Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 02. 07. kedd - Tódor, Rómeó

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Csökkent a Fidesz, nőtt az MSZP támogatottsága

Csökkent a Fidesz, nőtt az MSZP támogatottsága

A TÁRKI felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága júliusban kis mértékben csökkent, az MSZP-é pedig emelkedett, ugyanakkor a kormányzó és az ellenzéki párt tábora között továbbra is jelentős a különbség.

MTI - 2010.07.29. 07:30
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A pártpreferencia-kutatás eredménye azt mutatja, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében hét százalékkal 39 százalékra csökkent, míg az MSZP tábora a teljes lakosság körében három százalékkal 13 százalékra emelkedett. A biztos szavazó pártválasztók körében azonban már 62 százalék a FIDESZ-KDNP és 20 százalék az MSZP szavazóinak aránya, azaz a kormánypártok 42 százalékponttal vezetnek az MSZP előtt.

Az ezer fő megkérdezésével zajlott reprezentatív felmérésből kiderült az is, hogy az új parlamenti pártok támogatottsága az elmúlt hónaphoz képest nem változott; a biztos pártválasztók körében a Jobbikra 11 százalék, az LMP-re 6 százalék szavazna. A parlamenten kívüli MDF szavazói a teljes lakosságon és a pártválasztók körében is egy százalékot tesznek ki.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.233 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 27 hozzászólás
Moderálásra küldöm 27. reagens 2010.07.30. 08:35

Pedig határozottan állítom, ami a kormányzatot, a Fideszt és az első 70 napot illeti.
A műszocik meg azt se tudják mi van, csak a fejüket forgatják, mesterséges balekjuk meg rikácsolgat hülyeségeket a parlamentbe. A pártjuk bomlik szana széjjel. Nap mint nap lépnek ki belőle azok akik még akarnak valamit elérni az őszi választásokon, mert az mszp - valljuk be - ciki.
A maszoposok közt kell keresni a csalódottakat, ott könnyebb! De ők még hajlamosak maguknak is hazudni..
:))

Moderálásra küldöm 26. szatyi 2010.07.29. 20:02

"Szó sincs semmiféle csalódottságról."

Azért ezt nem állítanám ilyen határozottan!

Moderálásra küldöm 25. reagens 2010.07.29. 19:41

Teljesen jó ami most folyik az országban. Végre befejeződött a 8 éve tartó multi- és bankseggnyaló-kiszolgáló, hazaáruló ganéság, amit az ország több mint 2/3-a nem bírt tovább, és a választók 2/3-a így is szavazott, ennek megfelelően. Úgy tűnik az újraélesztés sikeres, van okunk reménykedni.
Szó sincs semmiféle csalódottságról. De szeretnétek mi? Legalább bemagyarázni... :))
Most látszik igazán mennyire nullák voltak az elvtelen dilettáns gyurcs reformkormányok a döglött pumáikkal és 100 lépéseikkel...
A bukott műszoci banda fanklubja meg legjobb ha csöndbe marad, vagy ami tisztességes lenne - de tőlük ugye nem várhatjuk el -, az az hogy felállva tapsolnak az új Orbán kormáy első 70 napjához is!!!
:))

Moderálásra küldöm 24. barkzso 2010.07.29. 19:32

Léni teljesen bekotort már, klinikai eset :))))

Moderálásra küldöm 23. pákásznák 2010.07.29. 18:09

lassan kezd észheztérni a becsapott közönség, bár az igazi feketeleves az önk,-i választás után jön, a kegyetlen költségvetési megszoritásoktól, amikröl egyenlöre mélyen hallgat a fidesz. Ujabb becsapások....

Moderálásra küldöm 22. Léni 2010.07.29. 17:21

Majd az év vége felé és 2011 első féléve után fog itt a fene ............esni!
A feketeleves majd az önkormányzati választás után jön! Addig úgy fideszes módra
elterelgetik a fontosabb dolgokról a figyelmet, illetve maradandó károkat máris okoztak
hosszú távon. A java pedig csak ezután jön!

Moderálásra küldöm 21. tintasbarns 2010.07.29. 16:09

A FIDESZ megint azt a hibát elköveti amit 2002 ben elkövetett. Úgylátom nem tanultak semmit az arrogancián kivűl, vigyázat uraim ebőől még baj lesz.

Moderálásra küldöm 20. Szemif 2010.07.29. 14:47

10. Miket mértek? Mert lényegében véve eltalálták a listás szavazatok arányát, bár a Fiesz végül kicsivel kisebb arányban győzött, mint jósolták, ez tény.

Moderálásra küldöm 19. meggymag 2010.07.29. 13:40

8. dühös 2010.07.29. 10:56

No és te mikor keresel új állást?

Moderálásra küldöm 18. szilléri 2010.07.29. 12:47

Tárki ( MSZP) politikailag elfogult.
A Sonda Ipsos (SZDSZ_LMP) szintén,. Nem rég felhívtak egy interjúra, de el is hajtottam a francba őket. Ennyi a reprezantatív felmérés!


27 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...