Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Csúszhat a nyugdíjak kifizetése

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, a szervezet főigazgatója pedig belső vizsgálatot rendelt el az igazgatóság nevében kiküldött hamis nyilatkozatok ügyében.
A visszaélésről egy idős férfi tájékoztatta korábban a Népszava című napilapot. Levelet kapott az nyugdíjfolyósító nevében, amelyben arról tájékoztatták, hogy a járadékot ezentúl egy hitelintézethez utalják, a címzett által megjelölt számlaszámra.

Később a férfi kiderítette, hogy a számlaszám valós, de nem az ő nevén van. Az igazgatóság ráadásul nem zárolta a számlát, bár a rendszerük érzékelte a bűncselekmény gyanúját, és a szervezet vezetője intézkedett is. Azt mondták, hogy a hamis bankszámla megszüntetése nem az ő dolguk, és nem is tehetik ezt meg, mivel más nevén van.

A férfi azóta sem kapta meg a nyugdíját. Az igazgatóságnál azt mondják, hogy aki eredetileg is banki utalással kapja járandóságát, az egy-két napos csúszással számolhat, akinek a postás viszi, az pedig két-három napossal.

Olvasóink írták

  • 5. lelketlen 2008. július 10. 16:03
    „t.csonakos.megerősítelek,ez rémhír lehetett.a cikk olvasását követően felhívtam apámat.Ő közölte,hogy xy bank hírnökszolgálata a szokásos értesítést küldte részükre - mama is - a nyugdíj átutalásárol.ezzel kapcsolatban mondott még egyebet is,de ezeket inkább nem írom le,annak ellenére,hogy egyetértek vele.üdv.”
  • 4. pederzoli 2008. július 10. 15:53
    „Egy hete a családi pótlékkal ment a hercehurca,kitaláltak egy mondvacsinált indokot,ami természetesen nem igaz. Másfelől egyfolytában azt kapja az ember,hogy a szociális ellátó rendszer össze fog omlani. Szerintem ez nem igaz...már nem...”
  • 3. csonakos 2008. július 10. 13:17
    „Ez már megint vaklárma! RÉMHÍR!
    Ma reggel hét óra után megjött a sms, a nyugdíjat átutalták!
    Vajon kinek érdeke ez a hazudozás? Miért van erre szükség?”
  • 2. Kisnyugdíjas 2008. július 10. 11:27
    „És vajon majd a szolgáltatók is elfogadják, ha késve fizeti be valaki a csekkeket, mert késve kapta meg a járandóságát?

    Amúgy meg kamatot tuti nem fizetnek, azt csak az állampolgárnak kell, ha nem teljesít valami befizetést időben, fordítva nem szokás... sok minden egyoldalú ebben az országban, egyeseknek csak jogai vannak, másoknak meg csak kötelezettségei...”
  • 1. rt0831 2008. július 10. 09:20
    „Ha valóban késik az nálunk 4 napot fog jelenteni.
    Ebben az esetben a kamattal emelt nyugdíjat kapjuk?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elbúcsúzik a bankreklámoktól a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal helyett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenőrzi szeptembertől a pénzügyi reklámokat. Így a PSZÁF feladata lesz megítélni, hogy a bankok megfelelően tájékoztatnak-e a hirdetéseikben. Tovább olvasom