Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Diákhitel - A háromszázezredik ügyfelet köszöntötték

Pécs - A Pécsi Tudományegyetem elsőéves biológia szakos hallgatója, Lákovics Bettina a 300 ezredik diákhitelt felvevő ügyfél, az egyetemistát a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte szerdán a fővárosban.
A Diákhitel Központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vezérigazgató egy notebook-ot ajándékozott a 300 ezredik ügyfélnek, aki azt minden bizonnyal jól tudja majd hasznosítani felsőfokú tanulmányai alatt. A 19 éves Lákovics Bettina államilag támogatott képzés keretében tanul a Pécsi Tudományegyetemen, egy összegben igényelte a teljes őszi szemeszterre felvehető hitelt.

A központ közlése szerint nem nagy meglepetés, hogy a 300 ezredik hiteligénylő a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, hiszen az egyetem hagyományosan az élmezőnyben szerepel a diákhitelt igénylő hallgatók létszáma tekintetében. A hitelfelvételi arány az intézményben 20 százalékos a teljes hallgatói létszámot figyelembe véve.

A fővárost, ahol a diákhitelt felvevők 38 százalékát találjuk (a 2009/2010-es tanév adatai szerint) vidéki listavezetőként Pécs követi, ahol az összes diákhiteles csaknem 9 százaléka tanult. Az elmúlt tanévi adatok szerint a hitelfelvevői létszámot illetően a Pécsi Tudományegyetem 5.807 diákhiteles hallgatójával az oktatási intézmények között a második helyen áll. E listát a Debreceni Egyetem vezeti 5.884 hiteligénylővel, míg harmadik helyen a Szegedi Tudományegyetem található 5.569 hitelfelvevővel.

A 2010/2011-es tanév első két hónapjában - azaz az októberben lezajlott első folyósításkor - a Diákhitel Központ csaknem 8,5 milliárd forint értékben nyújtott hitelt ügyfeleinek, ez az elmúlt tanévben összesen nyújtott 22,1 milliárd forint 38 százaléka. Ezzel az indulás óta kihelyezett diákhitel összege meghaladta a 206 milliárd forintot. Az idei tanév első 2 hónapjában 10.833 új ügyfél kapott hitelt - olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

  • 2. allegro 2010. november 04. 01:04
    „Értsd a mostani diákhitel szerződésemhez kapcsolódóan nyoma sincs annak, hogy valaha voltam már diákhitel felvevő. Két különböző szerződésszám és meg sem kérdezték vettem-e már fel korábban. Pedig létezik erre vonatkozóan is korlát úgy tudom, hogy egy diák hány félévben igényelheti, tehát kíváncsiak lehetnének erre az információra is szerintem.”
  • 1. allegro 2010. november 04. 00:58
    „300 ezredik ügyfél? Ez így nem igaz!
    Inkább beszéljünk ügyletről!
    Vegyünk el belőle már is 1-et, legalább!
    Mert én felvettem 2001/2002-ben, amit már visszafizettem és azután 2007 -től ismét felvettem.
    A rendszerben ez két különböző ügylet, ugyanakkor most is ugyanaz az ügyfél vagyok, aki először voltam!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romlott a levegő minősége Nyíregyházán

Nyíregyháza - Meghaladta a tájékoztatási és riasztási küszöbértéket a szálló por koncentrációja… Tovább olvasom