Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

Csaknem ezer osztályvezetőt tréningeztet az APEH

Csaknem ezer osztályvezetőnek tartanak tréninget az év elejétől az APEH-nél. Ennek egyik célja, hogy az osztályvezetők könnyebben felmerjék tilosban járó beosztottaikat.
Információnk szerint az APEH "belső elhárítását" is megerősítették. Az adóhivatal elnöke tavaly ősszel számos szervezeti és eljárási intézkedést határozott el egy vesztegető APEH-osztályvezető lebukása után. Elsőként a fővárosban indult el a továbbképzés, körülbelül 300 osztályvezető részesül vezetéselméleti oktatásban.

Tavaly szeptemberben kétmillió forint átvétele közben nyomozók tetten érték az APEH Közép-magyarországi Igazgatóságának egyik osztályvezetőjét, akinek irányításával vagyonosodási vizsgálatokat is végeztek. Az osztályvezető ellen vesztegetés miatt indult eljárás. Az ügy horderejét mutatja, hogy az érintett osztály által 2007. elejétől indított 573 vizsgálat tételes átnézését rendelték el. Eddig 394-et már átvizsgáltak, közülük 88-at küldtek úgynevezett felülellenőrzésre.

Szikora János APEH-elnök tavaly ősszel egy sor szervezeti és eljárási intézkedést határozott el. Szakigazgatói irányítás mellett szakértői csoport szervezését rendelte el a gyanús és komolyabb ügyek felügyeletére. Az ellenőrzések munkafolyamatát szétbontották, hogy a vizsgálat alá vont személyek és a revizorok között ne alakulhasson ki tartós kapcsolat. Magukat a revíziókat is átalakították, párok helyett ellenőri csoportok működnek. Sőt, a vizsgálatot végző revizorok csak reggel tudják meg, hová kell menniük.

Az egyik legfontosabb intézkedés az, hogy az ellenőrzési területen dolgozó osztályvezetők mindegyikét, csaknem ezer embert régiónként tréningre küldenek ez év elejétől körülbelül fél éven át. Elsőként a fővárosban indult el a továbbképzés, ahol egyébként szakigazgatói cserét is végrehajtottak. Itt körülbelül 300 osztályvezető részesül vezetéselméleti oktatásban, ahol az értékelési motiválási képességeket szeretnék fejleszteni. A tréning fontos célja, hogy javítsák a személyiségjegyek megismerésének képességét, hogy az eddiginél hatékonyabbak tudják észrevenni a visszaélésre utaló jeleket - mondták el az APEH-ben.

A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a belső ellenőrzési rendszert is jelentősen megszigorították a közelmúltban, és emelték a létszámot is. Az adóhivatal ugyanis az elmúlt másfél évben számos új feladatot kapott, például az évi tízezer vagyonosodási vizsgálat hárul rájuk. Ennek érdekében több száz új álláshelyre vártak-várnak jelentkezőket. Mindeközben nagy számban mentek nyugdíjba munkatársak, ennek következtében körülbelül kétezer új embert kellett felvenniük. Felvetődött annak gyanúja, hogy bűnözői körök megpróbálnak "előélet" nélküli frissen végzett fiatalokat bejuttatni az ellenőrzési területre, hogy onnan alkalmanként információkat juttassanak ki vizsgálatokról. Ezt egyébként igen megnehezíti, hogy a számítógépes rendszer minden műveletet naplóz, adatot törölni csak főnöki írásbeli engedéllyel szabad. Ha valaki olyan aktába tekint bele, amelyre a munkája nem ad indokot, azt felelősségre vonják. Ezért bocsátották el azt a revizort másfél éve, akiről bebizonyosodott, hogy az ő közreműködésével kerültek egy napilaphoz adatok Gyurcsány Ferenc miniszterelnök különféle gazdasági érdekeltségeiről. A számítógépes rendszer egyébként a teljes adatállományt időközönként lemásolja, az adathordozót pedig az APEH épületén kívül elzárják, tehát az akták korábbi és a későbbi tartalma bármikor összehasonlítható.

Olvasóink írták

  • 2. KolompárRómeó 2009. február 08. 08:46
    „Nehogy az alkalmazott járjon már tilosban, amikor ők maguk még többet tudnának nyúlni.”
  • 1. maci52 2009. február 08. 07:09
    „Ez a majmok bolygólya.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonattal ütközött egy teherautó Borsodban

Összeütközött egy vonat és egy fát szállító teherautó szombat délután Sajószögednél, Borsod megyében… Tovább olvasom