Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Diákhitel: nagyon sokba kerülhet

A Diákhitel Központ szerint jól működik a hazai diákhitelezés. A már végzett, hitelt visszafizető diákok azonban óvatosságra intik társaikat. Amennyiben egy fiatal a 10 hónapos iskolaévben havi 25 ezer forintot igényel, négy év alatt 1 millió forintos adósságot halmoz fel.
Ennek éves kamata körülbelül 120 ezer forint, az első két évben pedig általában csupán havi 3930 forintot, azaz évi 47160 forintot kell törleszteni. Aki csupán a kötelezőt fizeti, évente 47 ezer forinttal növeli tőketartozását. A "gödörből" a díjtalan előtörlesztéssel lehet kikeveredni.

A hazai hallgatói hitelezés 2001-es indulása óta sikeresen működik - közölte a Diákhitel Központ a Független Hírügynökséggel. A tájékoztató szerint eddig már negyedmillió egyetemista és főiskolás élt a lehetőséggel, 40 ezren pedig már minden adósságukat vissza is fizették.

Jelenleg 96 ezer egykori diáknak kell törlesztenie, és csak 3-4 százalékukkal bontott szerződést a cég, eddig 3800 volt hallgató adatait adták át az APEH-nek, az el nem évülő tartozást ők hajtják be.

Az egykori diákoknak figyelniük kell, hogy a Diákhitel Központ a minimális törlesztőrészletet mindig a két évvel korábbi jövedelem alapján határozza meg, így aki csak a kötelezőt fizeti, könnyen adósságspirálba kerülhet. A tanulmányaikat befejező diákoknak ügyelniük kell rá, nehogy elfelejtsék jelezni, hogy megszűnt a hallgatói jogviszonyuk, vagy más módon megszegjék a szerződést, ugyanis felkerülnek a bankközi feketelistára (KHR korábbi nevén BAR lista).

A www.diakhitel.hu oldalon a kamat mértékéről csupán annyi olvasható, hogy a Diákhitel kamata változó, a kamat mértékét a kormányrendeletben rögzített szabályok szerint határozzák meg. A 2007. július 1-től december 31-ig érvényes kamatláb 9,5 százalék volt, de hogy jelen pillanatban mennyi, az az oldalról nem derül ki.

A Diákhitel Központ véleménye szerint a magyar diákhitelesek jó adósok, hiszen a döntő többség rendszeresen fizeti a kötelezettségét, sőt nagyon sokan élnek a díjmentes előtörlesztés lehetőségével is. A 2006/2007-es tanévben az előírt kötelező törlesztőrészlet 5,2 milliárd forint volt, ezzel szemben ennek duplája, 10 milliárd forint folyt be a diákhitel-törlesztési számlára. A kötelező törlesztő-összeg az első két évben igen alacsony, 2008-ban általában 3930 forint.

A Diákhitel Központ maga is "hiteleket" vesz fel a pénz és tőkepiacról - az állam segítségével nagyon kedvező feltételekkel. Ezt adja tovább üzleti haszon nélkül, non-profit elven a hallgatóknak. Ez a magyarázata például a tartósan alacsony kamatnak is - áll a DK közleményében.

Olvasóink írták

  • 4. Őri András 2008. március 28. 14:18
    „Néhány gondolat a Diákhitel törlesztéséről

    A Diákhitel nem bankhitel. A vonatkozó jogszabály a törlesztésnél figyelembe veszi a pályakezdő, friss diplomások élethelyzetét. Nincs fix törlesztő részlet, sem fix futamidő. Csupán egy kötelező minimális törlesztő részletet ír elő a Diákhitel Központ, amely a harmadik törlesztési évtől függ a jövedelmi helyzettől. Ezen felül a díjtalan és korlátozás nélküli előtörlesztéssel mindenki számára bármikor lehetővé teszi, hogy saját maga alakíthassa törlesztési-futamidejét. Ha valakinek úgy, jó, akkor egy 1,5-2 millió forintos tartozás visszafizetését csupán a kötelező törlesztőrészlet fizetésével elhúzhatja akár 25 évig is, ha meg ennél gyorsabban szeretné letudni, akkor arra is van módja.

    Ez a törlesztési mód annyira humánus, és ügyfélbarát, hogy még azt is lehetővé teszi, hogy egy alacsony kezdőjövedelem esetén az első néhány évben a kötelező törlesztés az éves kamatokat se fedezze. De ez nem marad végig így. Az évek során a jövedelem nő, ezzel együtt nő a kötelező diákhitel-törlesztésre előírt jövedelem-hányad összege is. (Kevéssé valószínű, hogy egy diplomás a kezdő fizetésével megy majd nyugdíjba.) Vagyis az ilyen esetekben is eljön azaz az év, amikor a kötelező törlesztőrészlet már fedezi az éves kamatnövekményt, majd ezután már a tőketartozást is képes lesz csökkenteni. Ezért is tart ebben az esetben olyan sokáig a törlesztés teljesítése.

    A Diákhitel Központ maga is ,,hiteleket" vesz fel a pénz és tőkepiacról - az állam kezességvállalásával nagyon olcsón - és ezt adja tovább önköltségi elven, üzleti haszon nélkül a hallgatóknak. Ezért is tud például a kamat hosszútávon olyan kedvező lenni (Jelenleg 9,5% - egyébként ennyi volt a 2001-es indulás alkalmával is.)

    Az előbbiek szerint ez a rendszer önfenntartó, önfinanszírozó, ahol sarkalatos kérdés a rendszer hosszú távú fenntarthatósága. Ezt a célt tartja a Diákhitel Központ szemelőtt, például a maximálisan felvehető összeg meghatározásánál is. A diákhitelezés csak akkor maradhat fenn, ha ebben a zárt rendszerben nem keletkezik hiány, vagyis a döntő többség képes lesz maradéktalanul visszafizetni a tartozását a rendszer biztosította feltételek mellett.

    Vagyis, jellemzően csupán a kötelező törlesztőrészlet fizetésével is teljesíthető a Diákhitel visszafizetése. Hiszen a fentiek szerint a rendszer önmaga felszámolásán nem munkálkodhat.

    A www.diakhitel.hu oldalon lévő hitelkalkulátor segítségével több törlesztési stratégia is modellezhető.

    Őri András
    Kommunikációs igazgató
    Diákhitel Központ”
  • 3. Kapuvári 2008. március 27. 11:14
    „Gondolkozzatok fiatalok mielőtt bármiféle kölcsönbe,hitelbe beleugrotok!Nehogy a kókafélék áldozatai legyetek!”
  • 2. Kapuvári 2008. március 27. 11:14
    „Gondolkozzatok fiatalok mielőtt bármiféle kölcsönbe,hitelbe beleugrotok!Nehogy a kókafélék áldozatai legyetek!”
  • 1. matriné 2008. március 27. 10:43
    „E rendszer vezetésének az a célja,hogy eladósitsa az embereket és akkor könnyen lehet Őket rabszolgává alakitani!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egységes irányítás alatt az élelmiszerbiztonság ellenőrzése

Az agrártárca alatt működő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal kizárólagos irányítása alá kerül az… Tovább olvasom