Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Bronzérem a Horgász Világjátékokon

Figyelemre méltó az a sokszínű, gazdag tevékenység, ami a lövői sportéletet jellemzi. Minden korosztály megtalálhatja az életkorának megfelelőt, nemcsak amatőrként, hanem profi versenyzőként is.
Nem kis dolog manapság, hogy egy településen öt sportszakosztály működik. Pedig az 1400 lakosú Lövőn labdarúgás, lovaglás, sakk, horgászat, valamint tenisz közül is választhatnak a helybéliek és a környéken élők. Balics János polgármester lapunknak elmondta, az önkormányzat fontosnak tartja a településen az aktív sportéletet, így lehetőségeikhez mérten támogatják a sportolókat.
– Még jobb feltételeket szeretnénk teremteni e gazdag sportélet számára azzal, hogy célul tűztük ki egy sportcsarnok felépítését – tette hozzá a polgármester. – Felkészülten várjuk a megfelelő pályázati kiírást. A létesítmény nemcsak községünk lakóinak, hanem az egész mikrotérség számára sportolási lehetőséget biztosítana. Községünk általános iskolája a Nemzeti Utánpótlás Intézet bázisiskolájának számít. Az iskolások a hagyományos sportágak mellett eredményesen szerepeltek a floorball országos ifjúsági bajnokságon is. A helyi óvoda rendezi meg hosszú évek óta a Sopron környéki óvodások olimpiáját. Ezekből a példákból is látszik, hogy nálunk már fiatalkorban elkezdődik a egészséges életmódra nevelés.
A teniszszakosztály jelenleg a nemzeti bajnokság harmadik osztályában szerepel. A cél a dobogós helyek egyikének megszerzése. A horgászok igazán jól szerepeltek az elmúlt évben. A Portugáliában megrendezett Horgász Világjátékokon csapatban egy bronzérmet és egy hatodik helyezést értek el. A sakkozók az NB I/B-s bajnokságban egyedüli falusi csapatként vesznek részt. Az utánpótlást jelentő második és harmadik csapat a megyei első osztályban bajnokesélyesként versenyez. A lovasok saját erejükből építették fel a pályájukat, a közeljövőben pedig versenyeken is szeretnének elindulni. A labdarúgók továbbra is a megyei másodosztályban játszanak. A cél, hogy felkerüljenek a dobogóra.
A teljességhez hozzátartozik, hogy Lövőn immáron tíz éve működik a leginkább hölgyek által kedvelt aerobikcsoport. Emellett aktívak a testépítők is. Pk nem versenyeznek, hanem az egészségük megőrzése érdekében járnak le rendszeresen az edzőterembe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Év közben ugranak majd rá a pályázati pénzekre

Élő organizmus a városi költségvetés, amely pályázatokon elnyert források következtében duzzad év… Tovább olvasom