Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Demonstrációra készülnek a vasutasok márciusban

A vasutasok reálkeresete az elmúlt években folyamatosan csökkent - közölte a VASZ.
Az érdemi bértárgyalások mielőbbi megkezdése érdekében a vasutasok még márciusban országos demonstrációkat tartanak - közölte a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) hétfőn.

Tájékoztatásuk szerint erről a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) rendkívüli küldöttgyűlésén határoztak hétfőn.

A VASZ tavaly év végén fogalmazta meg idei bérkövetelését, eszerint 2014. január 1-jei hatállyal visszamenőlegesen átlagosan 4 százalékos keresetfejlesztést követel a működési területéhez tartozó gazdálkodó szervezeteknél foglalkoztatott munkavállalói számára.

Közleményében a VASZ emlékeztet arra, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) múlt év decemberében létrejött megállapodás szerint 2014-ben a bérajánlás mértéke 3,5 százalék, ez alapján a VASZ már tavaly év végén megfogalmazta idei bérkövetelését.

A MÁV Zrt.-nél a VASZ kezdeményezésére megkezdődtek a 2014. évi keresetfejlesztésre irányuló tárgyalások, a munkáltató azonban arra hivatkozott, hogy a béremelésre vonatkozó megállapodáshoz tulajdonosi hozzájárulás szükséges.

A vasutasok reálkeresete az elmúlt években folyamatosan csökkent, a VASZ pedig a demonstrációval ennek a folyamatnak kíván gátat szabni - szögezte le a szakszervezeti szövetség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csalás gyanúja miatt nyomoznak az SZDSZ tartozásának ügyében

A nyomozást február 13-án rendelték el Szilágyi György jobbikos honatya feljelentése alapján. Tovább olvasom