Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

Civilek azt kérik, az államfő ne írja alá az alaptörvény

Ne írja alá az új alaptörvényt a köztársasági elnök - ezt kérték a csütörtök este a Sándor-palotánál demonstráló civilek.
A rendezvényen, amelyet a szólásszabadság-tüntetések szervezői hirdettek meg, mintegy kétszázan tüntettek - ahogy mondták - a "köztársasági elnök bölcs döntéséért". A résztvevők a többi között "Uralkodj magadon" és "A hatalom mi vagyunk" feliratú táblákkal üzentek az államfőnek, Bárdos Deák Ágnes énekesnő pedig nemcsak magyarul, csehül is arra kérte a hivatalos látogatáson Prágában tartózkodó Schmitt Pált, hogy ne szignálja az új alaptörvényt.

A színpadra lépő civilek egymondatos indoklásukban a többi között azzal érveltek: az új alaptörvény "egypárti diktátum"; bebetonozza a kormány hatalmát; kirekeszti a kisebbségeket; szembeállítja a terhes nő és a magzat érdekeit és az abortusz betiltásához vezethet; mindenkire ráerőlteti a keresztény, nemzeti világképet; antiszociális és antiszolidáris; valamint úgy vélekedtek: az 1989-ben elfogadott alkotmány biztosította a jogállamiságot és a demokratikus berendezkedést, ezért nincs szükség újra.

A több mint 84 ezer tagú Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport a médiatörvénnyel szembeni tiltakozásul alakult. Rendezésében januárban két alkalommal is a jogszabály ellen demonstráltak Budapesten. Március 15-én a csoport az Erzsébet hídnál tartott tüntetést, ahol a felszólalók már nemcsak a médiatörvényt, hanem az alkotmányozási folyamatot is élesen bírálták. Múlt pénteken pedig az Alkotmány utcában rendezett demonstráción az új alaptörvény elutasítására szólítottak fel a sajtószabadság-tüntetések szervezői.

Olvasóink írták

  • 8. bánki 2011. április 22. 18:56
    „A támogatók !

    ,,A szabad szülésért, Magyar Helsinki Bizottság / Hungarian Helsinki Committee, Tiltakozás az Alkotmánybíróság jogkörének csonkítása ellen, DemoKritikus Tömeg, Szól a Rádió (Az FB csoport hivatalos oldala), CIVIL RÁDIÓ - FM 98, Összefogás a magyar kultúráért, Támogatom a független színházakat, Képmutatás - Átláthatóbb kampányfinanszírozást!, Transparency International Magyarország, Amnesty International Magyarország, Eötvös Károly Közpolitikai Intézet / Eötvös Károly Policy Institute, TASZ, Tilos Rádió"

    <moderálva>”
  • 7. achilleus 2011. április 22. 11:28
    „Megint nem volt sem könnygáz, sem szemkilövetés, ejnye-ejnye,

    "Többször leköptek, megrugdostak, megtapostak minket. Azonosítani nem lehetett őket, hiszen semmiféle azonosító nem volt rajtuk. Néha felnéztem és próbáltam a ruhájukon valamit keresni, ami alapján a későbbiekben esetleg felelősségre lehetne vonni brutalitásukért őket, de persze nem volt semmi ilyesmi. Az arcuk sem látszott, hiszen sisakjuk teljesen eltakarta azt. Nem tudom, miért vittek be minket, hiszen semmit sem csináltunk, bár azt hiszem erre még ott a földön fekve megkaptam a választ. Mikor még a földön feküdtünk és szabályszerűen kínoztak minket, hallottam a háttérből egy rádión keresztül beszélt valaki, talán a csoport vezetőjéhez, hogy még öt ember kell. Úgyhogy beraktak minket a kocsiba. Gondolom, miután a rendőröknek nem sikerült azokat elfogniuk, akik valójában részt vettek a rendbontásban, úgy gondolták, hogy pár hazafelé sétáló fiatalon vesznek elégtételt minden őket ért sérelmen és bűnbaknak jó lesz bárki, aki akár csak a közelben sétál." (S. V.) http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=66722

    --- ezt az alkotmányt véditek? Nosza.”
  • 6. achilleus 2011. április 22. 11:21
    „"A több mint 84 ezer tagú Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport"

    ---- brávó, gondolom a csatlakozó száma telítődéshez tart, magyarán mintegy 300-400 év múlva érné el a 100 ezret, ugyanakkor 920 000-en vissza is küldték a kérdőívet. "A hatalom mi vagyunk", vagytok, persze, azok.”
  • 5. babar 2011. április 22. 09:23
    „Cserébe mindenkinek aláírja majd az önkormányzati lakás kiutalását a VII. kerületben!! Hehehe”
  • 4. smalltown 2011. április 21. 22:04
    „mar reg alairta.”
  • 3. jozko 2011. április 21. 21:42
    „Megmutatják az erejüket:

    Bolhafing a nulláslisztbe!”
  • 2. dodó 2011. április 21. 21:24
    „Mintegy kétszázan!
    Ennyien vannak a "demokraták"?
    A holnapi, kevésbé független lapokban érdemes lesz a névsort is átfutni.Amúgy, az elnök külföldön tartózkodik.”
  • 1. dodó 2011. április 21. 20:49
    „Kimaradt a lényeg: "...mintegy kétszázan (kettőszázan) kérik!"

    A Nemzet Golyóstolla éppen külföldön...
    A résztvevők névsora is megérne egy misét (vagy megemlékezést...)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felgyújtotta lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről

Egy vagy több kézigránátot is találtak abban a kiégett lakásban, ahol délelőtt egy férfi felgyújtotta magát, majd kiugrott az ablakon, mert ki akarták lakoltatni. Tovább olvasom