Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Demonstrációra készülnek a gazdák

Demonstrációs bizottságot alakítottak a fagykárt szenvedett gazdák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy a természeti csapás utáni érdemi kártérítést elérjék - közölte a térség gazdaköri szövetségi elnöke pénteken az MTI-vel.

A megyei demonstrációs bizottság első lépésként egyeztet a fagykárt szenvedett többi megye gazdálkodóival, mindenekelőtt a Szabolcshoz hasonlóan szinte 100 százalékos arányú kárt szenvedett dél-borsodi és észak-hajdú-bihari körzet gyümölcstermelőivel - mondta Jakab Ferenc.

Hozzátette: az érdemi kártérítés "kikényszerítése" nem feltétlenül utcai demonstrációkat, tüntetéseket jelent. Először egy petíciót szeretnének készíteni és átadni a miniszterelnöknek, illetve a köztársasági elnöknek, amelyben a szerintük "elégtelen intézkedéseket" teszik majd szóvá, s javaslatot fogalmaznak meg a kár "sürgős kezelésére".

Jakab Ferenc kifejtette: a kormány által a fagykár-enyhítésre hozott intézkedések nem elégségesek, a "természeti katasztrófa súlyos következményeivel magukra maradtak a termelők, hiszen egyértelmű, hogy érdemi kártérítésre nem számíthatnak".

Megismételte korábbi véleményét: "azonnali segítségre, kárelőleg-kifizetésre lenne szükség, mert a tőkehiánnyal küzdő termelők többsége a korai gyümölcsök eladásának bevételből finanszírozza évek óta a további mezőgazdasági munkákat. Az idén viszont a fagy elvitte a várt pénzt".

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a szabolcsi gazdák kezdeményezésére reagálva az MTI-nek megismételte: az agrárkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy a veszteséget szenvedett gazdák kárait minél nagyobb mértékben enyhítse.

A miniszter utalt arra, hogy ismét megnyitották a Nemzeti Kárenyhítési Rendszerhez való csatlakozás lehetőségét, amely jogi keretet biztosít a károk enyhítésére. Emellett Gráf József jelezte azt is, hogy pénteken tárgyalt a bankok megbízottaival, amelynek eredményeként igen kedvező feltételekkel juthatnak az április végi-május eleji fagykárt szenvedett gazdái hitelekhez.

Emlékeztetett arra: amíg nem lehet pontosan felmérni az értékesítési kárt, addig az agrártárca semmiféle fix összegről nem tud dönteni.

A miniszter tájékoztatott arról is: már korábban megkérte a Magoszt és a termelők figyelmét is felhívta arra, hogy zárják ki a politikát a szóban forgó ügyből, amennyire csak lehet, mivel a gazdálkodók a kárenyhítés során jobban járnak, "ha a kérdést szakmailag kezelik".

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz egy fővárosi panelban - egy ember meghalt

Egy ember meghalt, tizenegyen füstmérgezést szenvedtek, amikor a főváros XV. kerületében csütörtök… Tovább olvasom