Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Dalai láma: a harag és a félelem károsítja az egészséget

A harag, a gyűlölet és a félelem olyan emberi érzelmek, amelyek fizikailag felemésztik a szervezetet, betegséget okozhatnak - mondta a XIV. dalai láma Budapesten a zsúfolásig megtelt Papp László Sportarénában tartott előadásában vasárnap délután.
Az együttérzés: a boldogság művészete című tanításában a dalai láma orvosi kutatásokra hivatkozva kiemelte: azok az emberek, akik az "én", az "enyém", a "magamnak" szavakat túl sokat használják, mivel túlzottan énközpontúak, sokkal nagyobb valószínűséggel esnek át szívinfarktuson.

Az énközpontúság egyfajta beszűkültség, ami frusztrációhoz vezet, és még gyanakvást, illetve bizalmatlanságot is szül az ember környezetében. Ezáltal az ilyen típusú ember dolga megnehezedik a mindennapi életben - mutatott rá a Távol-Keletről, Nagy-Britanniából és a környező országokból is érkezett 11.200 nézőnek tartott beszédében Tendzin Gyaco, a dalai láma.

A XIV. dalai láma kifejtette: a düh, a harag elhomályosítják a tisztánlátást, az agresszió pedig "még rosszabb reakciókat szül". A másik emberben tapasztalható negatív érzelmekhez mégis pozitív hozzáállással, őszinte bizalommal kell közelíteni. Az igazi emberi érték ugyanis az, ha önzetlenül viszonyulunk másokhoz, ez pedig "megóvja az embert a fizikai rosszulléttől is".

A józan ész és a saját tapasztalataink is azt támasztják alá, hogy ezeket a negatív érzelmeket vissza kell szorítani, mert "a fizikai reakciók jelen vannak bizonyos mentális jelenségekben is" - tette hozzá.

Utalt arra, hogy minden embernek a boldogságérzet adja meg a biztonságérzetét. Az anyák gyermekeiknek éppen ezt nyújtják, s ez az odaadó szeretet - amely fáradtságot nem ismer - megtalálható nemcsak az embernél, de az állatvilágban is. Ezt a gyermekkorban szerzett tapasztalatot az ember egész életére továbbviszi. Még egy haldokló ember is, ha szeretetet tapasztal, "biztonságban érzi magát, és eluralkodik rajta a boldogság".

A Dalai láma Budapesten. Fotó: daylife.com
A Dalai láma Budapesten.
Fotó: daylife.com

A dalai láma a nemzetek közötti ellentétek kapcsán rávilágított: sokszor elfeledkezünk az egész emberiségre jellemző, alapvető emberi tulajdonságainkról, és csak a különbözőségekre koncentrálunk, "pedig van olyan mosoly, amely a nyelvi akadályokat is leküzdheti".

Az első számú buddhista vallási vezető hangsúlyozta: a nem hívő emberek megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, mert a szekularizált világ lakosságának többsége ebbe a táborba tartozik. Általában a politikai hatalomátvételek idején jobban érzékelhető a vallásellenesség, mert a hatalomra kerülők azt állítják, hogy egyes vallási intézmények kiszolgálták az előző rendszert. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy ezek "a néhol korrupt intézmények nem egyenlők magával a vallással" - hívta fel a figyelmet.

Megemlítette, hogy az indiai alkotmány az egyház és az állam szétválasztásán alapul, ami azt jelenti, hogy minden egyes vallást tiszteletben kell tartani. Véleménye szerint az összes nagy világvallás meg tud egymás mellett élni Indiában, noha voltak "elszigetelt esetek", amikor például hinduk felégettek keresztény településeket, vagy iszlám vallásúakat hátrányosan megkülönböztettek.

A dalai láma előadása végén a közönség által feltett kérdésekre válaszolt. Ebben többek között elmondta, hogy a materiális javak iránti vágyakat igazán soha nem lehet kielégíteni, az ilyen típusú vágy kapzsisághoz vezet, ugyanakkor a belső békére való törekvés nem okoz frusztrációt.

Kérdésekre válaszolva beszélt arról is, hogy Tibetben a legtöbb hely nem alkalmas arra, hogy növényt termesszenek, ezért ott nem lehet megtiltani a hús fogyasztását. Ott, ahol ő indiai száműzetésében él, azonban nincsen már állattartás, a nagy vallásos rendezvényeken sem szolgálnak fel húst. A mértéktelen húsevés és a túlzásba vitt nagyüzemi hústermelés ökológiai problémákat okoz, de senkinek nem lehet megtiltani azt, hogy húst egyen - vélekedett.

Meglátása szerint alkalmazható a "több vallás - több igazság" elnevezésű tétel, ezért szorgalmazza a vallási dialógust. Ennek megfelelően folyamatosan találkozik más vallások képviselőivel, és részt vesz más vallások szent helyeire tartó zarándoklatokon, továbbá konferenciákat szervez a békéről.

A XIV. dalai láma hivatalosan hetedszer látogat Magyarországra; legutóbb tíz évvel ezelőtt járt itt. Az idén 75 éves buddhista főpap korábban 1982-ben, 1990-ben, 1992-ben, 1993-ban, 1996-ban és 2000-ben jött Magyarországra.

Tendzin Gyaco 1935-ben született Északkelet-Tibetben, paraszti családban. A XIII. dalai láma reinkarnációjaként kétéves korában találtak rá. A lámát hagyományosan az elhunyt láma halála napján született csecsemők közül választják. A XIV. dalai lámát 1940. február 22-én iktatták be tisztségébe. Kiskorúsága idején erős angol és amerikai befolyás alatt nevelték.

A dalai láma és a tibeti buddhista szerzetes állam székhelye Lhásza. Mao Ce-tung hatalomra kerülésekor Kínában a kommunista rendszer azonnal bejelentette igényét a tibeti papi államra. A Kínai Vörös Hadsereg alakulatai 1950-ben vonultak be Tibetbe, és 1951-re teljesen ellenőrzésük alá vonták az országot. A velük együttműködő pancsen lámára bízták a helyi "autonómia" irányítását. Az 1989-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett dalai láma a kínai hatalomátvétel idején Indiába menekült, azóta emigrációban él.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. koszone 2010. szeptember 20. 12:41
    „Mignon

    Szerintem ha nem írnál többet se melyik helyre,senki nem hiányolná.
    Nem akarlak bántani ,de be vagy lőve,írsz mindent aztán meg ha tiszta vagy mindenkitől bocsánatot kérsz??????????
    Nem lenne jobb ha csak olvasnál,nem írnál?
    Ne mond hogy nem így van, mert ezt te is tudod:))))”
  • 22. Elendur 2010. szeptember 20. 03:07
    „Dalay laam, azaz Óceáni bölcsesség. és ennyi, nem több :)”
  • 21. Parttalan 2010. szeptember 20. 01:30
    „Éljen Őszentsége még sokáig, mindannyiunk lelki és szellemi épülését elősegítendő!”
  • 20. CsImre 2010. szeptember 19. 23:54
    „Yoda is megmondta, hogy a harag és a félelem a sötét oldalra sodornak. :)”
  • 19. jozko 2010. szeptember 19. 22:56
    „Hibásan írtam a nevét!
    Helyesen: Dalai Láma!
    Elnézést kérek!
    A többi szándékom szerinti!”
  • 18. Mignon 2010. szeptember 19. 22:50
    „Merkel kancellar asszony es Sarközy elnök ur megengedhetik maguknak,
    hogy fogadjak a Dalai Lamat.

    Magyarorszag allamföje nem, mert akkor

    milliardos (!) kinai megrendelesektöl esik el az allam...”
  • 17. jozko 2010. szeptember 19. 22:49
    „MIGNON !

    Gondolom, még csak nem is sejted, miért utáltak ki a DM-től, pont Izrael állam megalakulásának 62. évfordulóján?
    Filmszakadás? Minek iszik az oplyan , aki sose bírta?

    Tisztelem a ídalai Láma Őszentségét.
    Nála jobban azokat a vallási és politikai vezetőket tisztelem, akik a népük, vallási közösségük élén állnak, maradnak a vérzivataros időszakban is, és akár az életük árán is beteljesítik a küldetésüket!
    Természetesen halott mártírrá válni nem kötelező!
    Aki viszont megfutamodik, az számomra nem hiteles vezető!

    Ami meg a meditáció hasznát illeti: sok milliárd ázsiai ember meditál /munka helyett/.
    Valahogy mégsem az a kultúra vitte előre a világot!
    Nem akarok itt most az árják dícséretének bűnébe esni-de az "északi", a kemény munkával megedzett, az időjárás viszontagságainak kitett népesség mintha többre vitte volna...”
  • 16. novaklaszlo56 2010. szeptember 19. 22:27
    „Igen, Logar, az. De ő pontosan tudja, érti, mi miért van, vagy nincs, ezért nem bánkódik emiatt. :)”
  • 15. Logaritmus 2010. szeptember 19. 22:03
    „Milyen szomoru, hogy az allami vezetok, a kormany reszerol senki sem fogadta Oszentseget.”
  • 14. novaklaszlo56 2010. szeptember 19. 21:28
    „A Twitteren gyakran meglátogatom őt. Még sohasem kaptam azon, hogy valami érthetetlenül új dolgot mondott volna nekem, nyilván azért, mert nincs is ilyen szándéka. A gondolatai lélegzetelállítóan természetesek, az interpretációja pedig döbbenetesen világos és egyszerű: semmi sem hiányzik, de felesleges szó sincs a kinyilatkoztatásaiban. Volt, hogy úgy éreztem, nem értek teljesen egyet vele. Volt, hogy meg is mondtam neki. Azt mondta: nem baj, sőt örül, hogy én is elmélkedem a problémán. :)
    Bár a mi, keresztény egyházaink is ilyen szellemiségben működnének! Mondom én, aki nem féli, nem hiszi az istent..., legalábbis nem az elvárások szerint. :)”
  • 13. Mignon 2010. szeptember 19. 21:24
    „Egy buddhista nem "folytja el" erzeseit!
    Ök is emberek!

    Hanem, azzal, hogy ö medital,

    megszabadul gyötrö, es fajdalmas erzelmeitöl.

    Nem vagyok buddhista, de ezzel a szinte "önszugeralassal" valahogy megertem öket.

    Magam sem tudom, hogy igazam van e?

    ???

    Ha, igy is lenne, tegyek ahogy jonak latjak ök.”
  • 12. hellócsaj 2010. szeptember 19. 20:58
    „Mil!

    Van ebben is igazság! Ugyanakkor a buddhista gyakorlók is éreznek dühöt, féltékenységet, haragot mint minden ember... csak ezzel a többlet energiával dolgoznak meditációk és a gyakorlataik során.. ez a nyersanyag hogy képesek legyünk változtatni... az érzelmeket nem szabd elfojtani, az tényleg nagyon káros...”
  • 11. Mil 2010. szeptember 19. 20:20
    „Én ellenkezőleg, azt látom, hogy az önző, bunkó embereknek jobb az egészsége. AKik nem foglalkoznak másokkal, és nem fojtják vissza indulataik, érzelmeik, és nem aggodalmaskodnak, nem rágják magukat belül..
    Akik mindezek ellenkezőjét teszik, felemésztik szervezetük, és megbetegszenek(pl. rákban..)”
  • 10. cselac 2010. szeptember 19. 19:29
    „A jár a nap beszólása díj és a láma csókja Besenyő_Pistabácsinak.

    Dalai Lama (a nélkül, ha már helyesírás, nem?) amúgy tényleg jó arc.”
  • 9. joy 2010. szeptember 19. 19:09
    „Mignon!
    Az, hogy a hívők miként tisztelik, egy dolog.
    A más hitűek-hitetlenexámára ő is csupán 1 EMBER.

    A titulusok helyesírásával kapcsolatban igazad van, jó lene sürgősen kihjavíttatni -de nem itt okoskodva, hanem a szerkesztőnek írott emillel!!!
    A hozzászólásokat rendkívül ritkán olvassák, hiszen jól tudják, mi folyik ezekben.
    /A gyalázkodás szégyenletes. :o(((”
  • 8. Mignon 2010. szeptember 19. 19:01
    „Öszinten megmondva, a vele folytatott beszelgetesben 2 vilag talalkozott.
    Ö, ezt tudta.

    Ö, az "ember belsö, lelki egyensulyat" keresi, mondva, ha az
    ember elegedett magaval, akkor a tarsadalom is elegedett magaval.
    Tehat, a beke, az emberek közötti parbeszed es a tisztelet hive.

    En, hogy ugy mondjam az USA-ban nöttem fel, es en ugy tanultam, hogy
    mindeg a legjobbnak,legszebbnek, legtöbbetakaronak kell hogy legyek...!
    Egy kicsit "könyökmunka" sem art, mert ha nem, akkor megnezheted magad....

    Na, erröl beszelgettünk.

    Az en IQ-um nagyon alacsony lehet, de az Öve, van vagy 200...!”
  • 7. Besenyő_Pistabácsi 2010. szeptember 19. 18:44
    „Kedves Mignon!
    Rögtön az interjúd után kezdtem vele foglalkozni és sikerült megtanítanom levitálni!”
  • 6. Ferrer 2010. szeptember 19. 18:43
    „Nemmondod!”
  • 5. henriette.m 2010. szeptember 19. 18:29
    „Mignon, nagyon irigyellek, hogy találkozhattál Vele! Biztosan rendkivüli élmény volt! Nagyon tisztelem a Dalai Lámát és a szó valódi értelmében EMBER-nek tartom!”
  • 4. Mignon 2010. szeptember 19. 18:14
    „Ez az MTI ( Magyar Tavirati Iroda) is egy nagy barom, hogy ilyen hireket küldözget.

    Elöször is: a Dalai Lama nem "buddhista föpap", hanem
    mint "ISTEN" tisztelik hivöik!

    Masodszor:
    Gyerekkori neveleseben nem volt sem "angol, es amerikai benyomas"....

    ????

    Ö, 8 (!) nyelven beszel gyönyörüen, majd "anyanyelvi" szinten!

    Nekem, a magyar mellett edesanyamtol tanulva a nemet is az anyanyelvem,de
    20-eve, lazan lemagyarazott engem....!!!

    Nemetül!”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Házakat veszélyeztet a víz a zalai Liszóban

Homokzsákokkal kellett körbevenni több házat vasárnap a Zala megyei Liszóban, ahol az árvízvédelmi… Tovább olvasom