Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Csökken a szabadidőnk

Folyamatosan csökken az emberek rendelkezésére álló szabadidő, és ebben a tekintetben nem is várható kedvező fordulat a jövőben - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet Szabadidő-kutatása.
Átlagosan a megkérdezettek fele elégedett a rendelkezésre álló szabadidő hosszával.

A kutatás szerint a versenyszférában dolgozók esetében a munkaidő nem ritkán belenyúlik a szabadidőbe. Elsősorban a 25-44 éves korosztály nagyobb része elégedetlen a szabadideje hosszával, és csupán minden harmadik válaszadó érzi úgy, hogy megfelelő mennyiségű szabadidővel gazdálkodhat. Azonban nem meglepő, hogy vannak olyanok is, például a 60 évnél idősebbek, az egyedülállók, és a vezető beosztásban dolgozók, akik lényegesen elégedettebbek a rendelkezésükre álló szabadidővel, sőt, az érzékelt szabadidő is jóval hosszabb az esetükben. A férfiak is átlagosan több szabadidőről számolnak be, hiszen a háztartás körüli feladatok folyamatos ellátása elsősorban a nők szabadidejét csökkenti.

A legkedveltebb szabadidős tevékenység a barátokkal közös időtöltés, ezt érezzük leginkább szórakoztatónak, pihentetőnek. Barátokkal elsősorban a diákok, a 15-44 évesek, a férfiak, és főként az egyedülállók járnak össze. Ezt követi a kertápolás, a növénygondozás és a főzés, új receptek kipróbálása. Ugyanakkor a kertészkedés, növényápolás, virággondozás elsősorban az idősebb korosztály és a nők gyakoribb szabadidős tevékenysége, ezen kívül jellemző a kisebb háztartásokra.

Gyakori elfoglaltság a zenehallgatás is. A megkérdezettek háromnegyede legalább hetente hallgat zenét, bár valószínűleg ez nem minden esetben jelent minőségi elfoglaltságot. A zenehallgatás és a tévézés tipikusan háttértevékenységek. A válaszadók csaknem fele, főként a fiatalok és a középkorúak számítógépeznek szabadidejükben és közel háromnegyedük legalább hetente olvas újságokat, folyóiratokat, magazinokat, különösen a középkorúak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két nővel ment be, pénz nélkül jött ki

Nem várt módon végződött egy nyíregyházi férfi estéje: két nőt vitt fel a lakására, ám szórakozás… Tovább olvasom