Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Büntetővoksolás volt a vasárnapi választás

Ha 2004 után újra ciklus közben lenne miniszterelnök-csere, az a baloldal teljes kormányzó- képtelenségéről árulkodna – a Kisalföld politológusokat kért a vasárnapi önkormányzati választás elemzésére.
„ Az önkormányzati választások a kormány elleni büntetőszavazásként értékelhetők, vagyis az országos politika a 2002-es őszi voksoláshoz hasonlóan ismét meghatározta a helyi választásokat. A Fidesz a nagy felháborodást keltő Gyurcsány-beszéd és főként a megszorítások következtében sikerrel mozgósította szimpatizánsait a kormány ellen.

A kormánypártok azonban a budapesti zavargások Fideszhez kötésével sem voltak képesek mozgósítani azokat a választókat, akik a tavaszi parlamenti választáson az MSZP-re és az SZDSZ-re szavaztak" – magyarázta a vasárnapi voksolás végeredményét Juhász Attila. A Political Capital Institute vezetőelemzője szerint a választási eredmény, valamint az államfő beszéde politikailag nehéz helyzetbe hozta a kormányt, valamint személyesen Gyurcsány Ferencet, amit az is mutat, hogy a miniszterelnök pénteken az Országgyűlésben bizalmi szavazást kér maga ellen.

Hozzátette: ugyanakkor Orbán Viktor a választási győzelem után nem csupán megmenekült a bukástól, hanem Sólyom László köztársasági elnök beszédére hivatkozva ultimátumot adott a kormánypártoknak a miniszterelnök leváltására.

„ Rövid távon Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megrendítheti a kormányt és megerősítheti saját pozícióját, hosszú távon azonban éppen ez lehet pártja legnagyobb problémája. A Fidesznek ugyanis – a miniszterelnök megbuktatásán kívül – nincs ellenzéki stratégiája. Bár a politikai logika azt diktálná, hogy a szocialisták az eddigiekhez hasonlóan felsorakozzanak a kormányfő mögött, az MSZP ilyen helyzetekben kiszámíthatatlan. A miniszterelnök-csere feltehetően még mélyebb válságba sodorná a koalíciót. Kétséges, hogy Gyurcsány Ferenc helyett vállalná-e komolyan vehető személy az elkövetkező időszak népszerűtlen kormányzását. Ha viszont mégis ez történne, akkor 2004 után másodszor lenne miniszterelnök-váltás, ami teljes kormányzásképtelenségről árulkodna" – vélekedett Juhász Attila, a Political Capital Institute vezetőelemzője.

Dr. Kákai László, a Pécsi Tudományegyetem politikai tanulmányok tanszékének adjunktusa két okkal magyarázta a jobboldal elsöprő győzelmét. Egyrészt a választók többsége elfogadta Orbán Viktor érvelését, és nemcsak a helyi jelöltekről döntött, hanem a kormány teljesítményéről, a megszorító csomagról is ítéletet mondott voksával. Másrészt látszik – jegyezte meg –, a társadalom nagy része nem fogadja el, hogy Gyurcsány Ferenc csak a kiszivárgott balatonőszödi beszéd trágárságaiért kért bocsánatot, a tartalma miatt nem. Szerinte a kormányfő azt gondolta, kommunikációs eszközökkel elsimítható a botrány, de vasárnap bizonyossá vált, nem így van.

„ A választás eredménye azt mutatja, hogy a miniszterelnök néhány hónap alatt felélte bizalmi tőkéjét, elfogyott körülötte a levegő. Pedig a megszorítások, a reformok – és velük együtt a tiltakozások – java még csak most következik" – fogalmazott a politológus. Hozzátette: a kormánykoalíció számára a megoldást csak Gyurcsány Ferenc leváltása jelenthetné, amit Sólyom László az urnazárás utáni percekben alig burkoltan maga is megfogalmazott. Dr. Kákai László úgy véli, ha ez nem történik meg, akkor is előfordulhat, hogy az MSZP őszi kongresszusán Gyurcsány Ferencnek – akinek célja a pártelnöki poszt megszerzése – egy vagy több ellenfele is színre lép.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 1,87 százalékkal emelkedett,… Tovább olvasom