Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Búcsú Fertőrákoson

A fertőrákosi búcsú szombaton reggel kilenc órakor a temetőkápolnában engesztelő szentmisével veszi kezdetét, amelyet Szekeres János plébános minden szülőföldjéről elszakított és a távolban elhunyt volt fertőrákosiért mutat be. A megemlékezés délután fél ötkor a Rákosi Madonna-szobornál, a település elűzetési és megbékélési emlékművénél folytatódik. Fertőrákos hatvan évvel ezelőtt, a második világháború után lakosságának kilencven százalékát veszítette el. A feljegyzések szerint akkoriban négyezren éltek a településen, kétszáz helybéli a háborúban hunyt el, míg 3500 főt kitelepítettek.

A búcsú „világi része” a hétvégi kőfejtői kirakodóvásár, sátras vigasság, zene, tánc és a bál. Utóbbira kétszer is sor kerül, mindkétszer este nyolc órai kezdettel. A zenét szombaton a West, vasárnap pedig a Tequila együttes szolgáltatja. A Puskás Sörkertben a helyi német óvodások, a kórus és a Rákosi Kórus ad műsort.
A búcsú keretében már csütörtökön felszentelték Nepomuki Szent János szobrát, valamint a déli templomfal két papi sírját. A sírokat a német önkormányzat hozatta rendbe, a szobrot pedig a németországi Fertőrákosi Szülőföld Egyesület.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az argentínok megnyerték utolsó meccsüket

VB-felkészülési mérkőzést játszott három dél-amerikai válogatott. Argentína biztosan verte… Tovább olvasom