Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Célba ér a Tqzhangya az óceánon

Folytatás az 1. oldalról.

– IdQnként úgy éreztem a hosszú út során, hogy vége mindennek, feladom az evezést, de ugyanabban a pillanatban már eszembe jutott: nem tehetem, mert akkor Gábornak még nehezebb dolga lesz – mesélte el a fárasztó rekordkísérlet részleteit Andrea. – A kezünk szépen hozzászokott az evezQlapátokhoz. Eleinte olyan volt, mint a fakéreg, de a tengeri só csodát tett

vele.
Andrea és Gábor az életben is párt alkotnak. A fiatalok azt mondják, jó, hogy ketten vágtak neki a hosszú útnak. Tudtak kivel beszélgetni, amikor pedig elQjöttek az elkeseredettség jelei, nevetéssel oldották a feszültséget.

– Voltak idQszakok, általában szélcsend idején, hogy csökkent a lelkesedésünk. Ilyenkor hiába eveztünk, alig jutottunk elQre. A táv felénél volt egy kritikus szakasz, úgy éreztük, mintha napok óta egy helyben állnánk. Tudtuk, vissza már nem fordulhatunk, nincs más megoldás, végig kell csinálnunk.
– Elmondani sem tudom, mennyire várjuk már a kikötést. Nemsokára mi leszünk az elsQ magyar páros, akik átevezték az Atlanti-óceánt. Az ötvenkét nap alatt ötezer kilométert tettünk meg. Magunkban számoltunk, ilyen idQt az olimpiai bajnok evezQsök is ritkán futnak. Igaz, bennünket a jó áramlatok segítettek.
Miután beszélgetésünk alatt többször is megszakadt a mqholdas kapcsolat, Andreával abban maradtunk, azonnal jelentkezik, amint olyan területre érnek, ahol stabilan csatlakozhatnak a mqholdra.
– A szüleink végigizgulták az utat, nem is értjük, miért – folytatta nevetve Andrea. – Na jó, ez csak vicc volt. Az Q helyükben mi is aggódtunk volna.

Jólesett, hogy folyamatosan kérdezték, hol vagyunk, merre járunk, SMS-eket is küldtek.
„ Annak is nagyon örültünk, hogy a Kisalföld rendszeresen érdeklQdött és beszámolt az utunkról. Ez is erQt adott, pontosabban megerQsített bennünket abban, hogy semmilyen körülmények között nem adhatjuk fel. Tudtuk, az evezés az erQ és a kitartás próbája lesz. Erre így az út végén még jobban rá kellett döbbennünk.”
– Kemény idQszakokat vészeltünk át, voltak viharok, szélcsendek, veszélyes helyzetek. Mindent egybevetve nem bántuk meg, hogy elindultunk.

Az evezQs hajó útvonala

Pálos Andrea és Rakonczai Gábor tavaly november 27-én indult el Sopronból a spanyolországi Cadíz városába. A megérkezés után néhány nappal már vízre szálltak. Közel egy hónapig tesztelték a saját tervezésq hajójukat, majd végül január 9-én a Kanári-szigetekrQl vágtak neki az Atlanti-óceánnak. Mindent összeadva 6600 kilométert tettek meg a Tqzhangyával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan érinti a gépjárműadó változása?

Tovább olvasom