Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Börtönbe megy a 19 éves, brutális iskolai verekedő

Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a fiatalembernek a büntetését, akit első fokon három és fél év börtönbüntetéssel sújtottak, amiért életveszélyes sérüléseket okozott a húga csúfolódó osztálytársának tavaly Kaposváron.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Somogy Megyei Bíróság határozatát és a 19 éves fiatalembert - mint különös visszaesőt - életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el, négy évre pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A tényállás szerint a vádlott középiskolás féltestvére többször panaszkodott otthon, hogy egyik osztálytársa gúnyolódik vele, s ez rosszul esik neki. A fiatalember 2009. szeptember 16-án elkísérte húgát az iskolába, s amikor a lány megmutatta neki, kiről van szó, a vádlott a fiú után ment, a nyakát átkarolva az utcára húzta, majd többször ököllel megütötte.

A verekedés helyszínén összegyűltek a tanulók, köztük volt a fiatalember húga is, aki elhúzta bátyját a sértettől. A fiú ekkor beszaladt az iskolába, s lerogyott egy fotelbe, állapotát látva a pedagógusok mentőt hívtak hozzá. A sértettnek megrepedt a lépe, életveszélyben volt, ezért a kórházba szállítást követően meg kellett műteni. Támadója ellen - aki korábban rablás, testi sértés és okirat-hamisítás miatt már volt büntetve - eljárás indult.

Olvasóink írták

  • 18. lamatic 2010. június 16. 09:05
    „http://index.hu/kulfold/2010/06/16/lincshangulat_egy_vajdasagi_telepulesen/ így kell csinálni”
  • 17. lamatic 2010. június 16. 08:59
    „Lassan tudni fogjuk kire kell szavazni a következő választásokon.”
  • 16. joy 2010. június 16. 06:38
    „Jó lenne, ha a magyar büntetőgyakorlatban is bevezetnék az amerikai módszert, és minden elkövetett bűncselekményéért megbüntetnék, és nem csak -mint az eddigi gyakorlatban- kiválasztanak a sok közül egyet, és azalapján "méltányosan" ló@t sem kap kedvezménnyel!
    Bőrszínenre, vallásra, nem identitásra való tekintet nélkül!
    Hülyeség a 3 csapás, a törvényt komolyabban kellene alkalmazni minden tekintetben, nem a gazembereket pátyolgatni!
    Íme, ez is. Rablás, garázdaságért eljárás folyt ellene, és még is életveszélyes sérülést okozott egy fiatalkorúnak. Miért nem volt letartóztatva?
    Mert a löttyedtse.gű bírók kiengednek minden gazembert.”
  • 15. Sportplusz 2010. június 15. 23:00
    „.hős.. . ártatlan..fajgyülölök !!.. szabadságot neki ..!!.. segijt.. nem börtönt..valaki fogadja be..”
  • 14. szilléri 2010. június 15. 19:45
    „Cigáne ?”
  • 13. jozicsenko 2010. június 15. 19:18
    „5. hozzászólás magyarok 2010.06.15. 16:26 életveszély, lépe kivéve, mentő viszi el: igazad van <moderálva> teljesen épen és egészszégesen szaladt haza az áldozat, egy percig nem volt életveszélyben, ha nincs mentő, a helyszinen magára talál, és lehet még a megasztárba is jelentkezik...

    még a végén azt is megmagyarázod, hogy az áldozat volt a vétkes, mert önszántából összevérezte a beilleszkedni szándékozó öklét...

    látom az szdsz még sokáíg kisért közöttünk...”
  • 12. helsinkirokker 2010. június 15. 19:09
    „19 évesen visszaeső! Még több támogatást!!!!”
  • 11. Falcao 2010. június 15. 18:44
    „Kultúra volt.De mi ezt nem érthetjük meg.”
  • 10. ISD_Avenger 2010. június 15. 18:31
    „9. Marhára el vagy tévedve.”
  • 9. Lacas 2010. június 15. 17:45
    „Dehogy volt ez kisebbségi! Akkor max. felfüggesztettet kapott volna.Netán a hevesebb vérmérsékletre hivatkozva felmentették volna.Három és fél évet rablógyilkosságért sem kap egy kirekesztett”
  • 8. meszaka 2010. június 15. 17:44
    „azt már nem merték kiirni ,hogy cigányszármazásu volt a fiu és a huga! <moderálva>”
  • 7. dodó 2010. június 15. 17:24
    „Három és fél év egy életveszélyessé vált piti kis hagyományőrzésért? Azt már meg se merem említeni, hogy ezt a derék "fiatalembert" már eddig is fölöslegesen zaklatta a rászista hatóság rablás, testi sértés és okirat-hamisítás mondvacsinált, előítélettből táplálkozó vádak miatt!

    Ez az eset az Egyenlő Bánásmódért Hatósághoz kiált! Ombudsman úr! Ez a rasszizmus!”
  • 6. Mathiasking 2010. június 15. 16:43
    „Jól elfér a börtönben, mert a fajtársaival megérti magát.”
  • 5. magyarok 2010. június 15. 16:26
    „4 te hol láttad az emberélet kioltását??? Jellemző! :)”
  • 4. catroot 2010. június 15. 16:10
    „3 és félév börtön visszaesőként egy emberéletért... <moderálva>”
  • 3. Mike3 2010. június 15. 15:26
    „pujárócsíny”
  • 2. Bunghole99 2010. június 15. 15:17
    „de hát ő csak be akart illeszkedni !!!!”
  • 1. cyt 2010. június 15. 15:17
    „Akkor ugye ez a büntetése minimum a 2. elítélés. Vagyis a kiszabadulása után a hasonló cselekedetéért már megkaphatja a "három-csapás-elvében" megfogalmazott maximumot. Nem normális ember az ilyen, az biztos.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik: Magyarország a multik paradicsoma

A Jobbik szerint Magyarország a multinacionális intézmények paradicsomává vált, amit az Európai… Tovább olvasom