Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Csökkenő árak

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 6,73 százalékkal csökkent, 20 ezer 354 ponton zárt pénteken.
A BÉT múlt heti forgalma 108,1 milliárd forint volt, míg az előző héten 72,24 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények gyengüléssel zárták a hetet.

A múlt héten a legtöbb társaság nyilvánosságra hozta a harmadik negyedéves gyorsjelentését. A Magyar Telekom a várakozásokat meghaladó eredményről számolt be. A társaság adózott eredménye 55,2 százalékkal 73,4 milliárd forintra nőtt. Árbevétele 459,4 milliárd forint volt, 10 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. A távközlési részvények ára a jelentést követően ismét ezer forint fölé emelkedett, a pénteki kereskedést viszont 980 forinton zárták, 1 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróáruknál.

A Mol jelentése csalódást keltett a piacon, az olajrészvény ára 12,6 százalékkal 18 ezer 100 forintra esett vissza. A Mol-csoport első kilenc havi 190,6 milliárd forintos nettó eredménye 23 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi profitot. A harmadik negyedévben azonban az olajtársaság a tavalyinál 23 százalékkal kevesebb, 56,7 milliárd nettó profitot termelt. A csoport nettó árbevétele kilenc hónap alatt 1702 milliárd forintot ért el, ami 26 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Az OTP-részvények egy hét alatt 9,8 százalékkal gyengültek, 7200 forintot értek pénteken. Az OTP ma hozza nyilvánosságra a tőzsdei gyorsjelentését. A Richter, amely már az előző héten jelentett, fél százalékkal 36 ezer 800 forintra gyengült. Az Egis részvények 3,2 százalékkal 19 ezer 460 forintra drágultak. A BorsodChem-papírok árfolyama 1,8 százalékkal 2368 forintra emelkedett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az aranyhal új verziója

Tovább olvasom