Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Demszky olyan utódot pártolna, aki még nincs porondon

Demszky Gábor utódjaként olyan jelöltet pártolna leginkább, aki - mint fogalmazott - "ma még nincs porondon" - erről Budapest főpolgármestere a Népszava szombati számában megjelent interjújában beszélt.
Demszky Gábor - aki 2006-ban bejelentette, hogy nem indul újra a főpolgármesteri tisztségért - azt mondta: olyan főpolgármestert szeretne, aki független, elhiszik neki az emberek, hogy képes egy ilyen nagy város igazgatására, mert valamilyen területen már bizonyított, és hiteles személyiség. "Olyasvalaki, aki a pártok fölött állva tudja megszerezni a véleményformálók, a civil szerveződések és végül a pártok támogatását is" - tette hozzá.

A főpolgármester szerint a Tarlós Istvánra jellemző konfliktuskerülés csak bizonyos helyzetekben előny, a főváros élén nem. Horváth Csabával kapcsolatban pedig azt mondta: nem vonja kétségbe az MSZP-s jelölt jó szándékát és eltökéltségét, szorgalmát, de nem látom benne azt az erőt, amellyel ma le lehet győzni a konzervatív oldal jelöltjét.

Demszky Gábor az interjúban arról is beszélt, bízik abban, hogy olyan közigazgatási modellváltás következik be, ami a város előnyére válik. Mint mondta, egyetért a Fidesszel abban, hogy az önkormányzati rendszer recseg-ropog, jelentős átalakításra szorul, és még inkább így van ez a kétszintű budapesti közigazgatás esetében.

Arra a kérdésre, hogy milyen ideális átalakítást képzelne el a fővárosban, azt mondta: a cél, hogy a város egységesebb önkormányzati rendszer szerint működjön. Szerinte a Fidesz által korábban felvetett citykoncepció is jobb, mint a jelenlegi rendszer, mert a belső kerületek összevonásával létrejönne egy olyan egység, amely jó vagyongazdálkodás mellett fel tudja gyorsítani a rehabilitációt. Mint mondta, a kerületek összevonása is hasznos volna, mert megtakarítást jelentene, és egyszerűsítené a folyamatokat. Szólt arról is, hogy egyetért azzal is, hogy a képviselők számát jelentősen csökkenteni kell.

Olvasóink írták

  • 1. KG1947 2010. május 08. 07:32
    „Csakis azok mondhatják meg, hogy mi lesz a jó, akik szinte mindent elrontottak!

    Csakis a Szabad Demokraták véleménye számít!
    Akkor is, ha nem ők vannak hatalmon!
    Vagyis akkor is ők vannak hatalmon!
    Most és mindörökké!
    :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holttestet találtak a Dunában Budapestnél

Holtestet találtak a Duna budapesti, belvárosi szakaszán péntek este - közölte a rendőrség. Tovább olvasom