Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Cozma-ügy: fegyelmi a rendőröknek

Fegyelmi büntetést kaptak azok a rendőrök, akik a Cozma-gyilkosság éjjelén a veszprémi Patrióta lokálban és környékén voltak, mert késve értesítették kollégáikat - írja a Magyar Nemzet.
Négy rendőr ellen indult vizsgálat, közülük hárman fegyelmit kaptak. Egy rendőr még a bűncselekmény elkövetése előtt elhagyta a szórakozóhelyet. Ketten a bár környékén, az utcán voltak, egy rendőr pedig a tánctéren tartózkodott. Ő a késelés után megvárta kollégáit, később tanúvallomást is tett, de nem tudott érdemi információval szolgálni. A megyei főkapitányság szerint két szolgálaton kívüli rendőr a gyilkosság időpontjában érkezett a helyszínre. Tanúvallomást tettek ők is, de a bűncselekményt nem látták.

Olvasóink írták

  • 10. SP 2009. május 05. 17:04
    „Siófoki felvonulást sem látták.”
  • 9. LukSzusz 2009. május 05. 16:28
    „Draskovics hű ebei.”
  • 8. feketeaudis 2009. május 05. 14:54
    „Azért nem mertek beleszólni a rendőrök, mert féltek. Ha nem féltek vólna akkor tuti,hogy már intészkedtek volna. Volt rá példa.Szorakoztak egyesek, és beléük kőtőttek. Mikor szorúltak az úrak, persze kik kezdték az egész balhézást, már mutogatták is a jelvényt. persze azt tudni kell,hogy mit kap az ember ha rendőrtver. A rendőr is csak úgy mer véleményt monani a kissebség felé, ha más véleményét mondlya. Pl.Az FBI mondta, hogy valószinű kissebségből származnak azok az egyének kik sorozatban gyilkólásznak a kissebség közt.”
  • 7. flexsnake 2009. május 05. 13:42
    „5. te is azt felejted el hogy a biztonsági őrök feladata hogy ott kiszűrjék az embereket. Nem a rendőré aki éppen elengedi magát. Nyilván egy kis lökdösődésbe nem fog beleavatkozni. Semmi köze hozzá, oldják meg a biztonságiak. Nem kell azt hinni hogy ez a batman forgatása. Nincsenek hősök sem.”
  • 6. flexsnake 2009. május 05. 13:40
    „4. ne legyél ilyen elvakult. Honnan tudnád hogy szúrni fognak vagy balhézni? Honnan a francból? Odamész és bűnmegelőzés célzattal agyonlősz minden cigányt??? Azért ez nem így működik.
    Egy tűzoltó tűzmegelőzési célzattal miért nem fújja el a lángoló palacsintát?
    Ami történt azt akkor sem lehetett volna megakadályozni ha ott állsz közvetlen mellette. Vannak dolgok amiket nem lehet elkerülni. Emlékszel még a Szőke Tisza hajón a leszúrt gyerekre? Ott is voltak rendőrök. Nem lehetett semmit sem tenni, nem volt semmi előzmény.Hirtelen és gyorsan történt minden. Kereshetsz bűnösöket de azok már ülnek.”
  • 5. madarka 2009. május 05. 12:47
    „hihhetetlen
    Oké, utcán volt, nem látta. Tánctér. Nem igaz, hogy nem volt valami előjele a késelésnek. Emlékeim szerint a leányka is mondta, hogy volt bizony előtte kötözködés bodzásék részéről. Ha meglátom, hogy két kölyök kiabál egymással az iskolaudvaron, odamegyek és leállítom őket, mert nemcsak hogy hatáskörileg, de munkaköri leírásilag is köteles vagyok rá. Ehhez képest ott van a rendőr (hozzáteszem: szokott lenni nekik szolgálati fegyverük is, úgy ám!), balhé van, és...
    és akkor most háborgok...

    ... neeem, nem próbálkozunk a közbelépéssel. A kiabálást nem tiltja érdemben a törvény, ugye, még nem halt bele senki egy (csöppet sem) "egészséges" anyázásba. Ja, hogy ezek tisztességes bodzaszedő elvtársak, és mint ilyenek ráadásul sérthetetlenek, jó hogy nincs rögvest mentelmi joguk - mindenki tudja, mi alapján.

    Háborgás befejez. Fegyelmi jogos. Tessék bizony közbelépni, ha gáz van. Azér´ volnál rendőr, fiam.”
  • 4. achilleus 2009. május 05. 12:27
    „3. hozzászólás flexsnake 2009.05.05. 10:43
    Hát ez a baj, a "szúrás pillanatában". És, ha előtte intézkednek, rendőrök, nem??? A bűnmegelőzés nem tartozik a hatáskörükbe - szerinted??? Akkor miért kapták a büntetést? Ugye nem gondolod komolyan? Flexi! Néha már a józan észnek is ellentmond - és a szervilizmus határát súrolja - az az igyekezet, amivel a rendőrség iránti lojalitásodat bizonygatod. Flexi! Légy férfi!! Ha hibáztak, vigyék el a balhét. Ha viszont valamit jól csinálnak, AKKOR meg kell őket dicsérni.”
  • 3. flexsnake 2009. május 05. 10:43
    „Nem voltak szolgálatban. Egyébként ugyanígy mentős, tűzoltó vagy agysebész is lehetett volna ott. Semmi jelentősége. Akkor is meghal ha a szúrás pillanatában egy teljes műtő áll készenlétben. Nem lehetett volna már rajta egyébként sem segíteni.”
  • 2. dodó 2009. május 05. 10:12
    „" Derzsy Péter alezredes, a nyomozás vezetője képviselői kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a gyilkosság idején a Patrióta Lokálban szolgálaton kívül lévő, de ott szórakozó rendőrök "megtettek mindent, amit abban a helyzetben meg lehetett tenni". Ezt vizsgálat állapította meg - tájékoztatott az alezredes."
    2009-05-01. 15:37 (MTI)
    (moderálva - a szerk.)”
  • 1. achilleus 2009. május 05. 10:06
    „Marhajó! Heteken át bizonygatták, hogy ott aztán rendőr nem volt. Most akkor mégis mi van?
    Akkor írta a gondola: 1. hozzászólás achilleus 2009.02.20. 10:38
    "Újabb meglepő részletek a Cozma-gyilkosság ügyében: szerdán olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint a rendőrök a gyilkosság előtt pár órával egyszer már jártak a Patrióta Lokálban, ám Sztojkáék elkergették őket onnan. Ráadásul továbbra sem tisztázott, hogy a rendőrök miért este 10 előtt néhány perccel adták ki az európai körözést Raffaelék ellen - holott a bíró már este nyolckor aláírta azt." gondola.hu
    Még mindig nagyon sok a sötétség e körül az ügy körül. Vannak kapitányságok, ahol nagyon alapos nagytakarítást kell majd rendezni, ha másért nem, a tisztánlátás kedvéért.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Érettségi 2009 - több mint 95 ezren érettségiznek matekból

A matematika írásbelivel folytatódik kedden reggel 8 órától az idei érettségi időszak. Ebből a… Tovább olvasom