Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Csak minimális sebesség túllépést néz el a rendőrség

A rendőrség szerint a magyar autósok között az objektív felelősség kapcsán olyan tévhit terjedt el, hogy aki a megengedett sebességet 15-20 kilométeres óránkénti sebességgel túllépi, azt nem büntetik meg.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint a sebességhatárokat legfeljebb 3 kilométeres óránkénti sebességgel lehet gyorsabban menni, ennyi lehet a mérőműszerek esetleges mérési hibája.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 40-es táblánál például a mérés alsó határa 44 kilométeres óránkénti sebességnél van. Ha valaki 44 és 58 kilométer per óra közti sebességgel hajt, az helyszíni bírságot kaphat, vagy szabálysértési eljárást lehet ellene indítani. Az üzembentartó pedig köteles közölni azt - ha a rendőrség megkérdezi -, hogy ki vezette az autót. Ha valaki a 40-es táblánál 59 kilométerrel halad óránként, az ellen közigazgatási eljárást kell indítani, és 30 ezer forintos közigazgatási bírságot kell kiszabni.

Május eleje óta tehát annak is kell szankcióra számítani, aki a megengedett sebességet akár csak 4 kilométer per órával túllépi. A rendőrség szigorúan betartatja a szabályt, mert Magyarországon majdnem minden harmadik baleset gyorshajtás miatt történik - közölte pénteken az ORFK.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. SecondLife 2009. május 10. 17:52
    „És ezekkel a sebességekkel már el lehet közlekedni, az autópályán lényegében mindenki kb. így halad. Az viszont lehetséges, hogy emiatt már tényleg csak a veszélyes gyorshajtók lesznek büntethetők, ami a bevételi oldal számára katasztrofális lehet. Megvásárolják a sok trafipaxot, aztán ott áll majd. A szívem megszakad, de legfeljebb 64-gyel, 104-gyel és 149-cel fogunk haladni, tömegesen, a fényképezős autókban pedig addig ülnek a fotósok, amíg csak szeretnének. Frusztráció a javából, amúgy pestiesen pedig szívás.”
  • 48. SecondLife 2009. május 10. 17:46
    „A 69/2009-es kormányrendelet szó szerint tartalmazza a szabályt, amely május 1-től érvényes. Eszerint az 50 km/óra sebességhatár esetén 64 km/óra a legnagyobb sebesség, amelynél még NEM büntetnek, 90 km/óránál 104 km/óra, 130 km/óránál 149 km/óra. Mit nem lehet ezen megérteni?

    A jogszabály: http://www.mhk.hu/mhknew/i_online/Cache/36956414461626433191542996154829/001625450000.htm”
  • 47. Incuska 2009. május 10. 15:02
    „Nem mondtam, hogy kötelező... ha betartható a sebesség, nem lépem túl, én sem hobbiból megyek néhol gyorsabban. Am meg tudom, hogy kell óra nélkül normál megengedett sebességgel vezetni :) Nem szorulok segítségre, és megsúgom, egyszer sem bírságoltak meg, csak vannak dolgok, amiket nem értek, amit meg is fogalmaztam lejjebb... Ja és ilyen hozzáállású? Ezt vitatnám... Én csak annyit mondtam, ha a körülmények megfelelőbbek lennének, könnyebben betarthatók lennének a sebességhatárok. De úgy szeretem amikor valaki egy részt kiragad és arra reagál. Tudom, hogy igazam van bizonyos dolgokban, és a más igazát is elismerem. Amúgy egy szabálykövető ember vagyok, nem szegem meg ha nem muszáj, de akadnak helyzetek amikor meg lehet szegni a szabályt- ha megszegtem, nem pattogok ha bírságolnak, mert tudom hogy megszegtem... De azért vannak nonszensz dolgok a bírságolás körül...
    És lehet kicsit félreértetted, nem azt akartam én sugallni, hogy túl kell lépni a sebhatárt, hanem azt hogy a seb.határ betartásának is vannak feltételei.
    Ja és aki sokmillás sportkocsival repeszt, annak tökmindegy h mennyi a bünti, mellényzsebből kiveszi és hajt tovább 120-szal :)”
  • 46. flexsnake 2009. május 10. 12:50
    „45. persze. kötelező túllépni a sebességet ahogyan utána nem kötelező pattogni ha ugrik a jogsid. Már csak azért sem adok tippeket hogyan lehet betartani egy sebességhatárt óra nélkül, hogy minél több ilyen hozzáállásút jól megbüntessenek :)”
  • 45. Incuska 2009. május 10. 12:17
    „Hát de vicc... Olyan ember nincs aki nem szegett szabályt, lehet hogy csak pici dolog és nem is tud róla...
    De a sebesség... Hogy várják el, hogy mki szabályos tempóban haladjon úgy, hogy nem megfelelő az utak minősége sem, és pl reggel aki munkába vagy bárhova megy, fél órákat ül a dugóban, elkésik vagy bármi... Szóval nekem azt ne mondja senki, hogy lehet mindig annyival menni, amennyi a kreszben foglaltatik. A másik, meg: Új híd, belső sáv, én mentem 50-nel, mert ugye a lassabban haladóknak a külsőben kell menni... Erre jön a betegszállító mentő, megkülönböztető jelzés nélkül, és KIVILLOG a belső sávból, mert ő mentő... Már nem az, de ha nem használ megkülönböztető jelzést, nem vagyok köteles kisorolni, és egy betegszállítóra is vonatkozik a kreszben lefektetett sebességhatár. vagy rosszul gondolom?
    Másrészt pl a 43ason Klára és Deszk között kint vannak a 60-as táblák a rossz padka miatt (a bolond idiótának kéne azt a 60-at tartani, aki beleszánt) és én megyek 60nal... Dönget mögöttem a külföldi kamion, szokták mondani, majd fékez, azon is van fék, hát a frászt fog fékezni. Én meg kénytelen vagyok kicsit nyomni neki, mert kb 30centire sincs a kocsim farától... És ha az belendül, hát akkor én kilapulok autóstul. Ja és ugye szemben is vonul a kamionsereg, előzni se tud... Úgy kíváncsi volnék, ilyen helyzetben ki mer 60-nal menni... Én nem, mert szorított már le kamion meg hasonló nyalánkságok.
    Én is teszteltem, hogy mennyit csal a km órám, gps-sel a szőregi sebességmérőnél, hát csal... De nem meglepő egy huszonéves autónál... Azt meg nem hiszem el, hogy kilóméterre pontosan meg lehet mondani, hogy mennyivel megy valaki :)”
  • 44. flexsnake 2009. május 10. 10:47
    „36. ha nem tudod megmondani a saját sebességed nem kell neked jogsi. Kinyújtod a kezed, megmutatod mekkora kb 1méter. Ugyanígy egy idő után a sebességed is pontosan meg tudod becsülni. Ha nem akkor csak veszélyezteted a közlekedést.”
  • 43. flexsnake 2009. május 10. 10:47
    „36. ha nem tudod megmondani a saját sebességed nem kell neked jogsi. Kinyújtod a kezed, megmutatod mekkora kb 1méter. Ugyanígy egy idő után a sebességed is pontosan meg tudod becsülni. Ha nem akkor csak veszélyezteted a közlekedést.”
  • 42. Streeter 2009. május 10. 09:21
    „Úgy tűnik nem elég az eddig beszedett pénz. Tegnap Klárán mértek a faluba Reggel a Makó felöl jövőkét délután SZeged felöl jövőket. De azt a 2 komát aki ült a kocsiba látni kellett volna. Ott pöffeszkedtek hogy mi most akkor köcsögögök mi vagyunk a királyok. Hátul ülőnek alig fért be az arca a kis Astrába. Amikor elmentem mellettük pont dobta ki a csikket a kocsiből. Egy reggel 8tól este 6ig tartó mérés után mi szemetet hagyhatnak ott? Az nem érdekel senkit pl? Csak mert ők fedhetetlenek és istenek. Sokszor rendőrök olyan gyönyörűen előznek kanyarodnak ki utcából index nélkül.....ha én ugyan ezt teszem kapnám a több tízezres büntetést.”
  • 41. szgd-i 2009. május 10. 09:12
    „Ismét bizonyít a kormány és a szoci képviselő banda, semmi nem érdekli őket csak a pénz és a lenyúlás!
    Az alapelv az lenne /és az is egy normális országban/ hogy ha gyorsan mégy figyelmeztetnek esetleg kis aprópénz, másodszor elkapnak fizetsz rendssen, harmadszor elkapnak akkor meg egy időre kivonnak a sofőrök sorából /rövidebb vagy hosszabb időre/!
    Ez lenne a lényeg, de mi van most itt magyarhonban? A rend őrei meg sem próbálják elkapni /ami amúgy kutya kötelessége!!!/ az ekövetőt, hanem ösztönöz hogy menj gyorsan ma is meg holnap is, semmi gond csak fizess !
    Undorító, és ezek mondják magukat szakértőknek? szakértő kormánynak és rendőrségnek?????????”
  • 40. rozator 2009. május 10. 06:47
    „Meg lehet mondani 1 km.-es pontossággal! Egy jó trabant 2-ik ban pont 50-el megy !Az a titok, hogy nem szabad felkapcsolni!”
  • 39. Power 2009. május 09. 23:11
    „Csinálok majd egy Excel táblázatot és állandóan a kilóméterórát meg a táblázatot figyelem. :)”
  • 38. cselac 2009. május 09. 22:51
    „Volt nekem a főiskolán egy T. Miklós nevű évfolyamtársam, aki arra a bizonyos irodalmi T. Miklósra asszociál, jól teszi. Szóval, neki voltak hasonló érvei, a legszebb közülük mégis a vegetáriánus életmódra adott magyarázata volt: nos, én azért nem eszem húst, mert attól agresszív leszek :D”
  • 37. cselac 2009. május 09. 22:48
    „Eddig bírtam...bocs, de borkóstoló volt és egyszerűen nem bírom ki röhögés nélkül, még ha frusztrált, beteg is szegény: " Rá sem nézek az órára és megmondom milyen sebességgel haladok" Én édes jó Istenem :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd”
  • 36. abrakapokusz 2009. május 09. 22:48
    „Flexi te munkásőr voltál?
    Annyi fafejű baromságot írsz...”
  • 35. bj029 2009. május 09. 22:19
    „32. flexsnake 2009.05.09. 21:04

    Sajnos nem tudom ellenőrzni, de tuti hogy nem tudod megmondani hogy mennyivel mész... Főleg nem 1km pontossággal... Ennnyire ne nézd már hülyének a másikat! Azt meg hogy soha nem szegtél szabályt másnak meséld...”
  • 34. pocokkaa 2009. május 09. 22:00
    „Nem szoktam gyorsan menni, van aki szerint úgy vezetek mint egy nyugdíjas. 14 éve vezetek, sok szart láttam és sok szart kivédtem. Egy szép gyérfogalmú napon szép napsütésben egy négysávos úton 90 helyett 107-tel mentem. jött egy szép 30.000,-ft-os csekk. Szabályt szegtem, elismerem, de nagyon rosszul esett. Mivel soha nem szoktam gyorsan menni, igazságtalannak tartottam. sok ismerősöm megy mint a meszes, mindenhol nem ritkák az 50-70%os sebességtúllépések sem. Soha nem kapják el őket.... Az ilyet néha nehéz lenyelni....”
  • 33. dkjs 2009. május 09. 21:32
    „idézet a törvényből:
    3. 100 km/óra sebesség felett:
    a) 20 km/óra felett 35 km/óráig a) 30 000 FT 14. § (1) bekezdés d) pont 26. § (1) és (2) bekezdés
    b) 35 km/óra felett 50 km/óráig b) 45 000 Ft
    c) 50 km/óra felett 65 km/óráig c) 60 000 Ft
    d) 65 km/óra felett 80 km/óráig d) 90 000 Ft
    e) 80 km/óra felett 95 km/óráig e) 130 000 Ft
    f) 95 km/óra felett 110 km/óráig f) 200 000 Ft
    g) 110 km/óra felett g) 300 000 Ft

    forrás: Magyar Közlöny
    Ezek alapján -törvényesen- a 20 km/ó sebesség túllépésig nem kell fizetni. A cikk elfelejtette megjelölni a jogforrást.”
  • 32. SP 2009. május 09. 21:05
    „Szerintem az extrém szabálytalankodókat kellene elsősorban hatékonyan kiszűrni,
    kellően megbüntetni és nem a lejtő meg a hátszél okozta csekély sebesség túllépéseket üldözni.
    Az az érzésem, hogy sok ember sarca a cél, és nem a baleset megelőzése.
    A stresszes félelemmel tötyögő autós, aki véletlen sem akar 30 ezret sem fizetni, sokkal veszélyesebb, mint a dinamikusan, ritmusosan, a forgalmi helyzetet jól felismerő forgalmi dugót csökkentő vezető társa.”
  • 31. flexsnake 2009. május 09. 21:04
    „30, mielőtt hülyeségeket beszélsz kérdezz meg olyat aki nem tegnap kapott jogsit. Rá sem nézek az órára és megmondom milyen sebességgel haladok. Nem jó az óra? Akkor tippelj! A lézeres sebességmérő nem hazudik.
    Remélem legközelebb egy idegesebb rendőr büntet hogy többé ne kelljen a vezetésben elfáradnod. Mindig az csacsog be aki tapossa a pedált. Nem kell, nem kötelező. Lehet gyalog is menni. A sebességtúllépés a balesetek első számú kiváltója.”
  • 30. andrisne 2009. május 09. 19:59
    „Flexi,mielőtt hülyeségeket irsz,nézz utána a dolgoknak légyszives!!!!!!!!!!Igenis van eltérés az óra és a GPS-en mért sebesség közt.Az óra mindig többet mutat,kb.10-zel.Szerintem nemcsak az enyém,de attól még hiteles és jó.Egyébként én egy hónapja mentem 50 helyett,57-el.Tegnap fizettem be a büntit,30 000-ret.Na,örülsz neki Flexi?????????vagy a jogsim kéne??????????kiváncsi lennék,te hogy vezetnél....”
49 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Motors gázolt halálra egy négyéves gyereket

Meghalt az a négyéves gyermek, akit édesanyjával együtt elgázolt egy motoros pénteken Budapesten az… Tovább olvasom