Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

DK: a kormány biztosítsa a pedagógusok bérének emelését!

Azt is kifogásolják, hogy a pedagógus kart és a szakszervezeteket nem vonják be az előkészítésbe, döntési folyamatokba.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy biztosítsa a pedagógusok béremelését a jövő évi költségvetésben.

Arató Gergely, az ellenzéki párt oktatási szakpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján úgy értékelt, hogy a kormány felrúgja a pedagógus életpálya modellt, átveri és megalázza az érintetteket.

Azt mondta: tavaly az elvártnál jóval kisebb mértékű bérelemelés volt, ami csak a jövedelmek értékállóságát garantálta, közben viszont egyebek mellett többletmunkákkal és új minősítési rendszerrel terhelték a pedagógusokat. Most az automatikus béremelés elmarad, az oktatás dolgozóit pedig "beszélő szerszámként" kezelik - fűzte hozzá.

A DK-s politikus azt is kifogásolta, hogy a pedagógus kart és a szakszervezeteket nem vonják be az előkészítésbe, döntési folyamatokba.

Arató Gergely pártja egyik célkitűzéseként fogalmazta meg, hogy lehetőleg még 2016-ban leváltsák a kormányt és érdemi egyeztetések után egy kiszámítható, teljesítményt ösztönző bérrendszerben állapodjanak meg a tanárokkal.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik üdvözli, hogy eltávolították az EU-zászlót a képviselői irodaházról

A Jobbik üdvözli, hogy bár csak évekkel kérésük után, de Kövér László, az Országgyűlés elnöke… Tovább olvasom