Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Dizájn a Nemzeti Múzeumban

Megelevenedő kávéházi asztal, beszélő szobrok és egy interaktív játék is született a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködéséből, melynek eredményét pénteken mutatják be a múzeumban.
Mint a közgyűjtemény által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény felidézi, a MOME 2010 őszén kereste meg az intézményt egy formabontó kezdeményezés ötletével: az egyetem hallgatói a múzeum közművelődési munkatársaival együttműködve egy féléves szeminárium keretében választottak ki és valósítottak meg olyan projekteket, amelyekkel - az általuk megfogalmazott igények tükrében - még látogatóbarátabbá és XXI. századibbá válhat az intézmény.

"A Magyar Nemzeti Múzeum már kialakított, illetve kidolgozás alatt álló projektjei mellett a MOME hallgatói által felvetett ötletek új, friss nézőpontot biztosítottak a látogatóbarát fejlesztések továbbgondolásához" - értékelte az együttműködés eredményét a múzeum.

A hallgatók tervei egy, a MOME gondozásában megjelent, házi használatra készített kötetben láttak napvilágot, a múzeum által megvalósított elképzelésekkel pedig pénteken ismerkedhetnek meg a látogatók az épület közönségtereiben és állandó történeti kiállításának 14. termében.

A múzeum tájékoztatása szerint a Czémán Zsófia, Jahoda Réka, Jankó Anna, Csekk István és Varga Márk Péter által kidolgozott ötletek között egy megelevenedő kávéházi asztal, beszélő szobrok, egy interaktív játék és egy speciális, a múzeum díszlépcsőházáról készített panorámafotó is szerepelnek.

A bemutatón a MOME hallgatói is jelen lesznek, hogy az érdeklődők kérdéseit megválaszolják projektjeikkel kapcsolatban, a tervek szintjén maradt ötleteket bemutató tablók mellett pedig voksolni is lehet majd a helyszínen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztálintól elveszik budapesti díszpolgári címét

Sztálint és Haynaut várhatóan még a Fővárosi Közgyűlés márciusi ülésén törlik a budapesti… Tovább olvasom