Pedig jobban tenné ha a hóval együtt szép lassan eltünne.
Én csak megismételni tudom korábbi véleményemet, hogy két eset van: aznap beperlem a HVG-t vagy eltűnök, de azonnal! A köztes, a jelenlegi állapot mindenkinek gáz!
Ha jól tudom a kormány elfogadta az új törvényt, mely kimondja, hogy a politikai "elit"-ről és a közjogi méltóságokról csak szépet és jót lehet írni, még akkor is ha ferdül az igazság.
Annak idején, a politika szereplői tudták hogy a LÚDAS MAGYI viccújság cikkeire, vicceire jobb ha nem is reagálnak.
Pedig annak az újságnak voltak társadalmi hatásai. Most meg egy " köztársasági elnök" beszart a BLIKK-től???
Ezzel lényegében mindent el is ismertek.
Egyrészt egy szóval sem cáfoltál az álomfő távozását, másrészt cáfolatukkal beismerték, hogy Plagibá csak utólag meri elismertetni egy programon történt részvételét. És innentől már az sem titok, hogy igenis tüntetnek az áldoktor ellen. Az a történet szempontjából mellékes, hogy melyik városban. Nyilván ott, ahol éppen jár. :D
Véleményem szerint sokkal jobban kijönne az ügyből ha önként távozna. Ha marad az egész Kormányt teszi hiteltelenné ami egy bukáshoz is vezethet. Jócskán ciki az egész ügy mindenkinek, de legalább ne feszítsék már túl a húrt! Kulturált, demokratikus országokban sokkal kisebb dologért azonnal feláll az illető vagy akár az egész Kormány.
hirdetés
