nagy nyilvánosságot kapott felvételen - egyebek mellett ez is olvasható abban a tájékoztatóban, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium küldött a kormányfőnek.
A levél szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda kezelte tényként, hogy a robbantást a szervezet tagjai hajtották végre, ezért kommunikálta ezt Draskovics Tibor miniszter is. Az ügy miatt az nyomozó iroda igazgatóját és illetékes vezetőjét figyelmeztették, egyúttal a rendőrség és a tárca is elnézést kért.

Bajnai Gordon miniszterelnök kedden jelentette be Debrecenben, hogy tájékoztatást kér az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól (IRM) a Magyarok Nyilaihoz kötött robbantásos felvétellel kapcsolatban. Draskovics Tibor miniszter ugyanis azt sugallta, hogy azt a szervezet hajtotta végre, mint próbarobbantást. A HírTV azonban azt közölte, hogy a detonáció kísértetiesen hasonlít egy több évvel ezelőtti, bonyhádi robbantás képsoraira. A Fidesz szerint a miniszter bizonyítékot hamisított és le kellene mondania.

Az IRM által Bajnai Gordonnak küldött tájékoztató több pontba szedi a Magyarok Nyilaival kapcsolatos információkat. Egyrészt a Nemzeti Nyomozó Irodát dicséri, amiért felszámolták a terrorcsoportként felépülő szervezetet: a tájékoztató kiemeli, hogy súlyos politikai terrorcselekményt akadályoztak meg a nyomozók.

A levélben olvasható, hogy az egyik - a robbanószerkezeteket készítő - gyanúsított számítógépén találtak a nyomozók egy felvételt, egy mezőn végrehajtott robbantásról. Mivel több bizonyíték is van arra, hogy a "terroristák" próbarobbantásokat hajtottak végre, így alaposnak látszott az a következtetés, hogy a képsorok is ezt ábrázolják. Ezt a következtetést az NNI tényként kezelte, ezért beszélt erről Draskovics Tibor rendészeti miniszter is.

A miniszterelnöknek elküldött tájékoztató szerint "most már egyértelmű, hogy sok félreértés elkerülhető lett volna, ha az NNI a levont következtetést megalapozott feltételezésként és nem tényként kezeli". A nyomozó iroda illetékes vezetője még vasárnap felajánlotta lemondását, a miniszter azonban azt nem tartotta indokoltnak. Az NNI igazgatóját és illetékes helyettesét ugyanakkor figyelmeztette a pontos tájékoztatás elmaradása miatt.

A közleményben az is olvasható, hogy az NNI vizsgálja a bonyhádi robbantás és a Magyarok Nyilai közötti összefüggést, mert a mostani felvétel - az eddigi adatok szerint - korábban sehol sem volt látható.

A tájékoztató összefoglalójában megjegyzi, hogy a miniszteri megszólalások esetén különösen fontos, hogy csak többszörösen ellenőrzött információ kerüljön nyilvánosságra. Ugyanakkor azok a vádak teljesen alaptalanok, amelyek a bizonyítékok meghamisításáról szólnak.

Olvasóink írták

57 hozzászólás
  • 57. benq 2009. augusztus 01. 13:42
    „53. hozzászólás pmjelolt 2009.08.01. 05:05

    drasko-vicc.

    Király vagy!! :-))”
  • 56. achilleus 2009. augusztus 01. 10:50
    „http://www.hetivalasz.hu/cikk/0908/draskovics_tibor_lemond
    (Okvetlen végigolvasandó!, a félreértések elkerülése végett.)”
  • 55. achilleus 2009. augusztus 01. 10:47
    „49. hozzászólás Sziszifusz 2009.07.31. 20:34
    A baloldali szál nem a kurucnál merült fel, hanem a Magyar Nemzetnél. A kuruc jogi védelmet is felajánlott a robbantóknak!!! A baloldali szálról, például itt: http://www.hirszerzo.hu/cikk.bajnai_kornyezete_szerint_draskovics_csupan_eredmenycentrikus_tehat_marad.117563.html
    A vonatkozó rész: Megszólalnak a videósok: Baloldali szál is megtalálható annak a két évvel ezelőtti robbantásról készült felvételnek a hátterében, amelyet a minap Draskovics Tibor rendészeti miniszter a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet elleni "bizonyítékként" tárt a nyilvánosság elé - írta a keddi Magyar Nemzet. A felvétel készítője az a Halász Ákos, aki a lap értesülései szerint a kiskunhalasi fiatal baloldali politikusokkal állt kapcsolatban, még a Zuschlag-érában.

    Halász Ákos nem válaszolt arra, hogy pontosan milyen kapcsolat fűzi vagy fűzte az ifjú szocialistákhoz, a robbantás egyik szervezője, Péter Gábor viszont - most először névvel is vállalva - a lapnak kijelentette: a Draskovics által bemutatott felvételen a társai által 2007-ben véghezvitt robbantás látható. Péter Gábor eddig csak internetes fórumokon, álnéven bejelentkezve közölt részleteket az ügyről. A Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a miniszter által bemutatott felvétel nem "hasonlít" az általuk véghezvitt és rögzített robbantáshoz, hanem "az az". Elmondta azt is, hogy két éve a nyomozó hatóságok kivizsgálták az ügyet, és vele, valamint társaival kapcsolatban nem merült fel a terrorizmus gyanúja. A miniszter által bemutatott felvételt Halász Ákos készítette, akit a robbantást követő vizsgálatban tanúként hallgattak meg. Péter Gábor elmondása szerint Halásznak nem volt köze a robbantás kivitelezéséhez, de ő is a társaságukhoz tartozott. "Azért szóltunk neki, mert tudtuk, hogy jól tud fotózni" - mondta. Az eseményről készült felvételt internetes tárhelyeken helyezték el, így azokhoz bárki hozzáférhetett. (OK-tudomásul véve - Achilleus) Később minden tárhelyről, ezenkívül számítógépeikről is letörölték a videót, így az tőlük már nem kerülhetett ki. Péter Gábor közölte, azt ő sem tudja, hogy kinek a gépén maradhatott fent az anyag. Halász Ákos a lapnak elismerte, hogy ő készítette a feltételeket. Fiatal baloldali tagsága kapcsán csak annyit mondott: "ez így ebben a formában nem igaz" - olvasható a napilapban."
    Az az utolsó inkább valami illetéses elvtársos kabarészlogenhez hasonlít.”
  • 54. Logaritmus 2009. augusztus 01. 08:24
    „Ez is csak addig vicc, amíg Madridhoz vagy Londonhoz hasonlóan fel nem robbant valaki valamit úgy, hogy annak halálos áldozatai is vannak.”
  • 53. pmjelolt 2009. augusztus 01. 05:05
    „drasko-vicc.”
  • 52. SP 2009. július 31. 21:48
    „Tetszett, mikor a szokol rádió akkutöltőjét bemutatták képeken, hogy ez 1 bomba.”
  • 51. trainman 2009. július 31. 21:32
    „Lovas István : A demokrácia rágcsálója

    Az ellenzéki politikusok nyaralását a válságba lökött nép cserbenhagyásának is minősítő Miniszterelnöki Hivatal nem árulta el, hogy a fregoli Draskovics Tibor a forróvá vált hazai talajról menekülve ismét oroszlánvadászaton vesz-e részt. Annyi bizonyos: a jelenleg az igazságok ügyéért felelős Draskovics, mint kudarcot visszaélésre halmozó pályája során annyiszor, most sem igazán szeretheti a vele nem rokonszenvező média kutakodó pillantásait.
    A demokrácia szövetét kitartóan rágcsáló ember legutóbbi botránya akkor kezdődött, amikor a kolosszális átvágásra felkészült miniszter álszent arccal a kamerák elé állt, és azt mondta egy két évvel ezelőtti bonyhádi robbantásról, amelyet akkor a balliberális rezsim szuperéber (politikai) rendőrsége diákcsínynek minősített, hogy "...azt a bombát sajnos valódi magyar terroristák helyezték ott el, ők robbantották föl, ők készítették el a felvételt. Ki akarták próbálni azt az eszközt, amit használni akartak. És használtak is volna, ha ezek az urak és hölgyek, meg azok, akiknek az arcát most nem mutathatjuk meg önöknek, nem ilyen jól végzik a munkájukat."
    Draskovics természetesen a terrorizmussal gyanúsított, lakat alatt őrzött Magyarok Nyilai csoportról beszélt. Az ország becsapása után egyébként nyugodtan megmutathatná a "munkát jól végzők" arcát: Bajnai Gordon miniszterelnökét, a Magyarország mint terrorista ország hírét keltő politikai rendőrségnek az ügyben sáros vezetőiét -- és persze a sajátját.
    Az ország első számú szervezett bűnbandája (a "bölcs nép" nyelvén ez mára a kormány szinonimája lett) a hatalmas öngólt nevetséges eszközökkel igyekszik mentegetni. Mesterházy Attila, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője, a hazai demokratikus rend pilléreit elrágó miniszter társa azzal próbált hárítani, hogy a lényeg lényeg maradt, vagyis a terrorizmus megjelent Magyarországon. Csak az a kár, hogy a rövid emlékezetű politikus elfelejtette: a politikai terrorizmus 1998-ban, a Horn-érában jelent meg, amikor Torgyán József kisgazdavezetőt, Szájer József vezető fideszes politikust és a Fidesz székházát célozták meg robbantással.
    Emlékezzünk csak e kormány volt minisztere, Kóka János örökbecsű szavaira, aki szerint a mocsarak lecsapolásáról a békákat nem kérdezik meg. Csak remélni tudjuk, hogy a demokrácia építményét rágcsálókat sem kérdezik meg a csatornák kiszárítása -- az országos választások -- után.
    (Lovas István - Magyar Nemzet)”
  • 50. SP 2009. július 31. 21:06
    „Komoly műhiba. Megengedhetetlen. Mások életéről, sorsáról döntenek.”
  • 49. Sziszifusz 2009. július 31. 20:34
    „Még mielőtt bárki is messzemenő következtéteseket vonna le a kicsit félrevezető cikkből, és Draskovics "hátha bejön" taktikájából, nem ártana tudni, hogy a nevezett video felvétel sokáig több internetes portálon is látható volt korábban!
    Az elkövetők főiskolások, "brahiból", vagy ha úgy tetszik, későn érő gyermekekekként csak "játszadoztak" a kémiából tanultakkal! (én ilyeneket kb, 40 éve csináltam 10 éves koromban)
    A kuruc infón megjelent "ifjú szocialista" balos kapcsolat épp úgy nem igaz, mint a "Magyarok Nyilai"!
    Draskovics valószínűleg tükörbe nézett, eszébe jutott egy rágcsáló, a "nutria". Az asszociáció könnyen jött nyáladzó tükörképe láttán!
    "Nyíl, nyál, nyúl"! Minden egyben!
    A nevezett "filmkészítő" kiskunhalasi számítástechnikai boltot üzemeltető, lakodalmakra és esküvőkre is fotózni, filmezni járó jó indulatú gyerek, aki semmilyen tömörülésben nem vett, és nem vesz részt! Drazsé azért izgult rá a felvételre, mert a jelenlegi politikai helyzetben jó "poénnak" látszott, a talpig hülye magyar megvezetése! Ezzel az erővel elővehették volna a magyar hadsereg bármelyik gyakorlatán készült felvételeket is, bármelyik robbantásról! Drazsé nagyon jól tudta ezt, mint ahogy az országban nagyon sokan! Csak szerette volna felkavarni az állóvizet!
    De kicsit gagyi játék a focilabdás, fóliába csomagolt CMC (carboxil-metil-celluló, a gyengébbek kedvéért=tapétaragasztó) látványa is, vagy a lefülelt "vízvezetékszerelő karmanytyúinak mutogatása! Elvileg lehetne vele robbantani, de detonációkor csak a menetes dugó repülne ki, ha hozzáértő tenne bele megfelelő robbanóanyagot!
    Sajnos ezekből csak annyi szürhető le, hogy ennek az országnak bárki bármit hazudhat! A kormány a gyanútlan népnek még azt is bemagyarázhatja, hogy a szélsőjobb merényleteket tervez romáink ellen szeptemberben-októberben, amikora jelenleg is kormánytámogatással bérelnek fel ukrajnai volt "háborút megjárt" kizárólag fehérbőrű elkövetőket!”
  • 48. Logaritmus 2009. július 31. 19:13
    „Achilleus, kár a szót szaporítani, az ilyen túlbuzgó akciókkal pont a nyomozás sikerét ássa alá Draskovics, vagy az a rendőr aki a gyors előmenetelben bízva ész nélkül büszkélkedett a Budaházyék gépén talált magyarországi titkos robbantás képsoraival. (Persze jogos a kérdés, hogy a rendőrnek honnan a rákból kellett volna tudnia arról, hogy a felvétel egy évekkel ezelőtti nyomozásban már előkerült egyszer, más elkövetői kör kapcsán? A dátum árulkodó lehetett volna, de én is töltöttem már a gépemre régebbi képet, plusz volt olyan is, hogy egy régi gépemről vagy egy DVD-re kiírt anyagból utólag másoltam a vinyóra valamit. )”
  • 47. bo 2009. július 31. 19:11
    „monnyon le!”
  • 46. achilleus 2009. július 31. 18:27
    „45. hozzászólás Logaritmus 2009.07.31. 18:10
    Így van. Ha megnézed ezt a videót (csak az első fele érdekes),
    a korábbi hasonló bizonyítékok elhiteltelenedése/vagy elhiteltelenítése - igyekszem semlegesen fogalmazni - szinte kézzelfogható: http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=8537
    (Ebben szerepel, hogy a gépre 2007.12.08.(!) kb. 23.00-kor tették fel ezt a robbantásos videót.)”
  • 45. Logaritmus 2009. július 31. 18:10
    „"Ki beszél itt Budaházyék felmentéséről??? De ha ezt így folytatják, Draskovicsék, akkor még arra is sor kell hogy kerüljön. Érted???"
    -Három kérdőjel nélkül is értem, sőt egyetértek veled. Egy sikeres nyomozást b.szhatnak el azzal, hogy az újságírókhoz futottak egy le nem ellenőrzött felvétellel.

    "Az igazságszolgáltatás tele van dilletánsokka, észveszejtő hülyékkel."
    -Nincs tele hülyékkel, de hogy az emberi tévedést minél jobban ki lehessen zárni, azért van a fellebbezés és a panasz intézménye.”
  • 44. TrombiFrédi 2009. július 31. 18:09
    „Mi lett volna, ha ez nem derül ki, Drazsé akkor is kiáll és elnézést kér???”
  • 43. garbon 2009. július 31. 17:58
    „Az igazságszolgáltatás tele van dilletánsokka, észveszejtő hülyékkel.”
  • 42. fazer 2009. július 31. 17:31
    „Nemzeti Nyomozó Iroda - két antiterrorista akció közt...könnyfakasztó!
    http://vastagbor.blog.hu/2009/07/28/lanclevelezgetnek_a_hivatalok
    --------------
    Szerintem ezek Isaura szemműtétére is gyűjtöttek.”
  • 41. flexsnake 2009. július 31. 17:25
    „11. csak téged ;)”
  • 40. flexsnake 2009. július 31. 17:23
    „hülyeségeken lovagol álhírtv is. futtatja a terroristákat meg a csőcseléket. Nemsokára az is megszűnik :)”
  • 39. achilleus 2009. július 31. 17:16
    „És máris itt a következő óriási blamázs: http://www.delmagyar.hu/alfold/beismero_vallomast_tett_balla_irma_gyilkosa/2109213/

    Aki nem a fia!!!”
  • 38. fazer 2009. július 31. 17:16
    „37. hozzászólás achilleus 2009.07.31. 17:11
    "(...) Érted???"
    Dehogy érti. A párthűség és lojalitás ezt nem teszi lehetővé.
    -------------
    Na! Adjon az Isten féregmentes, szép hétvégét mindenkinek!”
57 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MTV visszaadta régi székházát

Visszaadta Szabadság téri székhelyét a Magyar Televízió az épület tulajdonosának, miután határidőre befejeződött az intézmény költözése. Tovább olvasom