Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Chicago a színházban

Folytatás az 1. oldalról.

A győri teátrum óriási színpadához méltó színházi világ várja majd a nézőket az új premieren és utána is. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, ilyen társulat, ilyen háttérrel nagyon sok telt házas előadást produkál majd a Chicagóból. Még akkor is, ha a televíziók rendszeresen mqsorra tqzik az ugyancsak világsikert aratott filmváltozatot. (A TV 2 éppen most vasárnap 22.45-től.) Egy musicalnél nagyon fontos, ki játssza, de főleg énekli a szerepeket. Győrött most erre sem lehet panasz. Velma Kellyt Szqcs Kinga és Balogh Anna, míg Roxie Hartot Mahó Andrea, Bar-

tha Alexandra kelti majd életre.
Morton Mama – akinek szerepét sokáig Szulák Andreának szánták, de áldott állapota miatt nem tudta vállalni – Kováts Kriszta és a másik szereposztásban Balog Tímea lesz. Az ügyvédet Forgács Péter és Nagy Balázs felváltva táncolja, énekli. A nagyszabású táncos betétek ismét Bakó Gábort dicsérik majd.

Chicago a háttérben is

Miközben a nagyszínpadon a Chicagót próbálták, addig egy kisebb, a negatív értelemben emlegetett Chicagót idéző sztori volt az, amiről nagyon sokat beszéltek a színházban, sőt, még a győri közgyqlésben is. A történet annak ellenére igaznak tqnik, hogy senki sem erősítette meg. Pontosabban azok, akik elmondták, csak úgy nyilatkoztak lapunknak, ha azt írjuk, nem nyilatkoztak (sic!). Egy győri képviselő, még tavaly ment el a Győri Nemzeti Színházba, hogy rokona munkahelyi érdekeit képviselje, és megmondja, hogy számára, bár ezt nem indokolná semmi, külön iroda jár és fizetésemelés. A beszélgetés után, lássanak csodát, az iroda elkészült, ma is megvan, sőt, az illető rokonnak, mivel nem tetszett a belső szín, újra is festették, bútort kapott, és a fizetése több lett közel tizenötezer forinttal.
Joggal kérdezik olvasóink, miért nem írunk le neveket? Mert ezt csak akkor tehetjük meg személyiségi jogok sértése nélkül, ha már bírósági ügy lesz a dologból vagy egy másik bírósági ügy részeként is beszélnek róla a tárgyalóteremben.
A színpadi tárgyalóteremben valós bqnért felmentés, ártatlanságért bqnhődés jár a musicalben. Képmutatás, jó propaganda, megfelelő ügyvéd, jó kommunikáció: erről szól a Chicago. Érdemes megnézni!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres szegediek az országos médiában

Három Szegedről elszármazott médiaszemélyiség történetén keresztül bizonyítjuk a tételt: földieink… Tovább olvasom