Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Debrecen: a Fidesz szakított az MDF-el

A Fidesz pénteken felmondta a debreceni közgyűlés Fidesz-MPSZ frakciója és az MDF képviselői közötti együttműködési megállapodást - tájékoztatta az MTI-t Papp László, a Fidesz-frakció vezetője.
A politikus emlékeztetett rá, hogy Debrecen város közgyűlésének Fidesz-MPSZ frakciója és az MDF önkormányzati képviselői 2006. októberében együttműködési megállapodást kötöttek. A megegyezés célja az 1998-ban kezdődött közös munka - új szervezeti keretek közötti - folytatása, az önkormányzati képviselők tevékenységének összehangolása volt, amit a két párt közös értékrendje alapján kívántak megvalósítani.

Papp László szerint az együttműködés alapelvei az elmúlt időszakban súlyosan sérültek, a két párt értékrendje jelentősen eltávolodott egymástól. "Az MDF országos vezetésének tevékenysége és új balliberális politikai irányvonala a korábbitól lényegesen eltérő megközelítést igényel a Fidesz és az MDF helyi szervezeteinek kapcsolatában is" - mutatott rá a frakcióvezető. Megjegyezte: november 13-án Kálmánné Szabó Katalin, Debrecen város közgyűlésének önkormányzati képviselője lemondott az MDF városi elnöki tisztségéről, s ez a bejelentés egyértelművé tette a Fidesz számára, hogy "az MDF Debrecenben is végérvényesen szakított azzal a politikával, amely mint ideológiai kapocs 11 éven keresztül összekötötte a két párt debreceni szervezetét".

A Fidesz-MPSZ debreceni frakciója a helyzet áttekintését követően november 25-i frakcióülésén mindezek alapján egyhangúlag úgy döntött, hogy az együttműködési megállapodást november 27-i hatállyal felmondja - közölte Papp László frakcióvezető.

Olvasóink írták

  • 3. cyt 2009. november 27. 14:01
    „No ez vilagos es ertheto. Egyben helyes es idejeben megtett lepes volt. En nagyon sajnalom mindazokat, akik alol eltavozott a Magyar Demokrata Forum.”
  • 2. Lenke 2009. november 27. 11:22
    „illetve "helyesen a cím" :)”
  • 1. Lenke 2009. november 27. 11:21
    „Khm... helyesan a ím: MDF-fel... merthogy a -val, -vel hasonul.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötmilliós sikkasztás a Nagykanizsán

Csaknem 5,5 millió forint szociális segély szabálytalan kiutalására derült fény november végéig a nagykanizsai polgármesteri hivatalban. Tovább olvasom