Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Botka szerint a Fidesz tart a baloldali összefogástól

A bizonytalan választók döntő többsége kormányváltást akar - mondta az MSZP választmányi elnöke, Szeged polgármestere Salgótarjánban.
Az MSZP választmányi elnöke szerint a Fidesz tart a baloldali pártok összefogásától.

Világosan látszik, hogy a Fidesz tart "az öt demokratikus párt összefogásától", ezt mutatja, hogy az MSZP szombati sikeres rendezvénye után nem az ott elhangzott országértékelésre és választási programra reagáltak, hanem "egy meglehetősen átlátszó műbalhét kreáltak" - mondta Botka László kedden Salgótarjánban, sajtótájékoztatón, utalva egy a szombati nagygyűlésükön elhangzott bekiabálás kiváltotta vitára.

Úgy fogalmazott: a Fidesz is tudja, hogy ha magas lesz a választási részvétel, akkor kormányváltás lesz, ha sokan otthon maradnak, akkor nagyobb az esélye az Orbán-kormánynak arra, hogy megőrizze pozícióját.

A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a közélet nem a lényeges dolgokról, a programokról, alternatívákról, hanem folyamatos háborúról, a másik támadásáról szól, az sok esetben visszatartja a választókat a részvételtől, a "Fidesz ezzel az antidemokratikus hozzáállással az alacsony részvételre játszik" - mondta Botka László. Hozzátette: "nekünk ez nem veszi el a kedvünket", nem óriásplakátokkal, nem hirdetésekkel, nem médiafelülettel akarnak választásokat nyerni, mert ebben nem tudnak versenyezni a Fidesszel, "az összefogás tagjai" minél több választópolgárhoz akarnak eljutni közvetlenül és személyesen.

Az MSZP politikusa szerint a bizonytalan választók döntő többsége kormányváltást akar, abban bizonytalanok, hogy elmennek-e szavazni.

Botka László "az összefogás" fontos üzenetének nevezte számukra, hogy érdemes elmenni választani, mert van győzelmi esély, van kormányzóképes alternatíva.

A szocialista választmányi elnök, Szeged polgármestere a sajtótájékoztatón azt is megfogalmazta: jól jellemzi a jelenlegi kormányzati politikát, hogy a legnagyobb elvonás a szociális ellátórendszerben volt.

Az önkormányzatoknál 2010-hez képest megfelezték ezt az összeget, vagyis feleannyi pénzből kellene - egyébként jóval több - átmenetileg vagy tartósan rászoruló családot segíteni - tette hozzá.

Botka László hangsúlyozta: az MSZP célja, hogy a demokrácia helyreállításával párhuzamosan a települési önkormányzatiságot is megerősítik.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan tartoznak tartósan az adóhatóságnak

Nagy nevek a listáról: Cornexi, Herz Szalámigyár, Electro World, Gáspár Győző és neje, Földesi-Szabó László, Stadler József. Tovább olvasom