Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Diszkóvarázs és lemezlovasok

A mai fiatalok ferde szemmel néznének a diszkósra, ha humoros összekötő szöveggel konferálná fel a számokat. A 70-es évek „partyarcainak" pedig a mai „szeletelős zene" lett volna meghökkentő. Veteránokat és egy mai lemezlovast kérdeztünk a diszkókultúráról, és a bulikon begyűjthető élményekről.
– A '70-es években üzemi éttermekben, vállalati klubokban diszkóztunk. Az egyetemi klubok, a Dáni, a Bocskai, a Royal, a Tisza Gyöngye és az ifjúsági ház volt a legismertebb bulihely. A DJ-k pedig, csak néhány nevet említve: Domonkos Gábor, Gémes Tamás és Tóth András, alias Óriás – aki sajnos már nem lehet közöttünk – halljuk Horváth Andrástól, az első szegedi lemezlovasok egyikétől, aki még ma is fergeteges műsorokat vezet a különböző retrobulikban. Ezek a szórakozóhelyek a nyugati lemezklubok mintájára működtek, bakelitlemezekről játszottak a lemezlovasok. Etalonnak a Luxemburgi és a Szabad Európa Rádióban hallható zenék számítottak.

– Kétféle stílus hódított, ami a diszkóba járókat táborokra osztotta: az eurodiszkós zenei őrület, és a funky. Ekkor élte fénykorát a Bony M, az Abba, a Beatles. Kevés magyar számot játszottunk, persze az Omega és az Illés zenéi mindig szerepeltek a repertoárban. A bulik délután hatkor kezdődtek, hétköznap tízig, hétvégente maximum hajnali kettőig tartottak – emlékszik vissza a diszkós, akitől megtudjuk, akkoriban nem volt olyan nagy a hangerő, mint a mai bulikban, és lassúkat is játszottak. Humoros összekötő szöveggel konferálták fel a számokat, ezáltal szorosabb volt a kapcsolat a bulizók és a DJ között.

Leánykérés

– A JATE-klubban összekapaszkodva táncoltak a fiatalok, és többször „kivonatoztak" a Toldi utcába, majd vissza – idézi föl a húsz-harminc évvel ezelőtti bulik hangulatát Horváth András, akit lakodalmakra is hívtak diszkózenét játszani. Plesovszki Krisztiánnak is akadnak hasonló emlékezetes élményei. Elmondása szerint néhány éve menyasszonyi ruhában és szmokingban ment egy fiú és egy lány a diszkóba. Valószínűleg a lagzijuk után kicsit „after partyzni". Egy másik alkalommal pedig a DJ-pultból, mikrofonba szólva kérte meg egy srác a barátnője kezét.

A '80-as években szigorú vizsga letétele után lehetett csak valakiből diszkós. – Zeneelméletet, műfajismeretet, elektromos biztonságtechnikát is tanultunk. Zsűri előtt kellett debütálnunk egy tíz-tizenöt perces műsorral, ahol valójában nem is a zene volt a lényeg, hanem a konferálás. Aki érthetően, szépen beszélt, az kaphatott hivatásos lemezbemutatói igazolványt – folytatja a múltidézést Kakuszi Béla, aki a '90-es években zenélt – többek között – a Juhász Gyulában és a Tisza Szállóban is. – Az akkori slágerek ma már nosztalgiazenének számítanak, de nagy örömömre divatos a retro, így ezeket a zenéket játszhatom a mai fiataloknak is – mondja Béla, aki több, Szeged környéki diszkóban, rendezvényeken, gólyatáborokban játszik a bulizni vágyóknak.

– Ma már minden negyedik fiatal DJ akar lenni. Sokan elkezdik, de csak azok tudnak a pályán maradni, akikben kellő alázat van a szakma iránt – állítja Plesovszki Krisztián, aki hat éve minden szombat estéjét a DJ-pultban tölti. Ez idő alatt szórakozni vágyó fiatalok több generációjának éjszakai életét figyelemmel kísérte. – Feltűnő változások történtek az évek során. Míg korábban tényleg szórakozni és kikapcsolódni jártak, addig ma sokkal inkább a külsőségekről szólnak a bulik, ahogyan az egész világ. Természetesen sokfélék az emberek, így többen vannak azok, akik élvezik a zenémet, és önfeledten buliznak – mondja a hétköznap mozdonyvezetőként dolgozó férfi, aki bár állítása szerint még ennyi év után is élvezi a hangerőt és a tomboló tömeget, szabad idejét mégis inkább a Bükk hegység csendjében tölti.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tüntetéssel ünnepelnek a tanárok

Tovább olvasom