Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

Diplomamentő program: két és félszeres túljelentkezés

Számos panasz érkezett a sikertelenül pályázó intézményektől a Nyelvvizsga Egyesülethez a diplomamentő program keretmegállapodásaival kapcsolatban, ennek ellenére a program rendkívül népszerű, már most két és félszeres a túljelentkezés - írja szerdai cikkében a Napi Gazdaság.
Eddig 29 ezren jelentkeztek az ország minden megyéjéből a diplomamentő programra – tudta meg a lap a felsőoktatási intézményekkel kötött keretmegállapodásokat koordináló Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit (OFA) Kft. ügyvezetőjétől. Pákozdi Szabolcs közölte: a képző intézetek pályáztatása lezárult, a diákok viszont még az év végéig kérhetik felvételüket a programba. Az OFA 43 felnőttképzési intézménnyel – 82 helyszínnel – köt szerződést, és a tervek szerint 13 730 fő képzését támogatja.

A Nyelvtudásért Egyesület (NYE) elnöke a lapnak elmondta, számos panasz érkezett hozzájuk. A nyelviskolák vezetői jelezték, hogy bár a pályázati kiírásoknak megfeleltek volna, az OFA mégis egymondatos tájékoztató jellegű levélben közölte, elutasították a pályázatukat. Rozgonyi Zoltán olyan budapesti iskoláról is beszámolt, amely 400 fő oktatásáról írhat alá keretmegállapodást. Úgy véli, irracionális elvek alapján kötnek szerződést egyik-másik iskolával.

Azok a diákok és iskolák, amelyek a programban részt vehetnek, mindenképpen jól járnak. Az eduline.hu legfrissebb felmérése szerint a tanulók által fizetendő nyelvvizsgadíjak a 30 ezer forintot is elérhetik - írja az újság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvizsgálják a kórház felelősségét is a halálos villamosbaleset okozójának ügyében

Vizsgálja a pénteken halálos balesetet okozó A. Áron Gergelyt korábban ellátó Szent János Kórház… Tovább olvasom