Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Chirac aláírja a vitatott törvényt

A francia elnök kihirdette a vitatott törvényt, melyet a diákok és a szakszervezetek elvetettek. De Chirac azt is közölte, hogy módosítani fogják a törvényt.
Mostanában kegyetlen a sors az elnöki periódusának utolsó éveit afféle politikai gyengélkedőként átélő Jacques Chirachoz. A nagy érdeklődéssel várt elnöki szózatot ezúttal nem vették fel előre, élőben közvetítették, és a beszéd elejét kínos hanghiba tette érthetetlenné. Persze mindenki tudja, hogy a Chirac-i bevezetők felejthetők, a lényeg mindig a beszéd közepén hangzik el. Így történt most is.

- Úgy döntöttem, hogy kihirdetem a törvényt - mondta az államfő, vagyis nem hajlandó teljesíteni a másik tábor alapkövetelését, hogy - élve elnöki jogkörével - küldje vissza a szöveget újabb vitára a parlament elé. Ugyanakkor Chirac rögtön hozzátette, hogy nem süket, meghallotta az utca követelését.

- Felkérem a kormányt, hogy haladéktalanul készítse elő a törvény módosítását azon pontokban, amelyek a legtöbb aggodalmat váltották ki.

Tehát várható a kétéves indoklás nélküli felmondási periódus felére csökkentése és valamiféle indoklási kötelezettség megfogalmazása is. Egyben széles társadalmi párbeszédet is javasolt az elnök az érdekképviseleteknek. Vagyis nagyjából az volt a beszédben, amire mindenki számított. Chirac kihirdeti a törvényt, szolidaritást vállal a kormányfővel, aki ellenkező esetben lemondott volna. Az első reagálások szerint viszont az ellenzék elfogadhatatlannak tartja az elnök állásfoglalását, a tüntetések és a sztrájkok folytatódnak, a válság nem oldódott meg, sőt várhatóan súlyosbodik, mert a szemben álló táborok nagyon mélyre ásták be magukat. Nincs oktatás az egyetemeken, sőt sok középiskolában sem, vad sztrájkok bénítják a közlekedést, miközben a lényegről, hogy Franciaországnak valahogy végre alkalmazkodnia kellene a XXI. század kemény gazdasági kihívásaihoz, senki sem beszél.

(Krónika hírszolgálat)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Láthatatlan és elháríthatatlan rakétát teszteltek Iránban

Irán sikeres kísérletet hajtott végre radar által nem érzékelhető, egyszerre több célpont ellen is… Tovább olvasom