Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Csökkenhet a tanárok óraszáma

Mérsékelné a tanárok terhelését és kisebb létszámú osztályokat indítana a kormány, az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan több pedagógusra lesz szükség a pályán, sikerülhet megmenteni az intézményeket és javulhat a színvonal - írja a Magyar Nemzet.
22 óra helyett a pályakezdőknek 19, a pedagógus I. és a pedagógus II. fokozatba tartozóknak 21, a mestertanároknak pedig maximum 19 órát kellene dolgozniuk az oktatási törvény koncepciójának a lap birtokába került november 11-i verziója szerint. A tanulók kötelező terhelése ugyan emelkedne, de a legtöbb évfolyamon csak a mindennapos testnevelés bevezetése miatt. A hatodik és a nyolcadik osztályban heti 4,5, illetve 4 órával nőne az óraszám.

A 11. és a 12. évfolyamon ugyanakkor a jelenlegi 30-ról 29-re csökkenő a kötelező órák száma.

A tervezet a jelenlegi 20 helyett már 13 fővel lehetővé tenné az óvodai csoport indítását, s ugyanez lenne az osztályindítás alsó határa az általános iskolák alsó és felső tagozatain a korábbi 21, illetve 23 fő helyett. Egy óvodai csoportba, illetve általános iskolai osztályba legfeljebb 25 gyerek járhatna a jelenlegi 26, illetve 30 fős maximummal szemben - írja a lap.

Olvasóink írták

  • 5. mosómasa 2010. november 23. 16:09
    „Ez csak egy kis gumicsont , hadd rágódjanak rajta a tanárok, ha már javítani a helyzetükön évek óta nem tudnak / nem akarnak. Pénzt egyhamar nem fognak látni. A mézesmadzagot minden évben elhúzzák a pedagógusok orra előtt, aztán semmi.”
  • 4. Lutetia 2010. november 23. 11:50
    „Ehhez pénz is kell ám, kérem szépen! Álmodni mindenki tud! Vagy erre fogják költeni a későbbiekben elkobzandó magánnyugdíjpénztári vagyonunkat?”
  • 3. szatyi 2010. november 23. 11:45
    „Csak a melósnak kell 50-60 órát robizni egy héten.”
  • 2. Larsson 2010. november 23. 09:50
    „És még emelik a fizetésüket is a pedagagós életpálya modellel? Ki hiszi ezt a sok hazugságot?! :D”
  • 1. KolompárRómeó 2010. november 23. 08:59
    „"-het", "-né", "-na", "-e". Majd ha tényleg történik valami, akkor elhisszük.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyorsítja a behajtást az APEH

Az APEH új informatikai hálózatot fejlesztett ki, amelynek segítségével a jövőben gyorsabban… Tovább olvasom