Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Drágul, mégis olcsóbb lehet a telefonálás

Bár a mobil percdíjak július elsejétől jelentősen emelkednek, a másodperc alapú számlázásnak köszönhetően mindhárom magyar szolgáltató esetében olcsóbban telefonálhatunk haza, ha európai uniós országba utazunk nyaralni. Az SMS-eknél is kedvező változás várható, csaknem harmadára esik vissza a szöveges üzenetek díja.
Július elsejétől a gyenge forint és az áfa 5 százalékos emelése miatt drágább lesz a mobiltelefonnal uniós területekről való hívásindítás, a kötelezően bevezetett másodperc alapú számlázással mégis olcsóbban telefonálhatunk majd. Az SMS-ek díja is kedvezően változik: mintegy harmadára csökken a szöveges üzenetek ára.

Az uniós szabályozás kötelezővé teszi, hogy az EU országaiban az indított hívások díja maximum 151,4, a fogadottaké 66,9, az SMS-é pedig 38,9 forint lehet. Ez azt jelenti, hogy a három magyarországi szolgáltatónál, a T-Mobile-nál, a Pannonnál és a Vodafone-nál is 20–25 forinttal emelkedik majd az indított hívások percdíja, a fogadottaké pedig 6–8 forinttal lesz drágább. Az emelés azonban várhatóan nem látszik majd meg a számlánkon, mivel az első fél perc után másodperc alapúra vált a számlázás. Így amíg 61 másodpercért eddig két percnyi díjat kellett kifizetnünk, addig ez a jövőben 61 másodpercre módosul. A jelenlegi tarifákkal a percdíj kétszeresét, azaz 240 forintot fizetünk, elsejétől még 155 forintba sem kerül majd számunkra ugyanez a szolgáltatás.

Az uniós országból kezdeményezett hívás és az SMS ára is kedvezően változik szerdától. Illusztráció: Karnok Csaba
Az uniós országból kezdeményezett hívás és az SMS ára is kedvezően változik szerdától.
Illusztráció: Karnok Csaba

Ha nem az Unió területén készülünk nyaralni, akkor érdemes utánanézni az áraknak. Például a magyarok legkedveltebb úti céljának számító Horvátországban borsosabb percdíjakkal találkozhatunk. Megkerestük mindhárom hazai szolgáltatót: a T-Mobile-nál egyelőre nem hozták nyilvánosságra a júliustól érvényes új árakat, de az eddigi 290 forintról várhatóan emelkedik a horvátországi tarifa, csakúgy, mint a Vodafone-nál, ahol elsejétől a választott külföldi hálózattól függően – az eddiginél 20 forinttal drágábban – 299 és 359 forintot fizethetünk, ráadásul ebben az esetben már percalapú számlázással. A Pannonnál információink szerint 325 forint körül várható majd az indított hívások díja Horvátországból félperces számlázással. Fogadni sem olcsó a hívásokat: ez mindhárom szolgáltatónál 100–150 forintos percdíjjal jár majd, az elküldött szöveges üzenetek ára 100–120 forint körül alakul. Ugyanez a helyzet a magyarok körében szintén kedvelt nyaralóhelynek számító Tunézia esetében is: az afrikai ország azonos besorolásba esik déli szomszédainkkal.

Mobilnet

Nagy lehet a különbség a mobil internet áraiban is az EU-s és az azon kívüli országok esetében: szolgáltatótól függően 50 és 400 forint között ingadozik 100 kilobájt letöltésének ára. Aki laptopjával indul nyaralni, jobban jár, ha ingyenes hotspotot keres a hotelekben vagy a vendéglátóhelyeken.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

15 év fegyveres bűncselekményért

Szigorította az Országgyűlés a visszaesők és a fegyveres bűncselekmények elkövetőinek büntetési… Tovább olvasom