Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Demokráciaverseny

A megyei pedagógiai intézet szervezésében a megyeháza díszterme adott tegnap otthont a „Polgár az európai demokráciában” címmel meghirdetett országos középiskolai tanulmányi verseny regionális fordulójának, amelyet tizenegy évvel ezelőtt a Civitas Egyesület javaslatára indítottak útjára. A felkészítés és a verseny az alkotmányosság, az emberi jogok és kisebbségvédelem, a politikatörténet területén, valamint az uniós ismeretek képességfejlesztő jellegének köszönhetően rövid idő alatt kivételes népszerűségre tett szert. A program filozófiájának megfelelően a verseny hét regionális döntőjét, valamint a budapesti országos döntőt a demokrácia működésének helyszínein, a megyei, illetve városi önkormányzatok üléstermeiben rendezik meg. Az országos döntő másnapján a verseny valamennyi résztvevője a Civitas Egyesület szervezésében egy már hagyományosnak mondható, úgynevezett „Demokráciasétán” vesz részt, amelynek keretében ellátogatnak olyan fontosabb közintézményekbe, mint a Parlament, az Alkotmánybíróság, az ombudsmani hivatal, és előadásokat hallgatnak meg magas rangú köztisztviselőktől, illetve személyesen is találkozhatnak a közjogi méltóságokkal. Az elmúlt tíz év során a versenyzők megfogalmaztak már ombudsmani ajánlást, parlamenti interpellációt, s feladatként szerepelt többek között alkotmánybírósági határozat kihirdetése is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok kicsivel kevésre megyünk

Évente 150 millió egy- és kétforintos kerül forgalomba Magyarországon. Az üzletekben nem szívesen… Tovább olvasom