Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Budaörs a legtehetősebb magyar település

Budaörs a legtehetősebb és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén van a legkevesebb elkölthető jövedelem Magyarországon. A megyék sorrendjében Szabolcs-Szatmár-Bereg van a lista végén.
A GfK Hungária felmérése szerint, ha Magyarországon az átlagos vásárlóerő mutatója 100, akkor a legtehetősebb Budaörs 137,3-es mutatóval, míg a legkevesebb elkölthető jövedelem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén van, ahol mindössze 37,6 a vásárlóerő index. Új János, a piackutató cég kereskedelmi elemzője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten elmondta: a megyék sorában a sereghajtó továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 78,2-vel, míg a rangsor élén változatlanul a főváros áll, ahol a vásárlóerő mutatója 135.

A GfK Hungária 1998 óta kétévente készíti el Magyarország vásárlóerő-térképét, így az idén hatodik alkalommal. A két évvel ezelőtt még Magyarország legtehetősebb vidéki településeként számon tartott Hévíz idén már csak a harmadik legjobb teljesítményt tudta felmutatni 135,8-es vásárlóerő index-szel. A fürdővárost Budaörs mellett, a balatoni Csopak előzte meg 136,5-es mutatóval. Budaörs sikere feltehetően nagyban köszönhető a magas jövedelmű, az agglomerációba kiköltöző lakosoknak, míg a fürdővárosok előkelő helyezése valószínűsíthetően az intenzív turizmusnak tudható be.

A legutóbbi vizsgálatok során a lista végén végző települések helyzete látszólag az elmúlt két évben sokat nem változott, hiszen az akkori legalacsonyabb vásárlóerővel rendelkező öt település közül négy továbbra is a sor hátsó felében kullog.

A legnagyobb nehézséggel küzdő öt faluból három Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. A megyék rangsorában - Budapestet is ide értve - az első két hely szilárdnak tűnik: a főváros továbbra is 35 százalékkal az országos átlag felett teljesít. Az országos átlag fölötti vásárlóerőt tud felmutatni Győr-Moson-Sopron megye mellett, Fejér, Pest, Komárom-Esztergom, és Vas megye.

A sereghajtó megye 2006-hoz képest változatlanul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 78,2-es index-szel, de az utolsók között van Békés megye, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye.

Kozák Ákos a társaság igazgatója közölte: ha az összes európai állam vásárlóerejét 100-nak tekintjük, akkor Magyarországé 44. Az első Lichtenstein, Luxemburg, és Svájc 359, 225 illetve 214-gyel, míg a sereghajtó Albánia, Moldova és Ukrajna 14 és 6-os mutatókkal bír.

A Gfk igazgatója elmondta, hogy az Európai Unió 27 tagállamának átlagos vásárlóerő indexe 119. Magyarországnál kedvezőbb mutatókkal rendelkezik a hazánkkal együtt csatlakozott országok közül Litvánia, Szlovákia, Lettország, Észtország, és Csehország. Ezek 45-53-as index-szel rendelkeznek, míg kiemelkedik Szlovénia 79,5-es mutatójával. Magyarországnál kevéssel gyengébb indexe Lengyelországnak van.

Olvasóink írták

  • 2. dodó 2008. szeptember 18. 21:14
    „Csenyétén, Tarnabodon, vagy a többi cigánybűnözővel tömött faluban annyira be vannak fenyítve a fehérek (házfelgyújtással, család bántásával), hogy csak este, suttyomban mernek elmenni a polgárőrség vezetőjéhez. Összesen 10 ember vállalta, hogy beáll polgárőrnek, mert a férfiakat is befenyítették. 5%-os a felderítési arány a bűnügyekben. A szemtanúk sajnos nem mernek vallomást tenni, holott pontosan tudják, kik voltak a tettesek. Ha a férfiak elmennek dolgozni (éjszakás műszakba), a nők nem mernek aludni, őrzik a házat, a kertet.
    A többit el lehet képzelni.
    A Gárda a bűnözés miatt már ott is megfordult; erről egy cikket ITT találunk, amelyre érkezett jópár olvasói reakció. Ezekből idézzük egy fehér írását:
    "szeretném ..ha a magyar Gárda nálunk is sétálna egyet. Nem azért mert rasszista vagyok, csak elegem van abból, hogy a törvény nem lép fel azok ellen, akik ellopják, azt amiért sosem dolgoztak. Legyen az fa, gyümölcs, termény, aprójószág...vagy egy bicikli vagy egy pár cipő, amit az dvaron használok, és a lakás ajtajából ellopja! A mi falunkban havonta 17 millió segélyt fizetnek ki, ebből a réti négerek kapnak 94%-ot!. Azért a számok elgondolkodtatók. Én egy éve kapok szoc.segélyt, 23 évig dolgoztam, havonta 4-5 helyen mondják, öreg vagyok, nem felelek meg, mert nem Nyíregyen lakom, nem fizetik a munkábejárást, az én fizetésemért két 20 éves pályakezdőt kap...stb. Az én segélyem 24 ezer FT/23 év munkaviszony.....az egyik(bár majdnem mindegyik) cigányasszony 57 ezer Ft/2 év munkaviszony. Akkor ebben az országban ki van diszkriminálva? Én beültetem a kertem...Ő nem, és tartok aprójószágot...Ő nem, én a segélyből gyógyszert, kenyeret veszek..Ő chipset, kolát. Én a turiból öltözködöm...Ő a butikból. Én Volán busszal megyek a munkaügyi hivatalba...Ő bérel egy autót. Én tisztán tartom még az utcát is a ház előtt...Nekik még egy budi sincs az udvaron. Ha rászólok ne lopja a fát...Ő ordenáré hangon üvöltözik velem, betöri az ablakom, és röhög, amig a magyarnak van, addig neki is lesz. Én 500 Ft-ért szórólapot dobálok be a postaládákba, Ő 4000 Ft-ért nem megy napszámba almát szedni, inkább éjjel ellopja magának, amire szüksége van. Őt egy évben 3x felviszik közmunka programba...6 általánossal, én hiába könyörgöm érettségivel és felsőfokú képesítéssel. Ez nem rasszizmus, ezek tények. Ha ezek ellen lép fel a Magyar Gárda minden támogatásom az Övék. Egyetlen embert sem lehet bántani a bőrszíne, vallási-faji hovatartozása miatt. De a tetteiért igenis felelősségre vonható! "
    Új Cigányisztán... Hagyjuk?”
  • 1. exe 2008. szeptember 17. 20:20
    „Majd akor oda megyunk lakni...MEG ENNI!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány optimista a hiánnyal kapcsolatban

A miniszterelnök szerint a rendszerváltás óta először 2009-ben fordulhat elő Magyarországon, hogy az… Tovább olvasom