Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

DK: csak Orbán Viktor barátai érvényesülhetnek ma Magyarországon

ha ma valaki sikeres akar lenni Magyarországon, akkor vagy az Orbán-család rokonának, barátjának, vagy a miniszterelnök volt kollégiumi szobatársának kell lennie - mondta Molnár Csaba.
Egy Orbán Viktort ábrázoló életnagyságú képet állított fel a Kossuth tér Parlament előtti részén a Demokratikus Koalíció (DK), hogy szimpatizánsai azzal fotózkodhassanak, mondván: a miniszterelnök ismerősének kell lenni ahhoz, hogy ma valaki sikeres legyen Magyarországon.

A felvétel a kőszegi Tranzit Fesztivál a határon elnevezésű rendezvényen készült, és korábban a miniszterelnök Facebook-oldalán jelent meg; a DK által kiállított, életnagyságúra nagyított változaton a kormányfő beszélgetőpartnerének feje helyére lyukat vágtak.

Molnár Csaba közös képre invitálja az embereket Orbán Viktorral. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

Molnár Csaba, a DK alelnöke keddi akciójukon arra bíztatott mindenkit, hogy fejét a lyukba bedugva csináljon egy "közös képet" a miniszterelnökkel, szavai szerint ugyanis ha ma valaki sikeres akar lenni Magyarországon, akkor vagy az Orbán-család rokonának, barátjának, vagy a miniszterelnök volt kollégiumi szobatársának kell lennie.

A Kossuth téren vasárnap késő este kezdett éhségsztrájkba a DK négy politikusa - köztük Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt miniszterelnök - a választási regisztráció bevezetése ellen tiltakozva.

Olvasóink írták

  • 6. Mozimasiniszta 2012. szeptember 12. 10:21
    „Ez a ...ros barom mit pofázik ? Gyufó is érvényesül: per momentán ország világ előtt teheti nyilvánossá: mennyire aljas és hülye !”
  • 5. Lacimaci 2012. szeptember 12. 00:14
    „Hat gondolom a 16 eves srac a sorsatorban aki csak haromnegyedig onti a poharat is Orban rokona, meg a nemzetkozi repuloteren a szemelyzet akik nemtudjak a mozgolepcso aljanal kiirni hogy a kilato nem uzemel ezert csaladostol felkell menned az emeletre es szembesulni a zart ajto mogott szeken ulo fejet ingato retard-tol megtudni a szomoru valosagot, a ceg vagy hivatal vezetoje akinek fogalma sincs miert van ott es nemtudja az emilre hogy kell valaszolni es azok akik ahelyett hogy ugyfelszolgalati dolgozokent az ugyfeleket segitenek, megcsak nem is kepesek felvilagositani normalisan az illetekes szemely neverol telefonszamarol ezek mind Orban es tarsai rokonai ugye? Amig nemvagyunk kepesek elvegezni a rankbizott munkat lelkiismeretesen es a legtobb kreativitasunk arra megy el hogyan haritsuk at masra a felelosseget ( pl. a kormany, IMF, zsidok meg a foldonkivuliek ) es munkat addig ne is csodalkozzunk hogy ott tart az orszag ahol...”
  • 4. papika56 2012. szeptember 11. 16:53
    „T.1.
    orsós valter . szül.
    nem vajda, annál több !
    SAJNOS a cikk igaz ! Csak az boldogul, gazdul, millókat kaszál aki viktátor :rokona, barátja óvodatársa !pl. simicska , v. a fütyisz banda 90 % a.
    Vajom MIÉRT Magyo. a legkorruptabb a világon, a három elsőben vagyunk !!!”
  • 3. jozko 2012. szeptember 11. 16:40
    „Szóval egy dugás kell az érvényesüléshez - na jó, egy fejbedugás, hogy pontosabban ideézzem az alelnök urat.
    Csak nem változik a világ !”
  • 2. maci53 2012. szeptember 11. 16:40
    „Eza kétfejű srkány ki?
    Ezeket a DK-ás majmokat az összes LMP-és MSZP-és képviselővel együtt Megeszi Orbán reggelire.
    Egy politikuska ha csak annyit tud a választóiért mondani egyfolytába hogy Orbán hazudik,akkor ezeknek kár felkelni reggelente!Milliós juttatásokért én is kiabálnék mondjon le,hazudik,csak a pénzt jelezze az SMS.”
  • 1. Nyomozo 2012. szeptember 11. 13:47
    „Ez a Viktorunk úgy néz ki mint egy cigányvajda, pedig nem az!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jönnek a Nemzeti Dohányboltok

Hatezer dohánybolt jön létre jövő júliustól, ahol csak dohányterméket lehet árulni. A kis falvakban csak egy bolt lehet. Tovább olvasom