Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Csak csöpögtetett a támogatás

Augusztus 20-ig lehetett benyújtani az igényeket az aszálykár támogatásának előlegére. Megyénkben kilencszáznál több bejelentés érkezett a kárt szenvedett gazdáktól a szaktárca megyei hivatalához, a nekik juttatandó előleg valamivel több mint 110 millió forint.

A kukorica sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket
Már a harmadik év

A harmadik súlyosan aszályos esztendőben dolgoztak idén a kisalföldi gazdák. Az idén a csapadékszegénység mellett az alacsony páratartalomtól, a rendkívüli és hosszan tartó forróságtól is szenvedtek a növények. Július végén még úgy látszott, a szerényen fizető gabonák után kukoricából hektáronként akár hatvanmázsás termés is betakarítható. Ma viszont már azt mondják a szakemberek, a negyvenöt mázsás átlagnak is örülni lehet. A forróságban leszáradtak a cukorrépák levelei. Az eső után most lesz levélváltás, de a termésen ez már keveset segíthet.

30 százalék fölött

A júniusi-júliusi öntözés, vagy mint a száraz országokban a csepegtető öntözés sokat segített volna a mezőgazdasági kultúrákban, de kevés és drága volt a víz. Az aszálykárt szenvedett gazdáknak most a kormányzat ad támogatást, de elég csöpögtető jellege van a támogatásnak. Aki előleghez szeretett volna jutni az aszálykár enyhítésére, annak augusztus 20-ig kellett igényét bejelenteni. Ez azonban csak az előlegre vonatkozik. Az aszálykár bejelentésének határideje november 15. Ami az előleg kifizetését illeti, szántóföldi növények esetében a 30 százalékot meghaladó aszálykárra hektáronként háromezer, kertészeti és szőlőkultúrában hasonló kártétel esetén hektáronként hatezer forint előleg aszálykártérítés várható.

Novemberi végfelszámolás

Az aszálykárt szenvedett gazdálkodók húsz százalékot meghaladó aszálykár esetén igényelhetnek hitelt a húsz százalék fölötti kárra. Ez esetben a banki alapkamat hetven százalékára kapnak kamattámogatást. Az aszálykár végelszámolása a november 15-i benyújtási határidő után várható. Azt, hogy a mezőgazdasági termelőt valójában milyen aszálykár érte, annak alapján állapítják meg, milyen volt a hozama egy nem aszályos évben. (Az számít aszályos évnek a gazda számára, amelyiket annak jelentett be.) Az aszálykár végleges elszámolásánál a 30 százalék fölötti aszálykárt, másként az aszály miatti hozamcsökkenés 30 százalékát térítik meg a gazdálkodónak.

Kapcsolódó anyagok >>

60 milliárd az aszálykárok enyhítésére (2003-07-09) >>
A csatlakozás után majdnem mindenki jobban jár (2003-07-26) >>
Aszály negyedeli a termést (2003-07-06) >>
Aszálykár a soproni erdőkben (2003-08-26) >>
Aszályban sem lesz cukorhiány (2003-06-25) >>
Az aszály miatt drágul a kenyér (2003-07-03) >>
Drága marad a locsolás (2002-07-21) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fordulat: egyezség születhet

Új fejlemény: akár ma kiderülhet, ki üzemelteti tovább a Ringa rt. kapuvári gyárát. Tovább olvasom