Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Csaknem 200-an fürödtek a jeges Balatonban

Az új év első napján csaknem kétszázan mártóztak meg orvosi felügyelet mellett a jeges Balatonban Szigligeten.
A második újévi csobbanás legfiatalabb résztvevője hét, míg a legidősebb 67 éves volt - tájékoztatott Balló Piroska, a rendezvény főszervezője kedden.

Csaknem kétszázan fürödtek az év első napján a jeges Balatonban Szigligetnél. Fotó: MTI (galéria)

Elmondta, hogy a szigligeti strandon először a 2012-ben köszöntötték hideg fürdőzéssel az új évet. Az idei rendezvény minden várakozásukat felülmúlta, mert míg tavaly harmincan, az idén már csaknem kétszázan merültek bele a 0-mínusz 1 Celsius-fokos Balatonba – tette hozzá. A főszervező szerint – aki maga is eltöltött néhány percet a vízben - a fürdőzőknek több mint 2500 fős tömeg szurkolt a partról, és az éjszaka a déli partról átsodródott jégtáblákkal is meg kellett küzdeniük. Az érdeklődőket a színpadon Berecz András mesemondó és Muri Enikő énekes szórakoztatta. A jeges balatoni fürdés próbáját kiállóknak a szervezők emlékpólót adtak, a következő évet a tervek szerint ugyanígy köszöntik majd – mondta Balló Piroska.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BKV busz karambolozott Budapesten

Négy ember megsérült, amikor egy holland forgalmi rendszámú autó és egy BKV busz összeütközött kedden Budapesten. Tovább olvasom