Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Csaknem 500 gázpalackot lopott el egy zaránki férfi

A 29 éves férfi június 12-én gázpalackokkal a kocsijában próbált elmenekülni a rendőrök elől Tenken, amikor igazoltatni akarták.
Csaknem ötszáz gázpalackot lopott el az ország több településéről egy zaránki férfi, akit kedden Budapesten fogtak el a rendőrök - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Soltész Bálint elmondta: a 29 éves férfi június 12-én gázpalackokkal a kocsijában próbált elmenekülni a rendőrök elől Tenken, amikor igazoltatni akarták. Az autóval letért az útról, majd egy földúton próbált egérutat nyerni, de elakadt, így végül a járművet hátrahagyva menekült el - tette hozzá. Az autóból 19 gázpalackot, majd a házkutatáskor további járműveket foglaltak le a rendőrök.

A gyanú szerint K. Sándor 2011 óta az ország több településén - Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Pest, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében - lévő gázpalacklerakó telepekről az eddigi adatok alapján csaknem ötszáz PB-gázpalackot lopott el - tette hozzá a szóvivő.

A gyanúsítottat a főváros XV. kerületben fogták el kedden, kezdeményezték előzetes letartóztatását. Ellene egyelőre tizenkilenc rendbeli, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás gyanúja miatt folyik eljárás - közölte Soltész Bálint.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt az elütött motoros a 67-es úton

Meghalt az a motorkerékpáros, akit személyautó ütött el a 67-es főút zsibótpusztai kereszteződésénél csütörtökön. Tovább olvasom