Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Courtney éveket ülhet

Courtney Love rocksztár több órás késéssel érkezett meg bírósági tárgyalására.

Courtney Love amerikai rocksztár nem kevesebb, mint ötórás késéssel érkezett meg a New York-i bíróságra, ahol testi sértés miatt kellett felelnie, mert márciusban egy fellépése alkalmával egy bárban egy vendéget mikrofonjával megsebesített a fején.

A bíróságra rózsaszín selyemruhában és hasonló színű magas sarkú cipőben érkező művésznőt a bírónő, Melissa Jackson nyomban megrovásban részesítette, és morózusan közölte vele, hogy kis híján már letartóztatási parancsot adott ki ellene. A tárgyalás közben viszont azért kellett újabb figyelmeztetésben részesíteni a haszontalan Courtney Love-ot, hogy ne beszélgessen folyton a mellette ülőkkel.

"Világossá akarom tenni, hogy 9:30-ra kellett volna megjelennie a bíróságon, nem pedig háromra. Ez nem elfogadható. A szabályok önre is ugyanúgy vonatkoznak, mint bárki másra" - közölte dühösen a bírónő Courtney Love-nak. Cobain özvegye elnézést kért, de közben egy doboz cigivel játszott.

Kaliforniában egyébként három ügyben - egyebek között testi sértés és kábítószerrel való visszaélés - miatt folyik bírósági eljárás az énekesnő ellen. A szaporodó jogi problémái miatt a héten lemondta 24 koncertesre tervezett nyári amerikai turnéját. Nemrég megvonták tőle 11 éves kislánya, Frances Bean felügyeleti jogát, s ha az egyes eljárásokban elítélik, Courtney Love akár több évre is börtönbe kerülhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kortyolás a dűlők alján

A bor szociológiai lakmuszpapír, az életszínvonal jelzője. Olyan termék, amelyet fogyasztásakor nem… Tovább olvasom