Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Dél-Amerika legolcsóbb kalandjai

Egy mosonmagyaróvári férfi közel négy hónapig járta Közép- és Dél-Amerikát - olcsó megoldásokat keresve.

A mosonmagyaróvári MTE 1904 futballistája, Nagy Tamás nemrégiben közel négy hónapig járta Közép- és Dél-Amerika országait egy barátjával. Hálózsákkal és sátorral felszerelve megmászta a Machu Picchut, járt a Maracana stadionban és Nazcában, de „túlélt" egy pampa- és egy dzsungeltúrát is. Minden országban a legolcsóbb lehetőséget választották, így megismerhették a kontinens szegényebb rétegeinek életét és körülményeit.

Tamást egy spanyolul beszélő, óceánjáró hajón dolgozó barátja invitálta erre a túrára. Ő azonban nem csak kalandvágyból vágott neki az ismeretlen kontinensnek: mivel vonzzák a „spirituális dolgok", ezért önmaga mélyebb megismerése miatt is útnak indult. Szerette volna megtudni, milyen az, amikor az ember csak saját magára számíthat. Nyáron indult útnak a dél-amerikai télbe, s négy hónapos útja során tizennégy országot járt be.

Az előkészületek sem voltak hétköznapiak: speciális felszereléseket kellett vásárolnia, mindössze két pólót vitt magával, melyek mosás után szinte rögtön megszáradnak. A bankkártyáit magára csatolta, a gyógyszerek, fecskendők mellé még „kígyóméreg-kiszívó szettet" is tett a csomagok közé. Nyolc  oltást kapott itthon, többek közt a malária és azok tünetei ellen. Telefont nem vitt magával. Harminc kilogramm súlyú táskáját már korábban elküldte Mexikóvárosba, ő pedig Londonon keresztül érkezett meg a közép-amerikai országba.

„Vonat tetején ültünk"

A legolcsóbb szállás átszámítva 127 forint volt
A fővárosból harmincórás buszút várt a guatemalai határig – kezdte Tamás. – Bár ekkor már nem tudtuk tartani a kapcsolatot a barátommal, a korábban megbeszéltekhez képest csak egyórás késéssel érkeztem a pályaudvarra. Utunk ezután Hondurason, majd Nicaraguán keresztül vezetett. Ócska ruhákban, a lehető legkisebb feltűnés nélkül mentünk, s közben szakállat növesztettem. Ebben a két országban ugyanis két fehér turista nagyon egyedül lehet és rengeteg veszély leselkedett ránk. Sokat nem is időztünk itt, átbuszoztunk Costa Ricába. Minden utunk során a lehető legolcsóbb megoldást választottuk, s ha nem a szabad ég alatt aludtunk, akkor diákszállókon, néha hotelekben húztuk meg magunkat.

Volt, hogy zsákok és tyúkok között ültünk egy kis mikrobusz tetején többedmagunkkal. Panamában megnéztük a csatornarendszert, ám ottani óvárosban hihetetlen „börtönországba" botlottunk. A rendőrök tízméterenként állítottak meg bennünket, kérdeztek, hogy miért sétálunk a városban egyedül. Ezután a rácsos ablakú hotelig vezettek bennünket, s azt mondták, hat óra után ne mozduljunk ki, mert veszélyes. Néhány nap múlva repülőre szálltunk, úgy mentünk Ecuadorba: busszal ugyanis nagyon veszélyes lett volna Kolumbián és Venezuelán keresztül menni az emberrablók és a drogdílerek miatt. Ecuadorban egyre magasabb területekre, 3500 méter fölé értünk, de láthattuk itt az Egyenlítőt is – az ottani tél miatt nagykabátban.

Ecuadorban egyébként létezik egy olyan vonat, melynek a tetején ülnek a turisták, s csak egy korlát jelenti a biztonságukat: mi is kipróbáltuk, ezen utaztunk. Peruban éppen tartott a Copa America labdarúgótorna, amikor megérkeztünk. Itt megnéztük a Kolumbia–Uruguay meccset, amit a harmadik helyért játszottak: a belépő átszámítva mindössze nyolcszáz forint volt.

A nazcai óriásrajzokat egy dombon lévő kilátóról láttuk. Itt egyébként a sivatagi homokdűnéken „szánboardoztunk" is, ami hasonlít a snowboardhoz, csakhogy itt homokban kell egyensúlyozni. Az első kifosztásnak is Peruban lehettünk részesei: a harminckilós táskánkat biztonságos helyre, a busz aljába tettük, a kis táskát pedig a székünk feletti csomagtérbe. Ott egyébként megszokott, hogy az emberek mindenféle eszközöket felvisznek a buszra, s ott árulják őket. Felszállt egy öregasszony – többek közt – bárddal a kezében, s éppen mellettünk alpakkát kezdett árulni. Eközben egy fiatal srác lekapta a táskánkat, s lerohant vele a buszról. Az egyik buszsofőrrel eredtünk a nyomába. A fiú eltűnt, de a sofőr elkapott egy motorost, akinek egy másik táska volt a kezében: abban találtuk meg – szerencsére hiánytalanul – a mi pakkunkat.

Fel a Machu Picchura

5000 méter magasan, Bolíviában
A legnagyobb motivációt számunkra a Machu Picchu jelentette. Amikor a közelébe értünk, kiderült: naponta összesen ötszáz embert visznek fel a csúcsra az inka trail ösvényen, ám októberig beteltek már ezek a helyek. Emiatt idegenvezetőt fogadtunk, s egy ötfős csoporttal egy új úton közelítettük meg az ősi kultikus helyet.
Nyolcvankét kilométert tettünk meg öt nap alatt hóban-fagyban. Négy napig lovak vitték a táskáinkat, ám így is emberpróbáló túra volt. 2300 méterről felkapaszkodtunk 4500-ra, s a fagyott földön ütöttünk sátrat. A magaslati levegő kitágítja az ember agyát: a mennyei prófécia útján haladva rengeteg élményben volt részünk. Naplót vezettem, mindennap feljegyeztem, mit éreztem egy adott pillanatban. Tíz órát töltöttünk a Machu Picchun: leültünk egy kőre és a világ dolgain gondolkodtunk. Néhány nappal később a Titicaca-tóhoz is eljutottunk, ahol nádból készült házakban aludtunk a helyiekkel. A hi-
giénia a legtöbb helyen nagyon elmaradott volt: vizet általában csak víztisztító tablettával ittunk.

Krokodilvadászaton

– Bolíviába, La Pazba volt a legrosszabb buszozásunk. Háromszáz kilométert 19 óra alatt tettünk meg: négyezer méterről ereszkedtünk le egysávos, kavicsos, korlát nélküli szerpentineken. Ha kamionok jöttek szembe, mindig nekünk kellett tolatnunk – felfelé. Úgy tudom, rossz idő esetén akár hat napig is tarthat ez az út. Miután lejutottunk a dzsungelbe, két túrára is befizettünk. Negyven dollár volt egy pampatúra: három napig tartott, s a teljes ellátásunkról gondoskodtak. Lápos részen három napig faházakban – a túra során egyébként a legolcsóbb szállásunk egy éjszakára átszámítva 127 forint volt – aludtunk: tőlünk nem messze krokodilok szűrték a vizet. Egyik nap krokodilvadászaton is voltunk: vezetőnk este a szájába dugott elemlámpával figyelte a csónakból a vizet, szempárokat keresve. Minél közelebb volt egymáshoz a két pirosló szemgolyó, annál kisebb példánnyal volt dolgunk. Hurokkal sikerült is fogni egy másfél méteres krokodilt. Csónakba tettük, kivittük a partra, majd a fotózások után visszaengedtük a vízbe. Másnap anakondára vadásztunk térdig érő, mocsaras részen. Láncba kellett állnunk, s a vezetőnk kijelentette, hogy vagy a mocsár tetején találunk, vagy valamelyikünk ráléphet egy ilyen állatra. Nem hiszem, hogy örültem volna, ha én simogatok meg a talpammal egy szebb példányt. Egy másik csoport talált egy három méter hosszú állatot.

Ha egy darab nyers húst kértünk a szakácsoktól és bedobtuk a vízbe, a piráják rögtön felfalták. Egyszer egy fára kötött horoggal fogtam és megsütve ettem is egy ilyen ragadozó halat, de nem volt különösebben finom a húsa. A szintén háromnapos dzsungeltúrán megtanultuk, hogyan lehet átvészelni egy ilyen kalandot. Megtanultuk, melyik fa kérgéből lehet vizet nyerni, melyik jó fájdalomcsillapító gyógyszerként. Azt is tudom már, hogy a „24 órás hangya" csípését egy napig lehet csak „túlélni".

Aki fehér, az tehetős amerikai

– Brazíliába húszórás buszút után érkeztünk. Az Amazonas alsó ágán négy, a főágán öt napig utaztunk. A drága felső kabinok helyett mi az alsó rakodóteret választottuk függőágyunknak, ahol dobozok között legalább száz szegény brazillal utaztunk együtt. Itt raboltak ki másodszor: kis táskámból többek közt ellopták a fényképezőgépemet, melyben addigra hétszáz fotó volt az élményeimről. A rendőröknek is szóltunk, de nem foglalkoztak különösebben az esettel. Kikötés után ötven órát utaztunk Rióig. A Copacabana mellett volt a szállásunk: egy hétig itt maradtunk.

A világ legnagyobb stadionjában, a kétszázezres Maracanában megnéztünk egy focimeccset – a Vasco de Gama játszott a Fluminese ellen –, s mint az igazi brazilok, a homokban is rúgtuk a bőrt. Az Iguazú-vízesés után átugrottunk Paraguayba, ahol egy vámmentes helyen kedvező áron vásároltam egy új fényképezőt. Buenos Airesben – a szerintem „legeurópaibb" fővárosban – négy napot töltöttünk. Itt a Boca Juniors múzeumában megnéztünk minden, Maradonával kapcsolatos emléktárgyat. Innen már visszaindultunk Chile felé: nagyon megterhelt, hogy 4–5 ezer méter magasságokból jutottunk el például az Atacama-sivatagba. Bolíviában láttuk az úgynevezett „színes" tavakat: a Colorado-tó flamingói csodálatos élményt adtak. Miután Ecuadoron és Costa Ricán keresztül visszajutottunk Guatemalába, két napig laktunk az ottani egyiptomi nagykövetnél: itt is bepillanthattunk a maja kultúrába. Mexikóba érve már siettettük a hazautat, hisz itt sem volt teljes a biztonság. Taxit csak úgy rendelhettünk, hogy a hotelportás hívta azt telefonon, kiment elé, feljegyezte az adatait, s csak azután ülhettünk be az autóba.

Közép-Amerikában a fehér emberekről azt gondolják, hogy azok jenkik és sok pénzük van. Egy határőr meg is kérdezte egyszer, honnan jöttünk. Miután mondtuk neki, hogy
Európából, azon belül Magyarországról, megkérdezte: az Amerikának melyik állama?

Több volt, mint egy kaland

Éppen édesanyám születésnapi bulijára érkeztem haza, titokban. Korábban azt ígértem neki, hogy a másik kontinensről majd felhívom: nos, az utcáról telefonáltam neki – mit mondjak, örültek nekem. Ha lehetőségem lenne, valószínűleg egyszer visszamennék Dél-Amerikába, de azért más körülmények között. Mi aztán tényleg „alulról láttuk" az ottaniak életét, hisz szinte köztük éltünk. A szegénységre jellemző példa, hogy egy anya magának és öt gyermekének mindössze két ülést tudott venni a buszon Peruban, ott zsúfolódtak össze. Próbáltuk mindenhol a jellegzetes ottani ételeket enni: hal, rizs, csirke adta az étkezésük alapjait. Mindent kipróbáltam, amit lehetett: mászott madárpók az arcomon, bolyongtam a dzsungelben, négy hónapig nem borotválkoztam, volt, hogy öt napig nem fürödhettem. Mégis több volt ez számomra, mint egy kaland: önvizsgálatot tartottam, mit érek akkor, ha magamra maradok, hogy mit érzek, hogyan gondolkodom, mik a gyengéim. Ez a túra tökéletesen megmutatta ezt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

KIFESTŐK/Snoopy és barátai

A nagyításhoz kattintson a képrészletekre - ezután könnyedén kinyomtathatja a… Tovább olvasom