Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Brókerbotrány: Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az MSZP

Az MSZP hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a KKM gazdálkodásával összefüggésben
Az MSZP hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdálkodásával összefüggésben - közölte Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Azt mondta, a KKM szerdán beismerő vallomást tett, amikor bejelentette: háttérintézménye, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. feljelentést tett, mert bár a Quaestornál elhelyezett állampapírok alaptőkéjét visszakapta, a két év után járó több száz millió forintos kamat bennragadt. Vagyoni hátránya keletkezett a KKM-nek - összegzett Tóth Bertalan.

Az ellenzéki politikus szerint a minisztérium azt is beismerte ezzel, hogy hanyagul, hűtlen módon bántak a közpénzekkel. Azt firtatta, hogy tehetett a KKM vagy bármely intézménye több milliárd forintot a Quaestorba, amelynek tulajdonosai között rengeteg offshore cég van. Mi történt a 4 milliárd forintos összeg kivétele, március 9. és a szerdai nap közötti egy hónapban? - kérdezte, utalva arra, hogy azt rögtön lehetett látni, hogy nem állampapírt kapott vissza a KKM.

Mind az államháztartási, mind a nemzeti vagyonról szóló törvény tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyeket a külügyminisztérium ebben "a botrányos és szövevényes ügyben" megsértett és ebből több száz millió forint kára keletkezett a magyar embereknek - hangoztatta.

Kifejtette: az államháztartási törvény 79. paragrafusa rögzíti, hogy költségvetési szerv a kincstárnál vezethet számlát. A nemzeti vagyonról szóló törvény alapján pedig tilos nem átlátható céggel szerződést kötnie költségvetési szervnek - tette hozzá.

Tóth Bertalan felidézte azt is, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben azt mondta, a külügyminisztériumnál a jelek szerint megvan a pénz rendben. Most mégis kiderült, hogy több száz millió forint hiányzik - hívta fel a figyelmet.

Úgy fogalmazott: "a helyzet most tehát az, hogy a miniszterelnök hazudott, a külügy pedig eltőzsdézett több száz millió forintot". "A brókerkormánynak" el kell számolnia az államkasszából hiányzó több száz millió forinttal - jelentette ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak húsvétkor országszerte

Tavaly 26 ezer ellenőrzés során 600 járművezető bizonyult ittasnak, ami 2,2 százalékos arányt… Tovább olvasom