Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Civil tervek az egészségbiztosítási törvény ellen

A Magyar Szociális Fórum Kerekasztal a legfőbb ügyészt kérné fel, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz az egészségbiztosítási törvény miatt. Ha ő ezt nem teszi meg, akkor magánemberként támadják meg a jogszabályt.
A kerekasztal elnöke azt mondta: január 5-én tanácskozást tartanak az ügyben, ahol Sólyom László köztársasági elnök számára is kidolgoznak egy javaslatot, hogy szerintük az államfő hogyan tudná megakadályozni a törvény hatályba lépését.

Tanácskozásra hívja a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala (MSZF KA) a civileket és a szakszervezetek. A január 5-ére szervezett megbeszélésen a MÁV kórházban közös stratégiát dolgoznak majd ki annak érdekében, hogy megakadályozzák az egészségbiztosítási törvény életbe lépését - tudta meg a Független Hírügynökség a kerekasztal elnökétől. Javaslatot tesznek Sólyom László köztársasági elnöknek is, hogy szerintük az államfő hogyan tudja megakadályozni a jogszabály kihirdetését - mondta Simó Endre.

A kerekasztal elnöke szerint egy antiszociális törvénnyel szemben a társadalomnak joga van határozott eszközökkel fellépni. Az elnök konkrét lépéseket egyelőre még nem fogalmazott meg. Mint mondta, jelenleg a törvény életbe lépésének a megakadályozása a cél. A Kerekasztal a január 5-ei tanácskozás résztvevőinek azt javasolja, hogy a civilek forduljanak az Alkotmány Bírósághoz normakontrollért, vagy kérjék fel erre a legfőbb ügyészt. Továbbá támogatja annak az alternatív törvényjavaslatnak a felterjesztését, ami a TB szolidaritási alapú rendszerének megőrzéséről, és a piacosítás helyett a társadalmi kontroll megszervezéséről szól. Ezt a feladatot a Fidesz képviselői már magukra vállalták - jelentette ki Simó Endre.

A MSZF KA egyetért Sólyom László döntésével, hogy nem írta alá a törvényt. Simó Endre szerint a köztársasági elnöki funkció nem csupán jogi feladatkör, hanem megkülönböztetett politikai funkció is. Úgy gondolja, hogy ha az Országgyűlés még egyszer megszavazza a törvényt, akkor Sólyom László más megoldásokat is fontolóra vehet majd. Simó Endre részleteket nem árult el erről. A Kerekasztal végső esetben, ha a jogszabály életbe lép, népszavazást kezdeményez az ügyben.

Simó Endre elmondta, hogy a január 5-ei tanácskozásra eddig többek között Gaskó István a Liga Szakszervezeti Szövetség és Palkovics Imre a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja valamint Sipos József, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának ügyvivője, és a Civil Jogász Bizottság jelezte a részvételét.

A Legfőbb Ügyészségen minden beadványt megvizsgálnak, és ha megalapozottnak találják, foglalkoznak vele - mondta el a Független Hírügynökségnek dr. Borbély Zoltán szóvivő. A kérdéses üggyel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, de azt mondta: örömmel tölti el, hogy a Legfőbb Ügyészség úgynevezett bizalmi indexe 2007-ben is magas volt, vagyis az állampolgárok bíznak az ügyészek munkájában. Ezzel együtt emlékeztetett rá: magánemberek sok olyan kérdéssel fordulnak hozzájuk, amely nem az ő kompetenciájuk. Hozzátette az Alkotmánybíróság számára teljesen mindegy, hogy a legfőbb ügyész, egy civil szervezet vagy egy párt fordul hozzájuk, az ügy elbírásálsa egyforma lesz. )

Olvasóink írták

  • 3. defoe 2008. január 03. 10:27
    „Választottunk 1 kormányt! Kinek tetszik, kinek nem! A progjamját megprobálja megvalosítani. Ha nem tetszik, a következó választáson lehet reklamálni. Addig a civil szférának/neked, és esetleg nekem/ csak dünnyögni lehet. A jobb helyeken ezt igy csinálják.”
  • 2. Cseter János 2008. január 02. 17:54
    „Nem mértem, minek kell ide a független jogász bizottságon kívül más beállitottságú ember, csoport, vagy szervezet? Szerintem minden normális ember tudja, hogy itt az ideje, helye a bünmegelőzés érdekében megsemmisíttetni ezt a katyvaszt, még, ha egyesek "törvénynek" is hívják! Sokan felismerték ebben is az ország pénzének a lenyulásának lehetőségeit.Annál jobb bizonyíték nem is kell mint a magán nyugdíj biztositók lelépése volt egy időben a bezsebelt pénzel! De a mai nyugdíj reformálás is csupán visszaveti a nyugdíjak értékét, összegét az amúgy is degreszált azaz meglopott nyugdijasok szintjére, ha ez így mehet tovább!”
  • 1. radenkó 2008. január 02. 14:48
    „Ekkora horderejű átalakítást csak népszavazás keretében szabad megcsinálni. Minden élő és elhalt ember sokéves befizetéséből alakult meg a z OEP és ezt egy kormánynak illene figyelembe kell vennie.
    Az valóban igaz, hogy kapitalizmust létre hozni egy év tizedes szocialista diktatura után ez nem mehet egy -két év alatt végbe.
    Pláné úgy nem ,hogy azt felűlről valakinek, vagy valakiknek az érdeikeben végzik el erőltetve. Tessék a rendszer váltásból adódó
    privatizált vagyont ujra elosztani, hogy abból minden állampolgár részesűljön . Ha ez nem megy fizetessék meg azokkal az OEP hiányt
    akik fillérekért kaptak busás a nép vagyonából (állami vagyon).
    Addig kapitalizmus aligha lessz ebből az országból.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tandíj 2009-től, a legjobbak mentessége 2008-tól

2008. január elsejétől minden állami egyetemen és főiskolán kötelező lesz mentességet adni a tandíj… Tovább olvasom