Délmagyar logó

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 6°C | 16°C Még több cikk.

Dél- Korea és Magyarország meghosszabbította a közös tudományos programját

Ipari fejlesztési projekteket ösztönző programot indít Magyarország és Dél-Korea.
Ipari fejlesztési projekteket ösztönző programot indít Magyarország és Dél-Korea - tájékoztatta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal az MTI-t. Közölték: szerdán Budapesten tartotta ülését a magyar-koreai tudományos és technológiai vegyes bizottság, amelyen a felek megállapodtak az eddigi kétoldalú együttműködés projektalapú továbbfejlesztéséről, és elfogadták a következő évek munkaprogramját.

A koreai delegációt Csang Van Ma, a tudományért és infokommunikációs technológiákért felelős szakminisztérium miniszterhelyettese vezette, magyar partnere Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke volt. A partnerek a közlemény szerint az eddigi sikerekre alapozva egyre inkább a csúcstechnológiai iparban hasznosítható nagy léptékű kutatásokra kívánják helyezni a hangsúlyt, elsősorban az egészségipar, a biotechnológia, az anyagtudományok, az informatika és a környezetvédelmi technológia területén.

Ennek fontos eszköze a májusban induló közös pályázat, amelynek keretében az NKFI Alap magyar részről 200 millió forintos keretösszeggel támogatja a társfinanszírozott ipari fejlesztési projekteket. Pálinkás József a közleményben kifejtette: az egyszerű kutatócsere helyett a jövőben a közösen folytatott, elsősorban ipari célú kutatási projekteket támogatják. Magyarország kapcsolatai Koreával különösen aktívak, Szöulban 2017-ben külön tudományos és technológiai (TéT) szakdiplomata poszt is létesült.

Csang Van Ma a közlemény szerint kiemelte a magyar-koreai tudományos együttműködés eddigi eredményeit az anyagtudományok, a kémia és az élettudományok területén. Elismeréssel szólt a grafénkutatás és a fehérjekutatás területén működő közös laborok eredményeiről, és méltatta a projektalapú együttműködésben rejlő lehetőségeket is. A közlemény kitér arra is, hogy 1992-ben alakult meg a két ország kormányainak támogatásával a Magyar-Koreai Műszaki Együttműködési Központ Alapítvány (Hungarian-Korean Technical Cooperation Centre, HKTCC) a két ország egyetemei, kutatóintézetei és vállalatai közötti kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködések fejlesztésére.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és koreai partnere, az Országos Tudományos és Technológiai Kutató Tanács (National Research Council of Science and Technology, NST) 2010 óta öt korszerű, versenyképes magyar-dél-koreai laboratórium közös fenntartásához és működéséhez járult hozzá magyar kutatóintézetekben, többek között grafén- és fehérjekutatás területén. Az elmúlt években a V4-országokkal együtt írtak ki multilaterális pályázatot, valamint közös kutatási projektek indultak a magyar-koreai-osztrák háromoldalú együttműködés keretében is.

A Horizont 2020, a EUREKA vagy a EUROSTARS programjainak keretében történő együttműködésben további lehetőségek rejlenek. A szegedi ELI lézerközpontról Fülöp Zsolt rendkívüli követ számolt be a koreai félnek. Az ott folyó kísérletek is megalapozhatnak közös projekteket az orvosi, biológiai vagy gyógyszerészeti alkalmazott kutatásokban - írják. Magyarországnak jelenleg 37 országgal van kétoldalú kormányközi tudományos és technológiai együttműködési megállapodása.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyilvánosságra hozott a kormány egy fontos adatigénylő lapot

A kormány szerint a bevándorlók betelepítéséhez keresett volna ingatlanokat egy a Soros - hálózathoz… Tovább olvasom