Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Csalók szereltek kábeltévét

Az egyik kábeltelevíziós társaság munkatársának adta ki magát az a két férfi, akik szolgáltatásokért csaltak ki pénzt Balassagyarmaton; a rendőrség adatai szerint az utóbbi fél évben az ország több városában károsítottak meg embereket hasonló módszerrel - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
A 22 és 24 éves kisújszállási férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, ellenük csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást a balassagyarmati kapitányság - mondta Dankóné Nagy Éva.

A szóvivő hozzátette: a rendőrségre a Digi Tv Kft. tett bejelentést, mert a férfi azzal csengetett be lakásokba, hogy a társaság megbízásából szoftverfrissítést végez, és ezért pénzt kért. A társaság azonban ilyen megbízást nem adott.

A két férfit egy lakótelepi lakásban fogták el, előzőleg egy nőtől csaltak ki 20 ezer forintot, akinek kedvezményes előfizetési lehetőséget kínáltak.

A csalásokhoz hamis okiratokat és kérdőíveket használtak fel.

Dankóné Nagy Éva közölte: az elkövetők közel hat hónap alatt az ország több városában károsítottak meg embereket hasonló módszerekkel, de több lakásból arany és ezüst ékszereket, valamint használati tárgyakat is elloptak.

A kisújszállási férfiak ráadásul egyenruhába öltözve, vasutasnak adták ki magukat a vonatokon, így ingyen utaztak az országban - tette hozzá a szóvivő.

Olvasóink írták

  • 2. flexsnake 2010. február 20. 17:35
    „moderálva”
  • 1. dodó 2010. február 19. 21:31
    „Trükkös = beilleszkedő kirekesztett.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autóbusz és személyautó ütközött

Három ember megsérült, amikor frontálisan összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és… Tovább olvasom