Délmagyar logó

2016. 06. 29. szerda - Péter, Pál 16°C | 27°C

Borzalom - Bálint beismerte, ő ölte meg Vivient

A nyomozók csütörtökön hajnalban találták meg Vivien holttestét. Miután gyanúsítottként hallgatták ki K. Bálintot, elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Mint ismert, emberölés gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20 éves K. Bálint ellen. A kakucsi fiatalember március 5-én hajnalban Dabas külterületén ölte meg ismerősét, majd az áldozatot a közeli erdőben elrejtette - írja a BorsOnline.

A nyomozók – mint megírtuk – csütörtökön (ma) hajnalban találták meg Vivien holttestét. Miután gyanúsítottként hallgatták ki K. Bálintot, elismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóhatóság előterjesztést tett az előzetes letartóztatás elrendelésére – áll a rendőrség csütörtök délutáni közleményében.

Korábban:

Döbbenetes! A Bors információja szerint M. Vivien feltételezett gyilkosának még egy ember halálával kapcsolatban kell számot adnia a rendőrségen.

Úgy tudjuk:  Vivien halála után egy társaság, amelynek tagja volt a lány megölésével gyanúsított K. Bálint is, bokszerrel úgy megvert egy férfit, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe - írja a BorsOnline.
Az elfogásról készült beszámoló, és a videó itt nézhető meg >>
A március 5-én eltűnt M. Vivien, holtestét csütörtök hajnalban találták meg a rendőrök Dabas külterületén. A fiatal kakucsi lányt utoljára a népligetnél, a Liget Clubnál látták, aztán nyoma veszett.

Információink szerint a szórakozóhelyről egy gyermekkori barátját hívta fel, hogy vigye haza. K. Bálint érte is ment, majd összevesztek, a fiú pedig dühében feltehetőleg megölte a lányt.

Kakucs településen mindenkit nagyon megdöbbentett az eset, hiszen Bálintot, rendes, jóravaló fiúnak ismerték meg. 

– Mintacsalád az övék. Az apuka katonatiszt, az anyuka pedig egy virágboltot vezet. Bálint testvére külföldön tanul, ő pedig nagypapája gazdaságát szerette volna átvenni.Nem tudom elhinni róla, hogy ilyen borzalmat követett el - mondta el egy helybéli asszony.
Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bálint beismerte: ő ölte meg Vivient

Bálint beismerte: ő ölte meg Vivient
Beismerő vallomást tett a rendőrségen K. Bálint, akit a 20 esztendős Vivien meggyilkolásával… Tovább olvasom