Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Csorna

1 (0) Tapolca 2 (1)

Csorna, 200 néző. V.: Gyarmati.


Lőre – Horváth I., Csik, Szabados, Fenyő, Buti, Bárány, Baán, Fekete Z., Tóth Z., Fekete A. Edző: Horváth László.
Gerencsér – Berta, Hegedűs, Lukácsa, Bárány (Kóródi), Tóth Sz., Tóth B., Markó, Renczes (Wacher), Jónás, Viski (Sinkó). Edző: Lázár Szilveszter.
Gsz.: Fenyő, ill. Berta, Tóth B.
A 25. percben egy bal oldali szögletrúgást követően a kipattanó labdát Berta lőtte a hálóba. 0–1. Az 58. percben egy jobb oldali szöglet utáni kapu előtti kavarodásból Fenyő talált a hálóba. 1–1. A 90. percben Fenyő szerelte Tóth B.-t, aki ütközött a kapujából kimozduló Lőrével és mindenki meglepetésére a játékvezető 11-est ítélt, amit a sértett lőtt a hálóba. 1–2.
Az erősen felázott talajú pályán az első félidőben jobbára csak a küzdelem dominált, majd egy szögletrúgás után váratlanul a vendégek szereztek vezetést. A szünet után a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak és egyenlítettek. A mérkőzés vége előtt öt perccel a hazaiak Tóth Z. révén kihagyták a mérkőzés legnagyobb helyzetét, majd a 90. percben egy erősen vitatható 11-esből a vendégek megszerezték a győzelmet jelentő gólt és a vele járó három pontot.
Jók: Guti, Fenyő, Szabados, ill. Gerencsér, Tóth B.
Horváth László: – A mérkőzés vége előtt kihagytuk a legnagyobb helyzetet, majd egy időn túli tizenegyessel ma is ki tudtunk kapni.
Lázár Szilveszter: – Küzdelmes mérkőzésen kiszenvedtük a győzelmet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ellenezte Észak-Korea Japán részvételét a tárgyalásokon

Ellenezte Észak-Korea szombaton Japán részvételét a Phenjan atomprogramjáról folytatott, felújítani… Tovább olvasom