Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Döbbenetes vallomás: Elégettem a babámat!

Mi visz rá egy édesanyát, hogy hagyja meghalni újszülött kisbabáját, majd a piciny testet elégesse? Erre a kérdésre próbált választ adni Mária, aki tavaly augusztusban ezt a szörnyű tettet követte el.
Az asszony ellen, aki egyébként három kisgyereket nevelt, 14. életévét be nem töltött személy elleni emberölés miatt nyomoznak.

– Januárban vettem észre, hogy állapotos vagyok. Nőgyógyászatra mentem, és abortuszt kértem, de nem volt 13 ezer forintom a küretre.

Próbáltam kölcsönkérni, nem sikerült – sírta el magát Mária, akinek csupán nyolc hónapos terhesen jutott eszébe, hogy örökbe is adhatná a picit.

– Közölték, hogy hamarabb kellett volna elkezdeni az örökbeadási eljárást. Egy kórház előtti inkubátorban akartam hagyni a babát, de túl korán, egy augusztusi éjjel jöttek rám a fájások, a gyerekek éppen az apjuknál voltak.

Mária: Iszonyatos fájdalmakkal vajúdtam, egyedül. Már nem volt erőm kihívni a mentőket.Forrás: Scherer Zsuzsa - Blikk
Mária: Iszonyatos fájdalmakkal vajúdtam, egyedül. Már nem volt erőm kihívni a mentőket. Forrás: Scherer Zsuzsa - Blikk

Az ágyon szültem meg hajnalban. Amikor kibújt a baba, meg sem néztem, csak pokrócot hajtottam rá, még hallottam a kis nyögéseit, majd elájultam a fájdalomtól és a vérveszteségtől – idézte fel a borzalmak éjszakáját Mária, aki másnap úgy tett, mintha mi sem történt volna, pedig a halott baba ott feküdt a házban pokrócba csavarva, miközben a gyerekei hazafelé tartottak az apjuktól. Mária ekkor meghozta a borzalmas döntést: az udvaron tüzet rakott, és elégette a csecsemőt.

– Ha ma dönthetnék, felnevelném a babát. Elfogadom, ha börtönbe kell mennem, a lekiismeretem soha nem fog megnyugodni – suttogta az asszony, aki a TV2 Dr. Guru című műsorában nemsokára kamerák elé áll. A vizsgálatok lezártával megkapná újszülöttje maradványait, de nincs pénze a temetésre. Három gyerekét volt férje neveli tovább.

Jogi képviseletét dr. Magyar György vállalta el, aki szerint tisztázni kell a beszámíthatóságát cselekménye időpontjában, illetve hogy a világra hozott csecsemő életképes volt-e.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. boya 2008. szeptember 19. 18:24
    „Sajnálom szegény asszonyt!Élete végéig büntudata lessz.De akkór sem kellett vólna elégetni szegény picit!!”
  • 42. Imre34 2008. szeptember 18. 11:55
    „Elárulná valaki, hogy ha - állítólag még kölcsönbe sem - volt 13 ezer Ft-ja a nőnek, akkor ki fizeti Dr- Magyar ügyvéd urat, valószínűleg nem 13 ezerért ?”
  • 41. gabianya.... 2008. szeptember 17. 07:35
    „ha 8 hónaposan örökbe akarta adni mért nem segítettek a gyámügyisek.Ez az ő hibájuk is ha segitenek még ma is élne az a szegény picibaba.Sokan várnak örökbefogadni pár napos babákat.Ha segitség kell mindenki becsukja a szemét.”
  • 40. sajtnak 2008. szeptember 16. 08:42
    „szerintem az apa, nem tudott a terhességről......
    se a másik apa , se a másik
    hisz csak szóvá tette volna.....
    szerintem titokba tartootta a környezet elött
    nekem igy jött le a cikk”
  • 39. sdfs 2008. szeptember 15. 22:51
    „36. tablettán kívül van más módszer, csak szólok!”
  • 38. elviragemini 2008. szeptember 15. 21:55
    „Árulja már el nekem valaki a média világából, hogy az ilyen esetekben a szülő nőt milyen alapon nevezik "édesanyának"???? Anya, asszony, stb. de álljon már meg a menet, aki megöli a gyerekét az ne legyen már "édes"!!!!!!
    Nem óhajtok sem véleményt alkotni, sem pálcát törni senki felett, számoljon el a lelkiismeretével, ha tud! De ne hozzák velünk egy sorba az ilyen embereket! Divat a diszkriminációt emlegetni, hát akkor diszkrimináljanak t. újságírók ilyenkor is.”
  • 37. bibika 2008. szeptember 15. 21:30
    „Nos emberek! egyre több ilyen buta nő kerül ki a családoktól nevelés hiánya miatt, és egyre több buta férfi is, mivel a felelősségvállalás picinyke csírája sincs meg a gyerekekben. ilyenek tömkelegével vannak a középiskolákban. Én nem csodálkozom. Kést adni neki a kajához kaja nélkül.”
  • 36. Firedog 2008. szeptember 15. 21:22
    „Nem értem, miért ítélitek el.
    1. honnan a nyüvesből tudjátok (legalábbis a cikk alapján) hogy MEGÖLTE a gyereket?
    2. Az abortusszal is megöli (apróra aprítja elevenen a szívófej...). Annyi a különbség, hogy akkor még garantáltan nem lett volna (még) önálló életre képes.
    3. Amíg ilyen cefet drágák a fogamzásgátló eszközök, módszerek egy hónapra levetítva addig marad a VIGYÁZÁS (ami nagyon rossz hibaszázalékkal működik). Ha nem tudott összekaparni 13 eFt-ot, akkor a tablettát miből fizette volna szerencsétlen?!
    4. Ha már itt tartunk: apuci drága miért nem nyúlt a zsebébe, ha nem akart gyereket (akár óvszerért, akár a 13 eFt ruppóért)
    Sajnálom szerencsétlent. Nem érdemel büntetést, eléggé megbűnhődött már (ha mással nem, hát a 3 gyerekkel való kínlódással rója évek óta előre a büntetést)”
  • 35. exe 2008. szeptember 15. 20:51
    „Van képe nyilatkozni! VÁÁÁÁÁ az agyamra megy már ez a sok őrült!”
  • 34. valakik 2008. szeptember 15. 19:40
    „az ujszülött gyilkosságért még többet adnék , mert esélye sincs
    elvenni 1 életet
    ártatlan picikét”
  • 33. ezt a nőt is elevenen kellene elégetni, ahogy a gyermekével tette. 2008. szeptember 15. 18:29
  • 32. DBLaci 2008. szeptember 15. 17:41
    „ide jutottunk. "nincs 13 ezer forintom abortuszra" nekem ez fájt az egészben a legjobban. Úristen, ha megmaradt volna a gyerek! Te jó ég!!! Akkor mi lett volna! Nem, azt nem szabad! Ó, hogy fajultunk idáig. Komolyan az ember esze megáll.”
  • 31. szegedilakos 2008. szeptember 15. 17:39
    „a pokolban is meleg lesz...”
  • 30. sajt 2008. szeptember 15. 16:03
    „Nem tudod eldönteni, hogy férfi vagy nő vagyok? Miért kellene eldöntened? És lényeges kérdés egyáltalán?”
  • 29. csiga-biga 2008. szeptember 15. 15:59
    „Kár ezen a cikken vérig menő vitát folytatni,nem tudjuk mi is állt ennek a tettnek a hátterében.Az biztos,hogy örökbe is adhatta volna,az is lehet,hogy félretájékoztatták.Amikor a TV-ben hülyeséget mond a riporter a riportalanynak akkor mit is várhatunk mástól.Ezen már nem lehet segiteni,ez megtörtént.Szegény gyereknek kellett volna esélyt adni ,ha már világra jött az életre.Sokan két kézzel kaptak volna utána,akiknek nem lehet saját gyerekük.Felnőtt volna jó körülmények között.Sajnos ez van,mostmár a jogászok kezében van a további sorsa.Nem kell pálcát törni,nem tudjuk a sorsát.”
  • 28. kötekeedönö 2008. szeptember 15. 15:57
    „bocsi sajt, de nem tudom eldönteni , fiu vagy , vagy lány”
  • 27. sajt 2008. szeptember 15. 15:24
    „Elmondtam a véleményem, mint előttem mindenki, szerintem nem vesztem össze senkivel.”
  • 26. katcsi 2008. szeptember 15. 15:18
    „sajt
    igazad van , az apa is felellös
    de mégis az anya visz el mindent
    egyébként nem fröcsögök , ezt kikérem magamnak
    csak mélységesen felháborodtam
    egyébként más hülyeségén nekünk nem kéne összeveszni
    nnem?
    ez nem erröl szól”
  • 25. egy fiatal 2008. szeptember 15. 15:08
    „te jó ég!!! Ismerőseim 20 évig!!!!!! próbálkoztak a gyermekvállalással!!! (szerencsére sikerült!) de rengetegen vannak, akik szeretnének és nem lehet!! Te MARHA!! egy normális embernek eszébe nem jutna, hogy elégesse a gyermekét!!! Úgyis örökbefogadták volna, mert a korház nem nézi/nézheti, hogy a gyerek ki legyen téve az intézmény előtti kukához! Egy család életét boldogabbá tehette volna! nem is kicsit!
    A baj csak az, hogy szépen rámondják, hogy nem volt beszámítható állapotban, és nem kap érte érdemleges büntit!! Szar az élet... és mindig az ilyenek ússzák meg.....”
  • 24. sajt 2008. szeptember 15. 15:03
    „Fizikailag az anya követte el a gyilkosságot, de hogy eljutott idáig, arról feltételezhetően nem egyedül tehet. Ha az apa nem állt a nő mellett, akkor ugyan olyan felelős, mint az anya, és egy cseppet sem lehet könyebb a lelkiismerete!”
43 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igennel szavaz a Fidesz az országgyűlés feloszlatására

Igennel szavaz a Fidesz az MDF országgyűlési határozati javaslatára, amely szeptember 30-ával… Tovább olvasom