Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Bors: Három ügyvéd védi Damu Rolandot

Budapest - A sorozatszínészt nemi erőszakkal gyanúsítják- írja a borsonline.

Mindent elkövet Damu családja, hogy Rolandot kihozzák az előzetesből. Már három ügyvéd védi a színészt, akit nemi erőszakkal gyanúsítanak - írja a borsonline.

Eddig két budapesti ügyvéd, dr. Szigethy György és dr. Papp Gábor védte az erőszakkal gyanúsított sztárt, de a napokban csatlakozott hozzájuk dr. Mohácsi Ferenc is. A debreceni illetőségű büntetőjogász már járt is a Venyige utcai börtönben raboskodó Damu Rolandnál.

– A hatóság egy sértett nő valótlan nyilatkozatára alapozva rendelte el az előzetes letartóztatást, de annak semmilyen feltétele nem áll fenn – mondta az ügyvéd, aki szerint a Palácsik Tímeát megvizsgáló szakértő semmilyen erőszakra utaló nyomot nem talált. – Kizártnak tartom, hogy az előzetest meghosszabbítsák. Mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb kihozzam onnan őt.

A színészt múlt héten helyezték előzetes letartóztatásba.

Olvasóink írták

  • 4. zoltanszabo 2010. november 27. 23:36
    „Jó nagy szarban van ha 3 ügyvéd is kell,hogy kihúzza onnan.ez a celeb biztos nem min.bérből él ha telik ennyi ügyvédre. De lehet a 3 közepes nem tesz ki egy sztár ügyvédet.
    A végén szegény csajt fogják megbüntetni mert még ráfogják ,hogy ő támadta meg ezt a szegény Damut.”
  • 3. jozko 2010. november 27. 18:41
    „Az ügyvédeknek semmi különös nincs ebben.
    Munka- sok pénzért!
    A pénznek pedig nincsen szaga!”
  • 2. Vörcsi 2010. november 27. 15:48
    „Ki a franc az a Damu Roland? Csak azért, mert nem semmi lehet az az összeg, amiért a 3 ügyvéd küzd érte.
    Kiváncsi lennék, a 3 ügyvéd egymás közt őszintén mit mondhat egymásnak! Mi lehet a stratégiájuk, hogy a minden hájjal megkent, tisztességet, becsületet hírből sem ismerő, kifinomult trükkök garmadáját alkalmazó űgyfeleiktől pénzüket biztosan megkapják?”
  • 1. dodó 2010. november 27. 10:25
    „Azért furcsa, hogy egy felsőtárkányi sokgyermekes családból származó, nehéz gyermekkorú, tanulatlan kirekesztett három ügyvédet is meg tud fizetni. Még akkor is furcsa, ha az illető "színész" és "celeb".”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hoffmann Rózsa: tavasz végére elfogadhatja a parlament az oktatási törvényt

Gyula - A következő év tavaszán kerülhet a Parlament elé, és az ülésszak végére megszülethetnek az… Tovább olvasom