Délmagyar logó

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -4°C | 3°C Még több cikk.

Csaba inkább Annát kérte fel táncra

Sokakat meglepett, hogy László Csaba szakított Szögi Szilviával. A tízszeres amatőr magyar bajnok táncospár két tagja öt év együttlét után elvált egymástól. Csaba Mikes Annával próbálkozik ezentúl. Szilvia lábát viszont a közeljövőben megműtik. A szentesi Szilvernél a változást sokan előre látták.
László Csaba és új párja: Mikes Anna. Fotó: Vidovics Ferenc
Manapság a tánc fókuszba került, profi művelőivel kapcsolatos hírek pedig – köszönhetően a média fokozott érdeklődésének is – nagyobb nyilvánosságot kapnak. Talán ezért nem is kell magyarázni, hogy megyei – szegedi és szentesi – büszkeségeinkre külön figyelünk, életüket és döntéseiket nyomon követjük...

Szögi Szilvia úgy döntött, hogy most már megműtteti a lábát, amely egyébként évek óta fáj. A lábfején keletkezett egy olyan elváltozás, mely kifejezetten zavarja tánc közben, hiszen erős fájdalmat okoz – érthető módon így nehezen tud a mozgás örömére koncentrálni. A műtét és a pihenőidő legkevesebb négy hónap kiesést jelent. Ezt az időszakot nem akarta pár nélkül eltölteni László Csaba, aki viszont úgy látja, Szilvia nem tanúsított megfelelő magatartást kettejük kapcsolatához és a táncban való fejlődéshez. Szerinte ennél sokkal több kell a továbblépéshez.
Csabát arról is kérdeztük, hogyan vált el Szilviától, így felelt: – Sem barátsággal, sem haraggal.

Az utóbbi hetekben azt tapasztalata, Szilvia nem halad vele együtt. Egészen pontosan így fogalmazott: – A párom sem időben, sem energiában, sem pénzben nem akart annyit a táncra fordítani, mint én. Hosszú ideje érlelődött már az elválás.

Csaba hagyta el a táncosnőt. Szilvia most csalódott. Azt mondja, talán megérdemelt volna egy kis türelmet. Az operáció után derül ki, hogy tudja-e folytatni a táncot, ebben nagyon bízik. A magyar bajnoknő egyébként nem nyugtalan, gyógyulása után biztosan számíthat felkérésekre. Az elválást olyan mélyen nem bánja. Azt mondta: – Emberileg teljesen mások vagyunk, nagyon sokat alkalmazkodtam. Könnyebbséget jelent számomra most a pihenés, hónapok múlva a táncban is új életet kezdhetek, ha akarok.

László Csaba korábbi párjával, Szögi Szilviával sikereik csúcsán. Fotó: Tésik Attila
Az együtt töltött öt év alatt összesen tíz magyar bajnoki címet szereztek standard és tíz tánc kategóriákban. A nemzetközi mezőnyben külföldön is szépen szerepeltek, hazatéréseik után azonban érezhető volt a szakma és a hazai közönség részéről az érzelmi igény: dobogón szeretnék látni őket. Csaba most úgy érzi, valaki mással tudja ezt elérni. A standard táncban itthon verhetetlen fiatalembert hajtja egy erő, nemzetközi téren is bizonyítani akar. Most ezért a budapesti Mikes Annát kérte meg párjának. László Csaba táncos életében ő a harmadik fontos hölgy.

Németh Anikóval szerezte meg első magyar bajnoki címét. A szentesi lány most is a kedvese, de egészségi okok miatt nem táncolhat. Drámai viharok után következett a szegedi születésű Szögi Szilvia, s most ő is lelép a parkettről. Az alig tizenhét esztendős Anna nyilatkozata szerint nagyon izgatott, reméli, hogy magas szinten tud teljesíteni Csaba mellett.

Mikes Anna az elmúlt hetekben párra várt egy másik egyesületnél, és örömmel mondott igent a sokszoros magyar bajnoknak. Egy héten hat napot edzenek együtt, Szentesről és Budapestről felváltva utaznak egymáshoz, a közös munkának pedig a tánctanárnő reményei szerint meglesz a hozadéka. Szatmári-Nagy Szilvia szerint Mikes Anna született tehetség, László Csabának pedig küldetése van: folytatnia kell.


A táncos és a lányok

László Csaba 1981. május 13-án született. Tizenkét éves korában kezdett táncot tanulni a Szilvernél, két hét múltán már versenyen indult. Az első párjától rövidesen elvált, következett Kovács Judit, akivel már ért el eredményeket. Az átütő sikert Németh Anikó vezetésével aratta, vele összesen tíz amatőr magyar bajnoki címet szerzett standard, latin és tíz tánc kategóriákban. Szögi Szilviával szintén tíz magyar bajnoki címet szerzett standard és tíz tánc kategóriákban. Európa-bajnokságon 6., világkupán 4., 5. és 6. helyen végeztek. Ezentúl a tizenhét esztendős Mikes Annával versenyez, aki eddig egy ifjúsági standard bajnoki címmel büszkélkedhet. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ritkábban jár majd orvoshoz?

Tovább olvasom