Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

Cotton Club Singers – Abba Jazz

A Cotton Club Singers igényes zenei világát Sopronban nagyon sokan szeretik. Nem véletlen, hogy a szombati Abba jazz című előadásukra perceken belül elfogyott minden jegy, így az esti mellett délután öt órától is előadják a svéd együttes dalainak feldolgozásaira épülő műsorukat.

Szűcs Gabriella, Kozma Orsi, László Boldizsár és Fehér Gábor jó értelemben vett profizmusát a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban élvezheti a közönség.
A Soproni Tavaszi Napokra a csapat az Abba Jazz - A svédcsavar című műsorát hozza el. Az Abba együttes dalait a XX. század elejére jellemző zenei stílusban, swingben jelenítik meg. Hazánkban már közel tízezer ember látta a produkciót, és az eddigi visszajelzések egyöntetűen a Cotton Club Singers legegységesebb, legkiforrottabb műsoráról beszélnek. A show-ban hallható huszonöt közkedvelt Abba-dal egész estés zenei élményt ígér. A swing adta új arculat új értelmet adott a mindenki által ismert melódiáknak.
– Sopronba mindig nagyon szívesen jövünk, és ez most nem a kötelező udvariassági gesztus – említette a koncert kapcsán László Boldizsár, akit nem csupán hangi adottságaiért, hanem remek humorérzékéért is kedvel a közönség. – Számomra különösen kedves város Sopron, így magánemberként is többször jövök ide és a környékre pihenni. Remélem, ezt a számunkra oly kedves műsort a soproniak is a szívükbe zárják.
A soproni fellépés maradandó élményt jelenthet majd mindazok számára, akik kedvelik az igényes, dallamos muzsikát, a finoman elegáns koncerteket.

Játék a belépőkért

Azok között az olvasóink között, akik részt vesznek játékunkban, négy darab belépőjegyet sorsolunk ki a Cotton Club Singers koncertjére. Írják meg, milyen nemzetiségű az ABBA zenekar! A megfejtéseket a Kisalföld, 9401, Sopron, Pf. 8. címre várjuk. Beküldési határidő: március 8.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rajka 142 millió forintra pályázott

Interreg-pályázaton nyerne 142 millió forintot a rajkai önkormányzat egy Németjárfalu (Deutsch… Tovább olvasom