Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Bravó, lányok!

Idén Győr, sőt, az egész megye sportszerető közvéleménye újra kézilabdás magyar bajnoki aranyat, kupagyőzelmet, valamint nemzetközi kupában elért második helyet ünnepelhetett. A sok sikerből a csapat valamennyi játékosa kivette a részét. Néhányukat érdemes külön is kiemelni. Görbicz Anita játékára egyszerűen nem találok szavakat. Cseleivel, váratlan lövéseivel és cundereivel őrületbe kergette az ellenfeleket, a vetélytárs csapatok kapusai erről sokat tudnának mesélni. Már-már úgy tűnik, ő a kézilabda „Ronaldinhója”. Télen megsérült, azonban ő az orvosok egyetértésével a műtét elhalasztása mellett döntött. Anita még így, nem teljesen egészségesen is a csapat motorja volt. Kulcsfontosságú meccseken, amikor már-már minden veszni látszott, villant egyet, s ezzel meglett a hőn áhított győzelem. Vérten Orsolya szintén egyenletes, jó teljesítményt nyújtott. Mind támadásban, mind védekezésben nélkülözhetetlen embere az ETO-nak. A csapatot sújtó példátlan sérüléshullám sajnos őt is elérte, azonban erős akarata gyors gyógyulást eredményezett. Szinte a kórházi ágyból felkelve újra játékra jelentkezett, s a KEK-ben való szereplésről döntő „sztálingrádi csatában” ontotta a gólokat. Az orosz hölgyek és szurkolóik örökre megjegyezték Orsi nevét. Ana Djokic, Aurelia Bradeanu és sérüléséig Simona Gogirla is sokszor meglökték a csapat szekerét, de ne feledkezzünk meg Herr Orsolyáról sem, aki Volgográdban az utolsó negyedórában mindössze egy gólt engedett lőni a világbajnokokat is felvonultató ellenfélnek. A jó utánpótlás-nevelésnek köszönhetően több új játékos is bekerült a felnőttcsapatba, közülük Temes Bernadett és Herr Anita lehetnek a jövő nagy reménységei. Persze a sikerekhez jó edző is kellett, s Róth Kálmán tényleg jó munkát végzett. Pedig a sűrű versenyprogram, a felnőtt-, valamint a korosztályos válogatottban való szereplések miatt sokszor csonka kerettel tudott csak dolgozni. Ennek ugyanakkor csak örülni lehet, ha a csapat a válogatottnak sok játékost ad, hiszen így a klub mellett a nemzet dicsőségéért is dolgoznak a lányok. Köszönet az egész éves teljesítményért, s jövőre is sok-sok sikert kívánok!

Áldozó István, Himod

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Párhuzamos naplók: gyermeknapra

Átlagos a május végi ünnep ott, ahol minden egyes nap gyermeknap – mint az ásotthalmi Lajos, a… Tovább olvasom